Draskóczy István - Varga Júlia - Zsidi Vilmos (szerk.): Universitas - Historia. tanulmányok a 70 éves Szögi László tiszteletére - Magyar Levéltárosok Egyesülete kiadványai 15. (Budapest, 2018)

Oktatástörténet - 1. Középkor és kora újkor - Haraszti Szabó Péter: Primus inter pares? A prágai egyetem helye a magyar diákok régióin belüli peregrinációjában

hető összlétszámot megkapni. Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy a bécsi és a prágai fokozatszerzések nem feltétlenül lehettek teljesen azonosak, de az összehasonlításhoz más eszköz jelenleg nem áll rendelkezésünkre. Prá­gában ráadásul több olyan hallgatót is ismerünk, akiknek a magyarországi származása egyelőre kérdéses. Mivel tehát a vizsgára bocsátott és/vagy graduált diákok számát is csak hozzávetőlegesen lehet ebből a tényből követ­kezően megadni (73—101 közötti vizsgára bocsátás 1385—1420 között az artes fakultáson), így a teljes létszámot sem lehet pontosan megállapítani. A cseh kutatások fényében annyit tudunk még, hogy a magyar diákok a cseh akadé­miai nemzet mintegy 1/3 részét tették ki.6 1. diagram. Vizsgák és graduálás a három nagy egyetemen Kelet-Közép-Európában Haraszti Szabó Péter: Primus inter pares? A prágai egyetem helye a magyar diákok régión belüli peregrinációjában A hallgatói létszámot különböző tényezők befolyásolhatták. Egyrészt az egyes intézmények iránti hallgatói érdeklődést az egyetemek belső életét érintő ügyek, de akár a magyar bel- és külpolitika is befolyásolhatta, nem beszélve arról, hogy a diákok milyen képességek birtokában érkeztek az univerzitásokra. Bécsben például az 1389. évben vizsgázók között találunk nem egy olyan diá­kot, aki még 1385-ben iratkozott be,7 noha Tónk Sándor kutatásai szerint a 6 Harm Vaclavu: Pocet graduovanych a negraduovanych studentú na prazské artistické fakulté V letech 1367-1398 a jejich rozdélení podle pűvodu do univerzitních národű. Acta Universitatis Carolinae - Historia Universitatis Carolinae Pragensis 17. (1977) 23-24. 7 Pl. Jacobus Lupi de Septemcastris: Tüskés Anna: Magyarországi diákok a bécsi egyete­men. Budapest 2008. 51. Vö. Acta Facultatis Artium Universitatis Vindobonensis I—II. 55

Next

/
Oldalképek
Tartalom