Levéltárak-kincstárak – Források Magyarország levéltáraiból 1000-1686 (Budapest-Szeged, 1998)

VISSZA AZ ELŐDÖKHÖZ! (Érszegi Géza)

VISSZA AZ ELŐDÖKHÖZ! „Elődünk, a boldog emlékű Béla király idejében..." — ///. Béla aranykora lebegett — kimondva-kimondatlanul — IV. Béla király szemei előtt. Akkor még volt tekintélye a királynak, a királyi birtokok megvoltak, s rend volt az országban. Éveket szánt Béla király arra, hogy visszavezesse az országot abba az állapotba, amelyben nagyapja, III. Béla idején volt. Mindazt, amit elődei — főleg apja, II. András — „elpazarolt", mindenáron megpróbálta visszaszerezni. Bizottságok — tagjaik egyháziak és világiak egyaránt — járják az országot és vizsgálódnak, vajon mi a királyé. A tatárjárás ébresztette rá: visszavonhatatlanul elmúltak azok az idők. Az ország társadalma átalakulóban van, a királyi és egyházi szolgálónépek egyre-másra szabadulni igyekeznek a szolgálatuktól. Új szerzetes rendek jöttek: új szokásokat hoztak. Érték a szegénység, s a származás is kevésbé számít. Az új rendek természetesen Magyarországon más körülményeket találtak, mások voltak a szokások, más az éghajlat. Ezt a pápák is tudomásul vették. Alapvető elvekben persze nem volt engedmény: a házasság, sőt a házassági ígéret (eljegyzés) is szent dolog, püspök a pápa jelöltje lesz, az egyházi vagyon sérthetetlen. Mindezt szinte elfedte azonban a tatároktól való állandó félelem. A tatárjárás sok mindenre megtanította az országot: összefogásra, várépítésre s arra, hogy elsősorban csak magunkra számíthatunk.