A rendszerváltás folyamata az 1948-49-i forradalom és szabadságharc első hónapjaiban. Válogatott dokumentumok (Budapest, 2001)

DOKUMENTUMOK - A NEMZETŐRSÉG SZERVEZÉSE

• 220 • A Csongrád Városi Közcsendi Választmány jelentése az áprilisi törvények tervezetének fogadtatásáról és a nemzetőrség megalakulásáról Csongrád, 1848. április 9. Tisztelt Közcsendi Bizottmány! Csongrád Mezővárosában a Közcsendi Választmány mai napon, azaz folyó ápri­lis hó 9-én népgyűlést tartatott, ez alkalommal a Közcsendi Középponti Bizottmány által a Hazafiakhoz intézett felszólítás a nép előtt felolvastatott, a törvénycikkek a Köz­ponti Bizottmánytól vett utasítás érzelmében a népnek megmagyaráztatott, s a felszólí­tásnak, a törvénycikkek íveinek egy része a város főbb helyein lévő házakra kiragasztat­ván, a többi nagy része a nép között kiosztatott, mely alkalommal, valamint ez óráig is a nép között semmi rendetlenség nem mutatkozott, s eddig a csend és béke legkevésbé sem zavartatott meg. A Nemzetőrségbe eddig 817 gyalog és 133 lovas egyén írta be magát, az összes szám tehát 950-re megy. A gyalogok mai napon a város tizedjei szerint 8 csapatba osz­tattak fel, a lovasok egy csapatba hagyatván. Reménysége lévén a választmánynak a nemzetőrség még tetemes szaporodásához. A nemzetőrségnek valóságos csapatokra osz­tályozása folyó hó 16-ára tűzetett, mikor a nemzetőri tisztek választása is elfog tartatni. Felkéretni határoztatott tehát a Közcsendi Középponti Bizottmány, hogy a Nemzetőr­ségnek zászló alá esketése végetti ki jövetelt legalább Húsvétig elhalasztani méltóztas­sék, annyival is inkább, mivel a felesketés ünnepélyesen óhajtatván eltartatni, annak előbb, tehát Nagyhéten muzsika melletti eszközlése az ily pápista városban, minő Csong­rád, hihetőleg botránynak szolgálna alkalmul. Költ Csongrádon 1848-ik év április 9-én esti 7 órakor Jegyzetté Kádár Henrik s. k. vál. jegyző Müller fános s. k. Választmányi Elnök CSML (SZL) IV A. 3. b/267. d. Csongrád Vármegye Nemesi Közgyűlésének iratai - Közcsendi Bizottmányi iratok 20/1848. Eredeti kiadvány. • 221 • Bizottmányi határozat a nemzetőrség szervezéséről és a kertészközsé­gekben továbbélő robot eltiltásáról Hódmezővásárhely, 1848. április 10. Csongrád Megye Közcsendi Bizottmánya 1848. évi április 10-én Vásárhelyen tartott ülésének jegyzőkönyve Jelen voltak: Kárász Benjámin elnök, Müller Ignác, Bogyó Sándor, Török Bálint, Sánta Ede, Basa József, Herczeg Ferenc, Szilágyi Virgil, Rónay Mihály, Kovács Károly, Császár Miklós, Szenti János, Rehák István, Német István, Nagy János, Török István, Bakos József. 17. Felolvastatott a Szentesi Közcsendi Választmánynak folyó április hó 9-én

Next

/
Oldalképek
Tartalom