Mayer László - Tilcsik György (szerk.): Szorosadtól Rijekáig. Tanulmányok Bősze Sándor emlékére - Magyar Levéltárosok Egyesülete Kiadványai 14. (Budapest, 2015)
Hudi József: Takácsi nemesi község társadalma és önigazgatása a 18-19. században - Soós István: Fiume inkorporációja a Magyar Királyságba, 1776-1827
legi status quo-ját tartani, ugyanis az inkorporációra sem a külpolitikai helyzet, sem a belpolitikai körülmények nem adnak lehetőséget.37 A nádor azonban nem hagyta annyiban a dolgot. Egy 1806-ban a monarchia gazdasági életének átszervezése ügyében kidolgozott és az udvarhoz benyújtott tervezetében a fenti érveket újra kifejtette, és hangoztatta, hogy Fiumének a Magyar Királyságba történt bekebelezése az egész monarchiára nézve kívánatos lenne, és nem utolsósorban hozzájárulna az országban uralkodó kormányellenes légkör megváltozásához.38 I. Ferenc a következő évben végül engedett: a nádor az országgyűlés összehívása előtt felterjesztett javaslataira, így Fiume bekebelezésének mielőbbi megvalósítására, pozitívan reagált, és kész volt rezolúciót kiadni a tárgyban arról, hogy Fiume inkorporációját törvényileg becikkelyezteti. Ez az 1807. évi törvények, közöttük a 4. törvénycikkely szentesítésével meg is történt. „Hogy az ország karainak és rendelnek lángoló vágya további halasztást ne szenvedjen: О szent felségének jóváhagyásával, Fiume városa és kikötője, melyet Mária Terézia felséges császárné és királynő külön oklevelével már az országba bekebelezett, a jelen törvénycikkely által az országhoz tartozónak nyilvá- nittatík. Egyszersmind pedig 1. § A fiumei kormányzónak az országgyűlés főrendi tábláján, Fiume város követeinek a karok és rendek tábláján megillető ülés- és szavazatjog adatik.”39 A horvát rendek, mivel joggal érezték úgy, hogy Fiume közjogi helyzetének alapos tisztázására a Magyar Királyság és Horvátország között nem került sor, 1808. február 29-én tartott tartománygyúlésükön (sabor) Mária Terézia első, 1776. évi diplomájára és az 1777. november 7-én kelt udvari leiratra hivatkozva arra az álláspontra helyezkedtek, hogy Fiume a melléktartományok integráns része, és ennélfogva saboraikon a horvátországi vármegyék főispánjai után fiumei kormányzónak, a város követeinek pedig a királyi városok követei között helyet és szavazatot biztosítanak.40 A tartománygyűlés e rendelkezését József nádor és a Magyar Királyi Udvari Kancellária törvénytelennek tekintette és elutasította, egyszersmind arra kérték I. Ferencet, hogy ne erősítse meg azt. Ezzel szemben a bécsi Államtanács néhány tagja - kellő történeti ismeretek hiányában - arra az álláspontra helyezkedett, hogy az 1779. évi oklevél nem mond ellent az 1777. évi leiratnak, azaz Horvátország jogai Fiumére 1779 után is érvényben maradtak. Ezt az érvelést I. Ferenc jóváhagyta, és az 1807. évi törvénycikkre, valamint Mária Terézia diplomájára hivatkozva mégis engedélyezte, hogy Fiume képviseltesse magát a horvát saborban. Ez az uralkodói lépés lényegében mintegy elismerését jelentette annak, hogy Fiume Horvátország szuverenitása alatt áll, ami azonban ellenmondott annak, hogy a várost a törvényben kifejezetten Magyarországba inkorporálták, és ezzel azt az ország részévé nyilvánították, és nem mint korábban, a Szent Koronához csatolták, amelynek következtében 37 Domanovszky, 1929. 175., 295-297. p.; Lásd erről még: Racki, 1869. Beilagen, nr. 40. LXX-LXXI. p.; Radich, 1883. 165-168. p.; 38 Domanovszky, 1929. 482. p. 39 MTT, 1740-1835. 341., 343. p. A becikkelyezésről lásd még: Racki, 1869. 101-102. p., Beilagen, nr. 41. LXXI-LXX11. p.; Radich, 1883. 167. p.; Kobler, 1896/c. 26. p.; Fest, 1920. 12. p. 40 Raéki, 1869. 103-104. p., Beilagen, nr. 41. LXXII-LXXIII. p.; Radich, 1883. 168-172. p.; Fiume, 1912. 73-74. p.; Fest, 1920. 12. p. ■ 90 ■
