Mayer László - Tilcsik György (szerk.): Szorosadtól Rijekáig. Tanulmányok Bősze Sándor emlékére - Magyar Levéltárosok Egyesülete Kiadványai 14. (Budapest, 2015)
Poór János: A jozefinizmus és a reformkor között. Néhány szó egy régi vitához - Peter Wiesflecker: Koháry Antónia (1797-1862). A 19. század egy magyar nemesasszonya a 20. századi európai dinasztiák ősanyja. Genealógiai vázlat
A Habsburg-ház ma élő tagjai közül István (1961- ), aki az utolsó osztrák császár és magyar király, Károly (1887-1922, ur. 1916-1918) egyik unokája a magyar nemességből származó Temesváry Paula grófnőt (1971- ) vezette oltár elé.18 EGY MAGYAR ARISZTOKRATA HÖLGY ÉS KIRÁLYI LESZÁRMAZOTTAI Koruk magyar arisztokrata hölgyei közül Koháry Antóna hercegnő (1797-1862), Lerdinánd coburgi herceg (1785-1851) felesége több okból is különleges helyet foglal el. Neve a 20. századi (egykori) európai uralkodók leszármazási tábláinak egész során megtalálható, így I. Mihályén (1921—; ur. 1927-1930, 1940-1947), az utolsó román királyén, II. Simeonén (1937-; ur. 1943-1946), az utolsó bolgár cárén vagy II. Péterén (1923-1970; ur. 1934-1945), az utolsó jugoszláv királyén. Az európai dinasztiák első vonalába tartozó leszármazottainak sora kiterjed Habsburg Károlyra, a Habsburg-ház akkori fejére, a Hohenzoller vagy az egykori szász királyi ház hercegi ágának fejére, Lranciaország, Brazília, Portugália és Jugoszlávia trónját igénylő személyekre, valamint Mecklenburg hercegére. Leszármazottai közé tartozott Portugália négy uralkodó és egy címzetes királya, egy osztrák császár és magyar király (I. illetőleg IV. Károly), III. Lrigyes Ákos szász király (1865-1932, ur. 1904- 1918), három román király - I. Károly (1839-1914; ur. 1881-1914), I. Lerdinánd (1865-1927.; ur; 1914-1927) és I. Mihály (1921-; ur. 1927-1930, 1940-1947) -, három bolgár cár - I. Ferdinánd (1861-1948; ur. 1887-1918), III. Borisz (1894-1943; ur. 1918-1943) és II. Simeon -, továbbá egy görög, egy jugoszláv és egy portugál királynő. Koháry Antónia történelmi alakja és szerepe túlnyomórészt ismeretlen. A Szász- Coburg-Gothai-ház történetében nem több egy széljegyzetnél,19 és többnyire csupán azzal a kommentárral említik, hogy a Corburgok osztrák ága hatalmas örökséget köszönhet neki, amely őket a Habsburg Monarchia egyik legnagyobb földbirtokosává tette.20 A többi magyar mágnáscsaládhoz viszonyítva, a Koháryak leszármazási vonala rövidebb, és ezért némelyek szemében kevésbé látványos. A család Zala vármegyéből származik és a biztosnak tekinthető származási vonal a korai újkorban, Koháry Imre nevének egy 1561-bó'l származó oklevélben történt említésével kezdődik,21 jóllehet a 19. századi szakirodalom a család történetét a virágzó középkor idejéig vezeti vissza.22 18 FH 16. 94. p. 19 Bestenreiner, Erika: Die Frauen aus dem Hause Coburg. Aus dem fränkischen Herzogtum auf die Throne Europas. München, 2008. (továbbiakban: Bestenreiner, 2008.) 319 p. Csupán egy rövid fejezetben foglalkozik vele, amely azonban semmi újat nem tartalmaz az életrajzhoz. 20 Áttekintés a Coburg-ház ezen ága történetéről: Braun, Ralph: Die sehr bewegte Geschichte Portugals in der ersten Hälfte des 19. Jahrhunderts, das Kaiserreich Brasilien und das Haus Sachsen Coburg. In: Zwanzig Jahre Internationale Coburger Johann Strauß Begegnungen. Coburg, 2007. 17-24. p. További utalások találhatók még: Braun, Ralph: Prinz Leopold von Sachsen-Coburg und Gotha (Wien) - Constanze Freifrau von Ruttenstein, geb. Geiger, und Johann Strauß, ln: Zwanzig Jahre Internationale Coburger Johann Strauß Begegnungen. Coburg, 2007. 27-42. p.; Erhard, Marion: Die Dynastie der Coburger in Portugal, Spanien und Brasilien. In: Coburg in Bayern und Europa. Katalog zur Landesausstellung des Hauses der Bayerischen Geschichte und der Kunstsammlungen der Veste Coburg. Regensburg, 1997. 59-64. p. 21 Hueck, Walter von: Adelslexikon. Bd. 6. Limburg an der Lahn, 1987. (továbbiakban: AL 6.) 393. p. (Genealogisches Handbuch des Adels; 91.) 22 A család történetéhez lásd többek között: Wurzbach, Constant von: Biographisches Lexikon des Kaiserthums Österreich. Bd. 12. Wien, 1864. (továbbiakban: Wurzbach, 1864.) 276-286. p. ■ 103 ■
