Mayer László - Tilcsik György (szerk.): Szorosadtól Rijekáig. Tanulmányok Bősze Sándor emlékére - Magyar Levéltárosok Egyesülete Kiadványai 14. (Budapest, 2015)
Polgár Tamás: Egy kaposvári levéltáros mindennapjai. Keszthelyi Ferenc munkanaplója 1951-ből
1 a levéltár munkatársai. Keszthelyi már reggel 6.00 órától az intézményben dolgozott, és sokszor este 20.30-ig is a levéltárban végezte az iratrendezési és raktárépítési feladatokat Maries István raktárkezelővel. Kanyar József kimutatása szerint havi 48-50 óra túlmunkát teljesített a két levéltári szakember.21 Kanyar munkájuk jutalmazását több esetben is kérte a LOK-tól, valamint a rendkívüli iratselejtezések kapcsán a papírért befolyt összegből pótolta ki kettőjük fizetését.22 Valószínűleg a sok-sok túlóra nélkül nem lett volna eredményes az a hatalmas erőfeszítés, amit az iratok megmentése és a levéltár gyarapítása érdekében végeztek elődeink. Sokkal szegényebb lenne a levéltár jelenlegi anyaga. A levéltárosi feladatok mellett a napi ügyvitel is Keszthelyi Ferenc feladatát képezte. Munkanapja szinte minden nap egyformán kezdődött: iktatás, postázás, átiratok szerkesztése és az anyakönyvi kivonatok kiállítása töltötte ki munkanapja első óráit. Az 1951. évi iktatókönyv 2858. iktatószámmal zárult december 19-én. E hatalmas ügyiratforgalom nagy részét az anyakönyvi kivonatok elkészítése adta. A 2. világháború során Somogy vármegyében 26 anyakönyvi kerület első példányai, körülbelül 80.000 bejegyzés veszett el.23 Ezekről a levéltár adott ki igazolást, valamint a másod- példányról való pótlásban is közreműködtek az intézmény dolgozói. 1952-ben például volt olyan nap, amikor 30 anyakönyvi kérés érkezett. Az anyakönyvek ügyviteléhez hozzátartozott az UB-k bevezetése is. Ezeket általában a nap végén kicsit megfáradtán végezte a levéltári munkaerő. A levéltár gazdasági ügyvitelét is Keszthelyi intézte. A csekkbefizetések, a számadások készítése, az anyagbeszerzésekről szóló bejegyzések elkészítése időről időre visszatérő feladatokat jelentettek. A korszak levéltári struktúrájában és munkafeladataiban járatos személyek előtt nem ismeretlenek a Levéltárak Országos Központjához kapcsolódó feladatok. A vidéki levéltárak működésének pénzügyi fedezetet is a LÓK biztosította. Ehhez negyedévente részletes pénzügyi tervet kellett készíteni, és LÓK ennek alapján folyósította a szükséges pénzösszeget. E ciklikusan visszatérő munka a „negyedéves hiteligénylés” összeállítása is - az igazgatóval közösen - Keszthelyi feladatai közé tartozott. A levéltári tevékenységről szóló és a LOK-nak küldött jelentések szintén előfordulnak a munkanapló bejegyzései között, mégpedig munkatervkészítés és beszámolók formájában. 1951 szeptemberének végén a levéltár őszi nagytakarítása szerepelt napirenden. E munka monotonitását törte meg egy-egy rendkívüli esemény a levéltár életében. Akkoriban kevesebb hangsúllyal jelentkező közművelődési tevékenyégre csak egy ízben találunk utalást, amikor is október 8-án a Pápai Református Kollégium 45 tanulója és két kísérője látogatta meg az intézményt.24 Keszthelyi bizonyára nagy örömmel és megtiszteltetéssel vett részt Kanyar József oldalán az 1951. november 22. és 24- között Budapesten tartott igazgatói értekezleten. Az értekezlet idején színház- és operajegyet is kaptak a résztvevő igazgatók és kísérőik.25 A szocialista erkölcsök és pártfegyelem érdekében természetesen a pártszemináriumok látogatását sem kerülhette el Keszthelyi Ferenc: november 14-én, november 18-án és december 12-én vett részt a járási pártbizottságon tartott oktatáson. 21 SMLSMLir. 1435/1951., 1774/1951. 22 SMLSMLir. 1952/1951., 2397/1951. 23 Kanyar, 1962. 188. p. 24 SML Keszthelyi, 1951. 43. p. 25 SML Keszthelyi, 1951.53. p.; SML SMLir. 1952/1951., 2397/1951. ■ 343 ■