Mayer László - Tilcsik György (szerk.): Szorosadtól Rijekáig. Tanulmányok Bősze Sándor emlékére - Magyar Levéltárosok Egyesülete Kiadványai 14. (Budapest, 2015)
Varga J. János: Esterházy Pál telepítései a török kiűzése után Tolna és Somogy vármegyékben
múlva 56 háztartást számlált, amelyeknek tagjai Észak- és Nyugat-Dunántúlról, elsősorban Fejér, Győr, Moson, Somogy, Sopron, Vas és Veszprém vármegyékből érkeztek.1' Az uradalom második mezővárosi rangra emelkedett települését, Tamásit 1710-ben a Győrből, Keszthelyről és Pápáról érkezett polgárok és parasztok építették újjá.* 18 A harmadik oppidum, Pincehely lakossága 1717-ben Esztergom, Vas, Veszprém és Zala vármegye magyar lakosságából és Rohonc (ma: Rechnitz, Ausztria) zsidó közösségéből verbuválódott.19 A Tolna vármegyei majorátushoz tartozó Dombóvárhoz az Ujszerzeményi Bizottság felülvizsgálati eljárásának kezdete előtt, 1695-ben hozzájutott a nádor. Sikerült elérnie, hogy 5000 forint kifizetése ellenében királyi adományként az övé legyen.20 A birtokközpontnak szánt helység csakhamar az enyészeté lett, mert a Rákóczi-felkelés 2. esztendejében, 1704-ben a magyar lakossággal ellenséges érzületű rácok - ez volt a délszláv etnikum 17-18. századi összefoglaló megnevezése - feldúlták. 1710-ben mindössze öt család lakta, 10 év múlva már 36 magyar háztartást találtak a kamarai összeírok a helységben.21 Igazi gyarapodása csak a 18. század közepén kezdődött el. A dombóvári uradalom másik fontos települését, Döbröközt - idővel mezővárosát - 1702-ben kapta meg Esterházy Pál elmaradt nádori fizetése egy részének fejében.22 A település sorsa Dombóváréhoz hasonlóan alakult: a Rákóczi-felkelés idején elnéptelenedett, majd csak 1715 és 1720 között éledt újra, amikor Pál nádor fia - és örököse a majorátusban - Esterházy József betelepítette. 1720-ban 56 magyar gazda és családja művelte a helység határát, vízimalmának jövedelmén a molnár, az uraság és a lakosság osztozott.23 Az Esterházy József által 1720-ban készíttetett, az országos összeírásnál részletesebb és pontosabb jegyzék szerint az ozorai és a dombóvári uradalom 19 helységében 578 családfőt vettek számba. Ha családonként a minimálisnak tekintett öt fővel számolunk, akkor a tolnai majorátusban 2890 személy élt. Ez csaknem egyötöde a vármegye teljes, ugyancsak 1720-ban összeírt - kerekített számban - 14.000 főnyi lakosságának.24 Megjegyezzük, hogy a korszak jellemzője a nagycsalád volt, vagy az úgynevezett családi bokor, ahol generációk éltek együtt, sőt helyenként a szolgáló zsellért is a családhoz tartozónak tekintették. Ilyen esetekben a demográfiai szorzó akár 10, sőt 15 is lehet. Ily módon nagy eltérések keletkezhetnek egyes helységek, területek népességszámának meghatározásakor. Ezért leginkább becslésekre támaszkodhatunk. A földesúri birtok létszámbeli és anyagi gyarapodásának „titka” - a jövevények szorgalmán túl - elsősorban a betelepült lakosságnak biztosított kedvezményekben rejlett. Az ozorai uradalom és tartozékai számára Esterházy Pál által 1701. április 24-én kibocsátott kiváltságlevele engedélyezte, hogy jobbágyai 3 évig minden pénzadótól, terményszolgáltatástól és robotmunkától mentesüljenek. Az adómentes évek után termény kilenceddel tartoztak, de robotot továbbra sem kellett teljesíteniük, hanem pénzzel megválthatták azt. 12 Szilágyi, 1983. 41. p. 18 Szilágyi, 1983.42. p. 19 Szilágyi, 1983. 41. p. 20 Soós, 2009. 820. p. Iványi Emma 1693-ra datálja Dombóvár megszerzését, lványi Emma: Esterházy Pál nádor közigazgatási tevékenysége, 1681-1713. Bp., 1991. 299. p. (Magyar Országos Levéltár kiadványai. 3. Hatóság és hivataltörténet; 10.) 21 Szilágyi, 1983. 40. p. 22 Szilágyi, 1983. 41. p. 23 Szilágyi, 1983. 40. p. 24 Szilágyi, 1983. 110. p. ■ 62 ■
