Levéltárak-kincstárak – Források Magyarország levéltáraiból 1000-1686 (Budapest-Szeged, 1998)

BEVEZETŐ

Ezek az intézmények meghatározott formát öltöttek, és meghatározott szabályok szerint működtek. Szervezetüket néhány szóban is össze lehet foglalni. Az egyházi szervezet. A középkori ember kapcsolata az egyházzal mindennapos volt. Az egyház nemcsak életének legdöntőbb pillanataiban: keresztelésénél, házasságkötésénél és temetésénél volt jelen, hanem mindennapjaiban is. Ha a heti egy vasárnapot vesszük, ami az egyházzal való kapcsolata jegyében telt el, még nem vettünk mindent számba. Az olyan egyházi ünnepek száma, amelyek megünneplése a középkorban mindenki számára természetes volt, megközelítette a vasárnapokét. Az ország egyházmegyékre oszlott. Az egyházmegye vezetője a megyéspüspök. Több egyházmegye önálló tartományt alkot, amelynek egyik egyházmegyéje élén álló püspök a vezetője, az érsek. Magyarországon alapvetően két érseki tartományba tartoztak az egyházmegyék: az esztergomiba és a kalocsaiba. Az előbbi elsőbbséget élvezett az utóbbival szemben. A 14/15. század fordulóján ez az elsőbbség az esztergomi érsek nevében állandósult prímás szóban is megmutatkozik. A megyéspüspök mellett működik a székeskáptalan, amely a püspöknek istentiszteleti és egyházkormányzati tevékenységében van segítségére. A nagyobb vidéki körzetek élén a főesperesek (egyúttal a káptalan tagjai is) állnak, alájuk a kisebb területeket igazgató alesperesek tartoznak. Az alesperesek a plébániákat fogják össze. A plébánosok egy-egy nagyobb településen élnek, de hozzájuk tartozik több kisebb falu lakossága is. Ezek lelki igazgatását maguk és az alájuk beosztott káplánok révén végzik. A királyi vármegye a helyi igazgatás korai szakaszára volt jellemző. Az ország egészén uralkodó király a helyi közigazgatást az ország különböző helyein lévő birtokközpontjai útján intézte. Egy-egy birtokközpont élére feltétlen hívei közül ispánt állított, aki részint a helyi közigazgatás, részint a vidéki királyi birtok gazdasági irányítását végezte. Alája tartozott mind a vár katonasága, mind a mezőgazdasági és kézműves munkát végző várnép. Ez utóbbiak a vár körül elszórt településeken éltek. A várnép felső rétegét alkották a katonáskodó és a szervezet belső vezető tisztségeit ellátó várjobbágyok. A várban az udvarispán, a várhoz tartozók bírája, a hadnagy, a katonai parancsnok és a várnagy, a vár gondnoka parancsoltak. A birtokokon elszórtan élő várnépek 10 családonként egy tizedes, 100 családonként egy százados irányítása alatt éltek. A nemesi vármegye lesz az örököse a királyi központ körül szerveződött királyi megyének. Az örökös adományozások miatt a királyi birtokok alaposan megcsappantak. Az adományozások mértékére jellemző: a 12. század végén arra is sor került, hogy III. Béla király egy egész vármegyét eladományozott. A vármegyék, amelyek az adomány révén magánbirtokká lettek, kiestek a központi irányítás látószögéből. A megyében történt ügyeket a megye lakói kénytelenek voltak a távolabb élő királyi tisztviselők elé terjeszteni. Ekkor, a 13. század első felében veszik át a vármegyében élő nemesek a helyi közigazgatás ügyeinek intézését. A megye nemességét a várkatonaság, a várjobbágyok és a katonáskodó szabadok („a király szolgái, serviensei") alkották. Közülük is csak azok, akik elkerülték, hogy az eladományozáskor magánföldesúri fennhatóság alá kerüljenek. A megyét továbbra is a király kegyéből kinevezett főúr irányítja, de ő többnyire távol van, hol a királyi udvarban, hol királyi küldetésben. Helyette familiárisai, az alispán (majd alispánok) intézkedtek. Az alispán mellé a megye nemesei saját soraikból szolgabírókat, később, a 15. század derekán esküdteket is választottak. Ők alkották a megye hatóságát, a megye végrehajtó szervét. A vármegye területét csak a 15. szá-