Losonci Ujság, 1918 (13. évfolyam, 1-26. szám)

1918-01-20 / 2. szám

XIII. évfolyam 2. szám. Megjelenik minden vasárnap. Losonc, 1918 január 20.

Cosonci Hjsá$

POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI HETILAP.

____________________________________’ /

ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK: ▼ ▼ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓFéf/vrevre; " : : : : ‘!í: !: I Felelős szerkesztő: DR. VÁLYI BÉLA. ; hivatal:

Egyes szám ára 20 fillér. t ▼ Losonc, Jókai-utca 3.

Nem „gyerekjáték.”

Megnyugtató jWekerle miniszterelnök azon kijelentése, hogy a kormány a katonai kérdést nem azért vette fel programmjába, hogy ezzel a választójogot elüsse. Mert sokan már ettől is féltek. Mi nem kételkedünk abban, hogy ma már nem jöhet kormány, mely ebben a két dologban kevesebbet ígérhetne. Jogkiterjesztés és katona reform, — mind a kettőnek meg kell lenni! Üdv annak, aki hozza, ha úgy képes, ahogy a mi, az egész nemzet akarja.

A jogkiterjesztés kérdésében rá kell lépnünk végre az általános választói jog útjára. Holmi toldozott-toldozott szörnyszülött nem kell. Ilyen az 1913. XIV. t. c. is, melynek nem az az alapgondolata, hogy adjon, hanem az, hogy mentői többféle bonyolult címeken kerékkötő legyen még ott is, ahol egyébként juttatni látszik valamit a tömegeknek a közhatalomban való részesedésből. «Oly jogcímeket akarunk megállapítani, mondotta gróf Eszterházy Móric, hogy a választói jog gyökeres, becsületes és széles terjedelmű legyen» és «a nagy kérdést nyugvó pontra hozza.»

Ilyen az a választójogi javaslat, mely most már ott fekszik a Ház asztalán. Ha van is valami abban, hogy minden nemzet a maga képére alkotja meg

törvényeit, még inkább áll, miszerint a világ haladását, az idők rohanását nem lehet feltartóztatni. 1848-ban hatalmas lépéssel előztünk meg más nemzeteket és semmi bajunk se lett tőle. Ma a választójoggal hátramaradtunk. Még mindig vannak holmi elferdített adatokkal alátámasztott jelszavak, melyekkel tele zúgván egyesek az egész világot, elfelejtik, hogy az élet elfujta könnyű pehelyként maga elöl azokat az érveket, amik három évvel ezelőtt még tán sokak szemében eső látszatra jók lehettek. Ma egy a háború viharában megerősödött, kinyílt szemű csapat áll a porondon, ki jogot akar, ki nem nyugszik meg addig, még nem lesz az állam élet részesévé. És ha már vérzett, ha már szenvedett, ha egyszer tudja, hogy súlyos pénzügyi terhek várnak az országra, követelheti is méltán, ':ogy egy csakis a nemzet legszélesebb rétegére kiterjesztett parlament dirigálja jövőjét és nem a mai szükköru társaság, mely osztályokat képvisel.

Tévedés azt hinni, hogy az 1913. XIV. t.c. reparálása «gyerekjáték», «hogy az novelláris utón» is lehetséges. Szó sincs róla. Akiben benne van a tuberkulózis bacilusa, hiába járja a tengert. Egy alapjában rossz törvényt nem lehet megfejelni.

Ott van az uj törvényjavaslat! Tessék letárgyalni, tessék elfogadni. Abból lényegében egy jottát se engedünk. Bármilyen «szerencsétlen akadály» is az egyesek szemében a közeledésre, nem baj. Akinek az, hárítsa el: lássa be végre a mi igazunkat, jöjjön hozzánk, kik többségben vagyunk, mert a nemzet többsége szilárdan áll a kormány mögött ebben a kérdésben. Holmi «meg nem érés» nem kifogás. Elintézte ezt is, mint annyi mást a háború. Ezzel manapság csak azok élnek, kik alkonyulni sejtik napjukat. A jogok gyakorlatából kiérik nép soha meg nem zárt a szabadságru, mely gyakorlatból áll és csak az által tanulható. Nincs leverőbb és lealacsonyitóbb, mint a semmiség érzete. Ellenben semmi sem emeli anynyira a lelket és teszi képessé jóra, szépre, mint annak tudata, hogy részt vesz hazája kormányzásában.*

Ezt Palóczy László mondta úgy ezelőtt vagy nyolcvan esztendővel. Nyolcvan esztendővel.

Tájékozódás.

Megszoktuk már az elmúlt három esztendő folyamán, hogy az események fékezhetetlen, kiszámithatlanu! tovarohanó árja minduntalan meglepetések elé állít. Az elmúlt három esztendő egész története senki által előre nem látható eseményeket szinte vulkanikus erővel dobott felszínre.

Közel ka.

A Losonci Újság eredeti tárcája. Irta : Valér.

Péter már vagy tizedszer ütött a körmére. Az asszony a konyhában sürgölődött az ebéd körül. Friss volt mint a most szakasztott rózsaszál. Előbb a tűzre dobott pár darabka fát. A már alig pislákoló lángok uj életre kapva éhesen csaptak a nyirkos hasábra. Recsegve ropogva mállott szét a foguk alatt. Aztán a rántást kavarta meg az asszony. Éppen időben, mert oda égett volna.

;— Pedig most drága a liszt, meg a zsir, mondta csak úgy magamagának, mert a -szoknyája mellett lábatlankodó fiúcska még alig értett sokat a szavából. Jancsika falo■ vacskájával játszott, annak beszélt és — ^négy esztendejével azon kevesek boldog 'éráit, élte, kiknek halvány sejtelmük sincs a világot felforgató kavarodásról. Nem érdekelte a drágaság, nem látta a borús felhőiket anyuka homlokán, csak nagynéha a könnyeit vette észre. És akkor ő is sírni kezdett.

Apuka nem jön haza, azért sir anyuka, gagyogta Péternek, ki suszterlegény volt és serényen verte a szögeket a komisz haditalpba.

Bizony Kozelka sokáig várat magára. A kis szükmellü falusi cipészke, kinek vágyai nem terjedtek soha tovább, mint hogy a feje fölött roskadozó zsellérviskót letörlessze, egy szép nyári éjjelen arra neszeit fel, hogy tőle nagyobb dolgot kíván a haza, mint azt, hogy a ringó csipőjü lányok városi divatu cipőit talpalgassa, vagy a kitaposott sarkakat igazítsa megint egyenesre. A kajla lábú kisbiró dobszója jutatta eszébe, hogy valamikor tizennyolc évnek előtte akadt ezredorvos, ki a sorozáson őt is odaállította azok sorába, kiknek csak úgy ragyogott a szemük az örömtől, mert a császár katonái lehetnek az őszre. Igaz, hogy csak honvéd lett a hitvány Kozelkából, de ő erre is igen büszke volt. A kajla lábú kisbiró ennyire se vitte. Nincs mindenkinek szerencséje.

Mindez csak úgy átvillant a kis cipész agyán azon az éjszakán és aztán irigyelni kezdte a kisbirót. Lám az most felriasztja őt a legszebb álmából. Azt ordítja a fülébe,

hogy hagyjon itt mindent: a szép feleséget, kicsi fiacskáját, a roskadó kunyhót, melyre tavaszra készült uj tetőt rakatni. Csapja le surcát és menjen — meghalni. Még háromszor rá is ver a dobra a göthös utána, hogy jobban értsék. Aztán haza császkál, Az ő kajla, nyomorék lábától ugyan tarthat a háború, akár tiz évig.

Őt az asszonya nem fogja szépen elsiratni.

Ellenben Kozelka harmad nap estére már a sárgára meszelt ócska kaszárnya egyik pipafüst szagu tágas szobájában nyomkodta bozontos fejét a kemény fejpárnához. Szűkre szabott eszejárása sehogyse értette, hogy mi köze neki ehhez egészhez. Egyáltalán nem tartozott mestersége politikus fajtájához. A nap csak úgy jött fel tegnap is, mint egy héttel előbb és ő még is másnak látja. Fázósnak, hidegnek, ridegnek. Pedig augusztusi meleg perzseli a földet. Mintha a világ feneke esett volna ki alóla, úgy érezte három nap óta.

Szerencse, hogy nem sokáig hagyták töprengeni a világ folyásán. Nem tőle kíván-* ták, hogy üsse fején a szeget, mely a szó t