Mayer László - Tilcsik György (szerk.): Szorosadtól Rijekáig. Tanulmányok Bősze Sándor emlékére - Magyar Levéltárosok Egyesülete Kiadványai 14. (Budapest, 2015)
Gyarmati György: Választási "reakciós elemek" 1949-ben - országosan és Somogy megyében
Feitl István az 1949. évi képviselőválasztásokról közreadott és fentebb már idézett tanulmányaiban a „magas politika” korabeli ténykedésére vonatkozó minden lényeges tudnivalót feltárt már. A történtek vidéki sokfélesége még csak esetlegesen vétetett számba, ami azzal hozható összefüggésbe, hogy ez a választás már éppúgy ál-választásnak minősíthető, mint ahogy nevesített gazdája, a Népfront is inkább bizonyult pártpórázon tartott kirakatrendező, semmint tétet, vitalitást is felmutató politikai szerveződésnek. A választásszervezés és a voksolás helyi-területi formaváltozatai ugyanakkor még számos adalékkal színesíthetik a kommunista akaratérvényesítés és a szavazófülkék magányában elkövetett csendes ellenszegülés országos panorámáját. A következő évtizedekben a társadalmi akaratnyilvánítás helyébe léptetett effajta rendszerlegitimáló népszavazásnak ez volt az első próbája. A települési-igazgatási hierarchia rendjében gyarapodó statisztikai adathalmazok már a vármegyei összesítésekben is észrevehetetlenné teszik az esetenként vehemensebb helyi oppozíciót. Az országos összesítésből legfeljebb annyi vehető észre, hogy a Dunától keletre eső térségekben 1-2%-kal kevesebb „igen”-t regisztráltak a vármegyei, választókerületi átlagokat tekintve, mint a Dunántúlon. Az azonban már elmosódik, hogy „... a vecsési járásban a szavazók 29%-a, Orosházán 15%-a, Békésen és Nagykőrösön 21%-a, Mezőkövesden 28%-a, Kiskőrösön 29%-a a Népfront jelöltjei ellen szavazott.”10 11 Apám szülőfalujában, Sajóládon 52, a Szabó Zoltán megénekelte „Cifra nyomorúság” hazájában, a matyóföldi Tardon pedig 68%-ot ért el a szavazólapokból regisztrált oppozíció aránya. A választói magatartást ugyanakkor annak idején nem csupán regisztrálták, hanem „hatóságilag” minősítették is. Sajátos teljesítményértékelés olvasható az - akkor még a Belügyminisztérium kereteiben működő - Államvédelmi Hatóság egyik, tevékenységi és illetékességi körét taglaló elaborátumában.11 Az 1949 szeptemberének első feléből származó jelentés nem csupán azért figyelemreméltó, mert Magyarország egyes vármegyéinek, illetve választókerületeinek „politikai arculatát” is karakterizálni igyekszik, hanem azért, mert ehhez hozzárendeli a szóban forgó képviselőválasztások során tanúsított honpolgári „viselkedést” is. „Az 1949-es választásokon a szavazataikat a Népfrontra adók” százalékos arányát a jelentés AVH-kerületi bontásban adja meg, és szövegesen értékeli az adott térség rendszerbiztonság szempontjából „kockázati tényezőt” hordozó jellemzőit. Itt „ab ÁVO” stigmatizált társadalmi szegmensek a rendházak szerzetesei, apácái, a papok - mindenek előtt a katolikus püspöki székhelyeken, aulákban -, a „... horthysta csendőrök, katonatisztek, gentryk [sic!], legitimisták ...és egyéb reakciós elemek .. ”,12 illetve ezek nagyobb számú előfordulási gyakorisága. Rajtuk kívül konzekvensen feltüntetik az adott ÁVH-kerület (osztály) illetékességi körében regisztrált kulákok - annak minősítettek - számát is. Az 1949. májusi 15-én lezajlott voksolás napján mindenütt magas, átlagosan 95%-os volt a részvételi arány, és ugyanilyen kimagasló (95-96%) lett „a Népfront győzelmének” közzétett aránya. A történeti szakirodalom ezeket, az 1. táblázatban 10 Urban, 1990. 10-11. p. 11 Az Államvédelmi hatóság vidéki osztályainak szervezetei és illetékességi, területeinek államvédelmi és egyéb szempontból való ismertetése. (Budapest, 1949. szeptember 9.) Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (továbbiakban: ÁBTL) 2.1. - XI/4. (V-150.342) 12 Uo. ■ 334 ■
