Levéltárak-kincstárak – Források Magyarország levéltáraiból 1000-1686 (Budapest-Szeged, 1998)

„A KIRÁLYI FELSÉG MAGYAR ÜGYEKBEN CSUPÁN A MAGYAR TANÁCCSAL ÉLJEN” (Turbuly Éva)

181. 1596 Minden nemes ember személy szerint tizenöt forint bírság alatt puskásán és szerszámosan, Mohiba jöjjön... Itt az hirtelen való szükségét látván végeztük, hogy minden nemes ember személy szerint tizenöt forint bírság alatt puskásán és szerszámosan, Mohiba

1 jöjjön az jövendő vasárnapra. Ugyanott lészen a limitatio

2 is. Címeres nemes ember, szabadosok, prédikátorok, oltármesterek, özvegyek, betegek kire a limitatio néz egy-egy lovas puskás embert küldjenek, de a címeres nemes emberek személy szerint legyenek ott. Item

3 minden kaputól egy-egy lovas puskás legyen mind urak és nemesség jószágából ezen büntetés alatt, kire Ispán Uramnak erőt és hatalmat adtunk mindnyájan. Item a hadnagyot ott válasszuk Mohiba. A lovas puskást kapu után kik lesznek ahonnak küldik őket, azok tartozzanak őket élessel

4 tartani őket [sic] egyéb fizetésük e két hét alatt nem lészen. Borsod vármegye nemesi felkelést rendel el. Mivel a törvények korszakunkban a közigazgatás legtöbb ágában egyáltalán nem vagy csak általánosságban intézkedtek, pótlásukról és kiegészítésükről a törvényhatóságok szabályrendeletek, statútumok alkotásával gondoskodtak. A megyék jogszabályalkotási tevékenységét Hármaskönyvében először Werbőczy István szabályozta, előírva, hogy azok nem állhatnak ellentétben az ország törvényeivel, s csak saját területükön, saját lakosaikkal szemben érvényesíthetők. Többségükben az országos törvények, központi rendeletek kiegészítését szolgálták. A statutumalkotás virágkorát a 16-17. században élte. E rendeletek a mindennapi élet számos elemére hatottak. Megszabták a mesteremberek áruinak és az élelmiszereknek az árát, rendelkeztek a végvárak és a végvári katonaság ellátásáról, szabályozták az adó beszedését, a helyi igazságszolgáltatást, a tisztviselők fizetését és jogkörét. A statútumokat a megyei közgyűléseken hozták, azokat a jegyzőkönyvbe bejegyezték. Gyakran előfordult külön kötetbe való kigyűjtésük, összeírásuk. A nemesi kiváltságok legfőbb indoklása a haza vérrel, fegyverrel való védelme volt. A vármegyék nemessége többnyire az uralkodó vagy a nádor leiratára, máskor saját területének védelmére a megyei közgyűlés határozatával kelt hadra. A 15 éves háború idején többször is sor került a nemesség fegyverbe rendelésére meghatározott helyre és időre, a szükséges felszereléssel. Indokolt esetben a kötelezettek maguk helyett mást is kiállíthattak. A nemesi földbirtok-porták vagy kapuk után is embert kellett küldeni. A megyei hadak élére a közgyűlés jelölt ki kapitányt, vagy hadnagyot. Más megyékben külön vezetőjük volt a lovasoknak és a gyalogosoknak (utóbbit vajdának hívták) meghatározott időre és kiszabott fizetéssel. Ez alkalommal a katonák nem kaptak fizetést és élelmezésükről is küldőiknek kellett gondoskodniuk. Mivel a kötelezettség alól szívesen kibújtak az érintettek, szigorú