Mayer László - Tilcsik György (szerk.): Szorosadtól Rijekáig. Tanulmányok Bősze Sándor emlékére - Magyar Levéltárosok Egyesülete Kiadványai 14. (Budapest, 2015)
Hudi József: Takácsi nemesi község társadalma és önigazgatása a 18-19. században - Soós István: Fiume inkorporációja a Magyar Királyságba, 1776-1827
megfogalmazott és a királynőhöz benyújtott felterjesztésében, a következőképpen nyilatkozott: „Beteljesült a vágyunk, hogy e tekintetben is szorosabb összeköttetésbe kerüljünk a Magyar Királysággal.”9 Varasd és Szerém hasonló tartalmú és hangnemű feliratukban mintegy hálát adott a sorsnak, hogy közigazgatásilag visszatérhettek az anyaországhoz.9 10 11 A terület, illetve a három vármegye közjogi viszonyát ugyanakkor továbbra sem tisztázták. Maradt az 1751:23. te.-ben megfogalmazott félmegoldás. Hasonló helyzet alakult ki Fiume közjogi státuszának, illetve a Magyar Szent Koronához történt csatolása kapcsán is. Az az elképzelés, hogy Fiume és kikötője a magyar koronához kerüljön, ahogy arra Engel művét idézve fentebb utalás történt, II. József német-római császártól származott. Horvátországban és a tengermelléken tett utazása közben szerzett tapasztalataira hagyatkozva a társuralkodó felvetette Mária Teréziának: fontolja meg, hajlandó lenne-e bekebelezni az egykori Zrínyi-Frangepán-féle buccari birtokokat a Magyar Királyságba, továbbá odaajándékozni Fiúmét is, azzal a kikötéssel, hogy ott egy kereskedelmi társaságot hozzanak létre, a város pedig közvetlenül a magyar kancelláriától függjön, mégpedig úgy, hogy a kereskedelmi ügyek intézését ne a helytartótanácson keresztül folyjék.11 Mint közismert, Mária Terézia elfogadta fia „merész” tervét, és 1776. február 14-én megszüntette a kereskedelmi tanácsot és a trieszti intendenzát. A magyar kancelláriához intézett leiratában kinyilvánította abbéli óhaját, hogy a Magyar Királyság kultúrájának felvirágoztatása érdekében Fiúmét és a buccari birtokokat a Károly-úttól jobbkéz felé eső területtel együtt; Károlyvárost (ma: Karlovac, Horvátország) pedig, amelyet királyi városi rangra emelt, visszakebelezi Horvátországba azzal a feltétellel, hogy ezekből a részekből egy új vármegyét (Szeverin) szervezzenek, amelyet a horvát tanács alá rendelt. Ez utóbbi intézkedést Fiumére is kiterjesztette, amennyiben a kereskedelmi és egészségügyi törvények majd másképp nem rendelkeznek.12 Ami a buccari javakat illeti, ezek valaha valójában Horvátország integráns részét képezték, tehát az uralkodónő rendelkezésének azon kifejezése, hogy tudniillik azokat „visszakebelezi” Horvátországba, jogosnak mondható. Ami viszont Fiúmét illeti, az intimátum végrehajtására kirendelt bizottság azt az álláspontot képviselte, hogy mivel a város és környéke Krajnához tartozott, a Német-Római Birodalom tiltakozni fog ez ellen, területének megcsonkításaként értelmezve majd a rendeletet. Ismert, hogy II. József az Államtanács véleményét fogadva el, amely szerint Krajna sohasem birtokolta Fiúmét, határozottan kitartott korábbi szándéka mellett, hogy a kikötővárost be kell kebelezni a Magyar Királyságba és azt a horvát tanácson át 9 Miskolczy, 1927. 37. p. 10 Uo. 11 Radich, 1883. 145-146. p.; Kobler, 1896/c. 1., 295. p.; Fiume, 1912. 70. p.; Fest, 1920. 8. p.; Miskolczy, 1927. 37. p. 12 Radich, 1883. 145-146. p.; Kobler, 1896/c. 3. p.; Jura regni Croatiae, Dalmatiae et Slavoniae. Ed. Joannes Kukuljevic aliter Bassani de Sacchi. Pars 1. Privilegia & libertates Regni Croatae, Dalmatiae & Slavoniae. Zagrabiae, 1862. 453-458., 463. p.; Racki, 1869. 21-29. p., Beilagen, nr. 1. II. p.; Fest, 1920. 9. p.;Jánosy Dénes: Adatok a fiumei kikötő történetéhez, 1776-1848. = Századok, 1924. 1-6. sz. (továbbiakban: Jánosy, 1924.) 495. p,;Joó Gyula: Fiume közjogi helyzete. Kecskemét, 1942. (továbbiakban: Joó, 1942.) 14-15., 18-21., 39-44. p. ■ 85 ■