Levéltárak-kincstárak – Források Magyarország levéltáraiból 1000-1686 (Budapest-Szeged, 1998)

„MÉLYSÉGBŐL HOZZÁD KIÁLTOK URAM” (Turbuly Éva)

165. 1540. szeptember 1. És a tagadhatatlan gonosz tetten túlmenően ismét magához fogadta... A szóban történt bírósági kihallgatás ügyében amely egyrészt a panaszos, Paur Mihály soproni polgár, másrészt házasságtörő felesége, Friedberger An­na vádlott között zajlott le, nevezett Sopron város polgármestere és bíró urai, valamint tanácsa, a mindkét fél részéről előadottak alapos mérlegelése után így határoztak. Említett Anna tekintetes von Edlasberg László lovag úr egykori bécsi vá­rosbíró részéről kiállított lezárt, írott bizonyságlevéllel, amely szigorúan saját kezével és pecséttel ellátva készült, igazolta, hogy férje őellene korábban Bécsben már ugyancsak elkövetett házasságtörés miatt panaszt emelt, és a ta­gadhatatlan gonosz tetten túlmenően ismét magához fogadta. Emellett pedig azt követően néhány esztendőn át vele együtt lakott. Legyen tehát megnevezett Anna férjének törvényszéki panasza alól végképpen felmentve és feloldva. Ami pedig ezen ismert házasságtörés és gonosztett hivatalból az elöljáróság részéről a továbbiakban történő tárgyalását illeti, az alkalmas időben történjék meg. Kelt Sopron, 1540. szeptember l-jén. A házasságtörés tagadhatatlan go­nosztettére, amelyet a Feldsbergből való Feldsberger Kilián mesterségét te­kintve mézeskalácsos, Friedberger Annával, Paur Mihály házastársával együtt követett el, mindkét személy börtönbe került. Anna ellen férje korábban bűn­vádi feljelentést tett, ezért bírósági ítélet is kiadásra került. Az említett Sop­ron város polgármestere és bíró urai, valamint tanácsa a két elítélt személy el­len a korábban kiadott bírósági ítélet végrehajtására, s minden egyéb ügyben, ami az említett Paur Mihály részéről nevezett Kilián ellenében előfordult, ha­tározatot hoztak. Minthogy hivatkozott Friedberger Anna von Edlasberg László úr egykori bécsi városbíró által kiállított igazolással bizonyította, hogy férje korábban Bécsben is perbe fogta bevallottan elkövetett házasságtörés miatt, s azt köve­tően néhány esztendeig egymással újra együtt laktak, fel lett mentve a bűnvádi feljelentés alól azzal a fenttartással, hogy hivatalból járjanak el ellene bűntet­tei ügyében. így a tekintetes Hans von Weispryach kaboldi báró úr szóbeli és írásbeli, továbbá más egyházi és világi személyek buzgó közbenjárására, s emellett tekintetbe véve a jelzett többszörös bűntettért testi fenyítésként hosz­szantartó megérdemelt börtönbüntetését, kapjon bocsánatot és nyerjen oly mó­don kegyelmet, hogy ettől az órától kezdve az adott rendelkezés szerint, amelynek tartalmát értessék meg vele, valamint a bírósági költségek megfize­tése után távozzék el Sopronból, a városból és birtokairól, testi büntetés terhe alatt ott egy házba se térjen be. Ha azonban valami teendője vagy intéznivaló­ja van bárkivel, azt elintézheti a városházán abban a szobában, amelyben ko­rábban tartózkodott. Amit Friedberger asszonynak a jövőben itt Sopronban a

Next

/
Oldalképek
Tartalom