Losonci Ujság, 1909 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1909-10-28 / 43. szám
2. oldal. LOSONCI ÚJSÁG 1909. október 28. ben válik magának, családjának s egyben hazájának hasznára. Ha majd nálunk is mindenki egy címet kap s ha a név tisztessége, a becsület szeplőtlensége lesz mindenkinek legszentebb kincse, akkor talán nálunk is más világot élünk s mi is bejutunk azon nemzetek sorába, kiknél a vagyon, a gazdagság s kultúra egy forrásból fakad. Városi közgyűlés. A városi képviselőtestület e hó 27-én Wagner Sándor polgármester elnöklése mellett közgyűlést tartott. A közgyűlés főbb tárgyait képezte a városi házi pénztár s az általa kezelt pénztárak és alapok 1910. évi költségvetéseinek jóváhagyása és az ág. ev. egyházzal a gácsi-ut és fürdői kocsi-ut között fekvő Toman-féle telekre vonatkozólag kötött örök adás-vételi szerződés jóváhagyása. Bejelentetett továbbá egy pór törvényhatóság véghatározat, igy pl. a losonciak harmadik gyógyszertár létesítését elutasító határozat. A közgyűlés egyébként nem folyt le érdeklődés hiányában, mert a képviselőtestület tagjai elég nagy számban jelentek meg. A köztisztasági javaslatról Írott cikkünkre dr. Gömöry Elek városi tiszti főorvos az alábbi levelet intézte szerkesztőségünkhöz. Készséggel adjuk közre e levelet, mert úgy véljük, hogy ez is hivatva van a városunkra oly fontos köztisztasági kérdés megoldási módozatainak megvilágítására. A levél a következő : T. Szerkesztő Ur! B. lapjának f. évi október 14-iki száma egy cikket közöl azon köztisztaságügyi javaslatról, amit a városi t. orvos és mérnök külföldi tanulmányutjok eredményeként a városi képviselő-testületnek benyújtottak. Ezen javaslat sorsa már eldőlt. A javaslat elvben helyeseltetik, de gyakorlatilag az eddigi rendszer bizonyos javításokkal tovább is üzemben tartatik. Erről én, mint a javaslat egyik benyújtója, nem szólok, de nem hagyhatom válasz nélkül a t. cikkíró azon tervét, amit fölvet, midőn azt mondja: „hozzák kapcsolatba a köztisztasági javaslatot a vízvezetéki kérdés megoldásával.“ Közérdekből kérem tehát alábbi soraim közlését. A vizöblitő closett rendszer egészségügyi előnyei közismertek, nem is vonja kétségbe azt senki. A kérdés egy másik oldala: be lehetne-e hozni e rendszert nálunk ? E rendszerhez sok viz kell az öblítésre s nagy, gyors folyású viz, ahová az ürülékek elvezethetők legyenek. Nekünk most még nincs vizünk az öblítésre se, messze földről sem kapunk elegendő mennyiséget s nyáron, midőn legnagyobb a vízszükséglet, még az is megapad. Javaslatunk benyújtása idején még a Rakottyay-gyár szerencsésen fúrt artézi kútjának nem is remélt bő vizéről senkinek se volt fogalma. De ha lett volna is, még akkor se foglalhattunk volna állást a vízöblítés mellett, mert ami még nincs meg, arra építeni nem lehet, a gyár kútja pedig nem a városé. Én régen hangoztattam, hogy vízszükségletünk fedezésére artézi kutakat kell furatni, most már, úgy hiszem, a városi képviselőtestület is követni fogja a jó példát s a vízhiány nehány artézi kút utján födözhető lesz. Mindazonáltal nem biztos, hogy a város is oly bővizű kútra fog szert tenni. Mig a szükséges mennyiségű viz nem áll rendelkezésre, addig vízvezetékről beszélni is fölösleges. Hogy mennyi vízre van szüksége egy városnak, az lakói számától függ; dr. Fodor József tanár szerint minden lakosra 150 liternyit kell beszerezni, ez csak 10000 lakónál is 15000 hectolitert lesz ki. Biztosnak tekinthető-e most már az, hogy a vizöblitő closett is ellátható lenne? Ki lenne elég merész erre felelni s ki vállalná érte e felelősséget ? De tegyük föl, hogy kellő mennyiségű vizet kapunk, akkor a vizöblitő closettek érdekében csatornázni kellene a város összes utcáit. Az eddigi csatornázás belekerült a városnak 400000 koronába, a még hátralevő mellékutcák s a városon túl a kivezethető gyűjtő-csatornák még legalább ugyanoly összegbe kerülnének. A csatorna, hogy kellő eséssel bírjon, mélyebbre kerül mint a patak feneke, ennek a tartalmát tehát a főgyűjtő-csatorna végén géppel kellene kiszivattyuztatni hogy a patakba juthasson, ahová vezetni szándékozunk. Itt van aztán a legnagyobb bökkenő, mert azt, hogy Losonc-város összes emberi ürüléke egy oly csekély kis patakba folyhasson, mint a Kriván és az Ipoly s ezáltal fertőzze NógráJ közepén át az egész Ipoly völgyet, nem hiszem, hogy volna fölöttes hatóság, mely megengedni hajlandó lenne. E tervnek mindjárt a törvényhatóság útjában állana, de a földmivelés és belügyi minisztériumok se engedhetnék meg, vagy csak oly deritési eljárás után, esetleg permetező földeken át, amik igen tetemes befektetéseket és üzemi költséget igényelnének. Az apa ráállt és csakhamar bent volt a kis leány a nevelőintézet unalmas falai között, mert szépsége miatt az apai háznál nem volt számára hely. De ez csak kezdete későbbi szenvedéseinek. Mikor az iskolát elvégezte, még kevésbé kívánta a mostoha anyja, hogy otthon maradjon, mert tudta, hogy akkor az ő leányát ugyancsak senki sem veszi észre, azért hát rábeszélték, hogy keressen valami foglalkozást, amiből aztán megélhet, amig férjhez nem megy. — Úgysem soká tart, édesem — biztatgatta a mostohája — hiszen az ilyen szép leányokat, mint maga, hamar elkapkodják. De mi legyen ? Szép volt, hát természetes, hogy színésznő lett. A mostohája nem győzte eléggé dicsérni a választását, hogy ilyen kitűnő pályát választott, melyben idővel még igen sokra viheti, odahaza az ismerősök között azonban egyre azt hiresztolte, hogy nem sokat tart a Rózsika tehetségéről, sőt azt is megsúgta titokban, hogy alighanem rossz útra tévedt a szép leány, mert mint hallotta, udvarlókat tart és nem igen válogatja őket, legfeljebb csak az erszényük súlya szerint. Hát ami az udvarlók számát illeti, abban nem túlzott a mostoha, mert annyian lesték a szép Rózsika minden mozdulatát, hogy akármelyik divatos primadonna büszke lehetne rá, ha annyi lovagja volna, mint neki volt. És bár elragadó kedvességgel társalgott mindenkivel, még sem birt ráfogni semmit még a kartársnői rosszakarat sem. Szívesen beszélgetett, ha megszólították, de soha nem adott alkalmat a bizalmasabb közeledésre. Nem érdekelte senki különösebben. Egyszerre azonban mégis megdobbant a szive. Egy fiatal szigorló orvossal ismerkedett meg, akinek igénytelen egyszerűségét megszerette De nem árulta el irányában a legcsekélyebb jellel sem ezt a szeretetet. Csak olyan tartózkodóan, kimérten társalgott vele is, mint a többi udvarlójával, mert sértette volna az önérzetét, hogy ő kérje meg, ő, akinek annyian esdenek a kegyéért. Már vagy fél esztendeig tartott ez az ismeretség, mikor a fiatal orvos megszerezte a diplomát és elhatározta, hogy nőül veszi a szép leányt De először megakarta tudni azt is, hogy miféle családból származik. Kerülő utón sikerült megtudnia a város nevét, hol a leány szülei laktak s másnap útra kelt anélkül, hogy erről csak egy szót is szólt volna imádottjának A szülői háznál a mostoha fogadta. Mikor megtudta, hogy a fiatal ember mi járatban van, színlelt jóakarattal tudtára adta, hogy nem tanácsolja szándéka körösztülvitelét Elmondta aztán, hogy hány udvarlója, meg mije volt már annak a leánynak, aztán meg hát nem áll jót érte, hogyha asszony lesz is, nem tart-e majd. Benne van már a vérében az ilyennek a rosszaság, tudja lelkem, nem asszonynak való az. Dehogy is annak. A fiatalember elgondolkozott, aztán megköszönte a szívességet, hogy felvilágosította. De ha már ennyire eljött, hát ne jött légyen hiába, kezdte újra az asszony. Itt van az én Mariskám, az épen magához való. Pénze is van, jó gazdasszony is, aztán meg elég csinos, ha nincs is úgy kikenve, mint az a másik. A fiatalember ráállt és nemsokára megtartották az esküvőt. Csak lakodalom után látta újra előbbi ideálját. Még hidegebb, szótlanabb volt, mint valaha s mégis mennyi szemrehányást mondott az a néma ajak! Ott feküdt a boncoló asztal hideg márványtábláján, úgy, ahogy lakásáról ideszállitották. Mellette volt az a zöldfolyadéktól üres üvegcse is, mely ide juttatta. Aztán egy levelet is hoztak nemsokára. Egy illatos, vastag ajánlott levelet a doktor ur címére. Izgatottan bontotta fel az orvos a levelet, melyben egy rózsaszínű selyem zsebkendő és egy kis cédula volt. Megírta benne a szép leány, hogy mennyit kellett szenvednie azért, mert szépnek született, aztán arra kérte, hogy a fejfájára ezt a két szót Írassák: Szép volt 1 Ez volt a selyemkendő sarkába is hímezve. A közönség lelkesen megéljenezte az elbeszélésért a fiatal járásorvost, akit láthatólag kifárasztott a hosszú elbeszélés. Szórakozottan nyúlt zsebébe, hogy izzadt homlokát megtörölje, de hirtelen kikapta a kezét. Egy hímzett kis zsebkendő akadt ujjai közzé. Hogy mindez mibe kerülne, arra nézve még csak találgatásokba se bocsátkozom, sejtem azonban, hogy nem „százezer koronákéba. Tájékoztatásul közlöm, hogy dr. Weyljenai professzor szerint a német középnagy városokban a múlt század végén a csatornázás 40—50 márkába került fejenként s ha a permetező föld is közbe iktattatott, akkor 62 M-ba. Pedig a német városok építkezése igen elüt a miénktől, ott ily területű városban mint Losonc, háromszor annyi nép is lakik, mert kertek nincsenek s a házak 8—4 emeletesek még kis városokban is, földszinti ház csak elvétve van. Még csak egyet akarok megjegyezni; azt gondolják egyesek, hogy ha vizöblitő closett megvan, akkor a lakosságra egyébb teher nem járul, mint a pótadó. Ez téves. Először is a closettszobákat úgy kell csinálni, hogy azok ne holmi félszerek legyenek, hanem oly falazott épületek, melyek egyúttal füthetőK is, vagy legalább közvetlenül mellette legyenek fűthető helyiségek, mert ha télen kellő meleggel nem bírnak, a csövekben meg fog fagyni a viz valahányszor a vízvezetéki csapot elfelejtik éjjeire elzárni. A closettszobák építési költsége, a vizöblitő-szerkezetek, vizzárak, a csöveknek beszerzése, fentartása a háztulajdo nosokat fogja terhelni, ezen összeg úgy befektetés, mint föntartás alakjában nem lesz csekély s ehhez járul végül pontnak a vizfogyasztási-dij. Az egész kérdésnek kucsa az : megengednék-e a felső hatóságok s ha igen mily feltételek mellett azt, hogy Losonc-város összes emberi ürüléke az Ipolyba jusson ? Mig ezzel nem vagyunk tisztában, addig minden tervezgetés jámbor kívánságnál nem egyéb. Ha aztán tudnók : mily feltételek mellett lehetne vizöblitő rendszerünk, akkor tervezzünk s szálljunk szembe a számlálatlan százezrekkel és számítsuk ki: mily arányban állanának „különféle adókkal és pótadókkal agyonsanyargatott városunkhoz.“ Egy bizonyos, az, hogy a vizöblitő rendszerben nyujtatik valami, ami egészségügyi, köztisztasági tekintetben teljesen megfelelő, de az is nem kevésbbé bizonyos, hogy pénzügyi tekintetben speciális losonci viszonyainkhoz mérve — kivihetetlen, amit ha mégis „mindenképpen és minden pénzen keresztül kell vinni,“ — ám vigyük keresztül, ha bírjuk. Én mint e város orvosa csak örülnék neki. Nekem az egész fölvetett terv úgy tűnik fel, mint a délibáb, mely szomjuhozónak egész tavat igér a messze távolban s amely arra ad alkalmat, hogy a neki nyújtott kevésbbé hüs italt otthagyja és szomjazva menjen tovább. Tisztelettel : Dr. Gömöry Elek. A Sorompó közgyűlése. A Sorompó országos iparvédő liga losonci fiókja e hó 24-én tartotta rendkívül nagy érdeklődés mellett ez évi rendes közgyűlését. A közgyűlésen szép számmal vettek részt a liga tagjai s megjelent azon Beniczky Kálmán főgimnáziumi -igazgató s a főgimnáziumi és a tanitóképző-intézet ifjúsága úgyszólván teljes számban. Kereskedők és iparosok csak csekély számban voltak képviselve. bár óhajtandó volna, hogy az ő érdekeikért lelkesülő és cselekvő ifjúság mozgalmai iránt nagyobb érdeklődést tanúsítsanak. A közgyűlés megnyitását megelőzőleg a Sorompó liga agilis elnöke: dr. Török Béla igen lelkes és megszivlelésre méltó beszédet tartott, amelyet az alábbiakban sikerült feljegyeznünk • Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim! Engedjék meg, hogy elsősorban örömmel üdvözöljem Önöket, kik egyesületünk meghívására mai közgyűlésünkön megjelentek. Örömmel tehetem ezt, mert egyrészt oly nagy számmal jelentek meg, de tehetem másrészt azért, mert tudom, hogy akik itt megjelentek, azoknak szivében dobog amaz igaz érzelem, amely minden igaz magyar és jó hazafi szivében meg van és amely érzelem kifejezi azon közös eszme megszilárdítását, amely a Sorompó céija is: a magyar ipar védelmét, a magyar ipar pártolását. Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, e három szó : a honi ipar védelme, mint egy eszménykép szeme előtt lebeg minden igaz magyarnak és ezt nemcsak frázisokban hangoztatjuk, hanem tettekkel iparkodunk megvalósítani. Mert mindannyian, akik e szép magyar hazában lakunk, érezzük és tudjuk, hogy ennek megvalósítása fogja képezni ama szilárd alapot, amelyen a nemzet céltudatosan és önérzettel törhet előre nemzeti önnállóságáért és függetlenségéért folyó küzdelmében. Magasztos és fenséges a cél, melyért küzdünk s igy a Sorompónak magára vállalt kötele zettsége is nagy. Törekvésünk oda irányul, hogy
