Losonci Ujság, 1918 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1918-01-20 / 2. szám
2- oldal. ____LOS O^N Cl ÚJSÁG 1918. január 20. Ki gondolt volna 1914. augusztusában a háborúnak immár negyedik éves tartamára, melyben bár megcsillan már a béke reménysugara, mégis mindnyájunk lelkét ma is a bizonytalanság érzése tölti el. Lelkünk a jövőbe nem láthat, csupán létfentartási ösztönünk sejteti velünk, hogy a világot megrengető események következményei is úgy politikai, mint gazdasági és kulturális tekintetben az elmúlt évek küzdelmeinek arányaihoz hasonló mérvűek kell, hogy legyenek. Ezen érzésünk, mely a megfontolás, az események logikus szemlélete által meggyőződéssé kristályosodott ki lelkűnkben, megállást parancsol azon az utón, melyen eddig haladtunk. A hazaszeretet, mely szivünket eltölti, érzékünk a társadalmi élet igazságtalanságai iránt és jövőnk biztosítása kötelességünkké teszik, hogy a fejlődés kormánykerekét vasmarokkal fogjuk meg és a kor szellemét megértve, a történelmi szükségességgel számolva alapozzuk meg a békés fejlődés lehetőségeit. A viszonyok nagyot változtak! Világszerte életrekeltették az események, a nélkülözés ostorcsapásai a népek öntudatát, az erőviszonyok teljesen eltolódtak és még a múltban a politikai fejlődést irányíthatták uralmon lévő pártok, vagy egyes államférfiak és nézhették az ország és a nép érdekeit a saját szemüvegükön át, érezzük, látjuk, hogy ezen időknek végeszakadt. A népiélek, a felébredt osztályöntudat kielégítése ellentmondást nem tűrő módon követeli a demokratikus fejlődést a népek millióinak természetes joga alapján. Tájékozódnunk kell, számot kell vetnünk a körülöttünk lefolyó eseményekkel s a nagy, hazánk fejlődését biztositó kérdésekben, bármily szokatlan legyen is, objektiv politikát kell követnünk. A háború költségeinek előteremtése, a nagy pénzügyi probléma megoldásánál, épp úgy, mint a gazdasági, kulturális, valamint a népjóléti intézmények létesítésénél csak egy szempont vezetheti a felelős tényezőket, sokkal inkább, mint bármikor ezelőtt: az állam fennállásának minél szélesebb alapokon való biztosítása az egyenlő jogok és egyenlő kötelezettségek elvének az állami élet minden nyilatkozásában való teljes érvényesítése által. Így jutunk el a demokrácia jól értelmezett fogalmához, melynek diadalát csak elősegítették világszerte az áldozatok, melyeket a háború a népek széles rétegeitől követelt, meggyorsítva a történelmi fejlődésnek amúgy is biztos menetét. VÁROS. Világítási árak emelése. A „Clara“ villamos társaság az egységárak felemelését kérte a várostól. Miután azonban a világítás terén zavarok voltak, a tanács szakértői bizottságot kért fel és küldött ki annak megállapítása végett, nem terheli-e a társaságot mulasztás az üzemzavarok körül. A bizottság véleményét már beterjesztette és Így a kérdés legközelebb közgyűlés elé kerül. Tanácsülés. Városunk tanácsa f. hó 15-én d. e. 10 órakor ülést tartott, melyen a folyó ügyek tárgyaltattak. Bejelentetett, hogy a belügyminiszter a városi képviselőtestületnek a tisztviselők családi pótlékára, a közkórházi alkalmazottaknak ruházati beszerzési segélyére és végül Zmeskál Miklósnak háborús segélyére vonatkozó határozatát jóváhagyta. A tanács foglalkozott a méntelepi számadással, melyet 1802 korona 62 fillér bévé'ellel és kiadással tudomásul vett és a számadást vezetőnek a felmentvényt megadta. HÍREK. /JljB Fontos reform a munkás betegsegélyezés terén. 1918. január 1-én lépett életbe a m. kir. minisztérium 4.790 M. E. számú nagyfontosságu rendelete, mely a törvényhozástól nyert felhatalmazás alapján munkásbiztositási törvényünk betegsegélyezési részén több lényeges módosítást eszközöl. A rendelet mindenekelőtt a betegségi biztosítási kötelezettség és az önkéntes biztosítás feltételeit módosítja s az eddigi 2400 K illetve napi 8 K bérhatár helyett az 1907. évi XIX. t.-c. alapján biztosításra kötelezett személyek közül a munkások, segédek, tanoncok keresményük összegére való tekintet nélkül biztosításra kötelezettek. Tisztviselők, művezetők, kereskedősegédek akkor esnek biztosítási kötelezettség alá, ha keresetük az évi 4800 K-t meg nem haladja. Az utóbb megjelölt személyek önként biztosíthatják magukat, ha keresetük a 6000 K-t meg nem haladja. A betegségi biztosítási járulék az összes mellékjavadalmazások figyelembevételével állapítandó meg. A rendelet kilenc napibérosztályt állapit meg, oly módon, hogy a napibérek után 4°/0 betegségi biztosítási járulék fizetendő. (Eddig 3% volt.) Azon munkaadóra, ki üzemében a hatóság által előirt egészségi óvrendszabályokat nem foganatosítja, 50% pótdij vethető ki. A segélyszolgáltatás tekintetében a biztosított tagnak és családjának megbetegedése első napjától 26 hétig jár az ingyen orvosi kezelés, gyógyszer, fürdő stb. s ugyanennyi ideig jár a táppénz a kereset 60'Vo-a erejéig. A segélyezés eddig 20 hétig tartott. A gyermekágyi segélyt a lebetegedés első napjától 8 héten át tartoznak nyújtani a pénztárak az átlagos napibér 75°/0-ában. (Eddig a gyermekágyi segély a bér 50#/0-a volt s hat hétre járt.) Azon nőknek, kik gyetmeküket szoptatják, a gyermekágyi segély megszűnése után 12 héten át az átlagos napibér 50u/0-ában szoptatási segély adandó. Ez a segély azonban legfeljebb napi 2 korona lehet. A temetkezési segély a napibér harmincszorosa, az eddigi húszszoros helyett. Kimondja a rendelet, hogy a járulékok és dijak közadók módjára közigazgatási utón hajtatnak be. A rendelet, számolva a mélyreható változásokkal, melyeket a háború előidézett» az eddigi állapotokhoz viszonyítva lényeges haladást jelent s reméljük csak az első lépés azon az utón, mely aggkori és rokkantsági biztosításunk teljes kiépítéséhez vezet. Kérelem. Mindazokat az igen tisztelt olvasóinkat, kik lapunkat meg tartani akarják, de előfizetésüket be nem küldték, a nehézségek elkerülése végett felkérjük, hogy az előfizetési dijat hozzánk juttatni szíveskedjenek. A kormánybiztos Losonczon. Hétfőn, azaz f. hó 14-én Kállay Szabolcs, Nógrádmegye területére kinevezett kormánybiztos értekezletre hivta egybe Losonc vá ros polgármesterét, továbbá a losonci és taposott béke összetákolásánál az uj abroncsokat tartani lesz hivatva egyszer. Beosztották gyorsan és Przemyslbe küldték. Vékonypéuzücske volt bizony az istenadta, ott legalább könnyebben várhatja be a háború végét, mint kint valahol a galíciai síkságon vagy a szerb határon. Majd bedugják a suszterájba, — biztatta az őrmester, amikor szegény Kozelkának hosszú lett a képe a nagy ijedségtől. Be is dugták. És a piros mezejü tábori lapok sokáig nem szóltak egyébről, mint hogy jól megy dolga. Ha nem feszülne rajta egész nap az ócska honvédzubbony és «ők» itt lehetnének, a fene bánná az egész háborút. De majd csak lesz valahogy, mert úgy még sose volt, hogy sehogyse lett volna. Itt baj nem lészen, az egyszer bizonyos. Muszka be nem tolja ide a képét, mig magyar honvéd van ezen a lutyakos sárgombócon. Na de mégis betolta. És igy eshetett meg Kozelkánkkal is, hogy hadifogoly lett belőle. Azóta ott van Szibériában. Különben vagyki tudja ? Hátha már annál is messzebb a magyarok istene fényes társaságában, amivel itthon p szegényes templom szuette szószékéről oly gyönyörűen biztatják az embert, hogy még az legöregebbje is kész lenne fegyvert ragadni, ha hívnák. Mert az se b'zonyos, hogy él még. Több mint egy éve a fülét se mozgatja. Hiába megy hozzá a sok lap, meg kupertás levél. Mondta is nem egyszer már a jegyző ur is: Nem él az már, lelkem Kozelkáné asszony. De Kozelkáné, — bár maga se hiszi, — váltig bizonygatja az ellenkezőjét. Gyűlölettel nézi a falu pennáját, ki potrohot eresztett a nagy nélkülözéstől és sajnálja már tőle azt a kis hadi segélyt is. Pedig de kevés az most már. Meleg vizet is alig kap érte az ember. Ha nem fogta volna meg régen a dolog komolyabb végét és nem ülteti be Pétert a háromlábú suszteri székbe, felkopna az áluk. Ezer egy szerencse ez a Péter. Mégis férfi a háznál. Mert az asszonyt most nem veszik sokra seholse. Jó, hogy a sorsa elébe sodorta Péter ki-k* tekingélt a félig nyitott ajtón. Nézte az asszonyt. Amint az ott serénykedett a szűk kis pitvarban. Amint tett-vett> igyekezet), hogy meg legyen elégedve a párolgó levessel, minek illata megcsapta az orrát. Éhes volt, de nem az ebédre. Már vagy tizedszer ütött körmére. Az esze másütt járt és nem a munkáján. Csak úgy látatlanba verte a szögeket a béna lábához szorított cipő sarkába. Mert a szerb frontot ő is megjárta, aztán haza küldték. Eltörött lábát rosszul forrasztották össze. — Maga már megszolgált, mondták rá szuperkor. Mentői tovább legeltette szemeit a formás idomokon, annál kevésbé birt az indulatával. A könnyű bluzocska megfeszült a kebel dús halmain és fedetlenül hagyta a nyakát. A nyak fehér volt, mint az alabásttrom. Szinte vakított. Péternek legalább káprázott a szeme tőle. Különösen máma. Amikor, — tudj’ isten mért, — nem egyszer visszanézte az asszony. Szeme parazsát érezte az arcán. Szinte sütötte. Meg kellett törülköznie nagy piros zsebkendőjével, kiverte a hőség.
