Losonczi Ujság, 1908 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1908-03-12 / 11. szám
hogy ne szántson, kinek szánt, minek szánt, ha javatermését oda kell adnia idegen célokra idegen bálványokra ? Vagy mondd meg neki, hogy ha szánt: földjét vesse be honfibánatával, tán kihajt belőle biztatóbb jövendőnk bimbódzó virágja, mert »Neked élned kell oh hon ! Örökre mint tavasz virulni. Ah, mert omladékldon Reszketve fognék szétomolni Hazám hazám /« Uj programm. (Kölcsey) Irta: Burgyán Aladár, orsz. képviselő. Talán attól az első naptól kezdve, hogy a szövetkezett ellenzék kormánya vette át az ország ügyeinek intézkedését állandó a versengés a két politikai irányzat, a 67 és a 48 között. Nem kicsinyes, személyes érdekeket is érintő nézőpontok súrlódásáról van szó, ahogy ezt a koalíció toporzékoló ellenségei szeretnék a világgal elhitetni, hanem nagy, évtizedek óta kiérlelődött politikai elvek miként való érvényesítéséről. Nem könnyű dolog a szövetkezett pártok külön pártszempontjai szerint a ma fennálló politikai helyzetet elfogulatlanul mérlegelni és ezen mérlegelés segélyével megtalálni a politikai labirintusból a kivezető utat. Azok, akik állandóan ott élnek a politikai boszorkányhonyha idegölő, füstös párázatában; azok, akiknek minden egyes mozdulatát, egy egész élni akaró nemzettel szemben vállalt felelősség érzete irányítja: régóta tépelődnek azon, hogy ezt a kivezető utat megtalálják. A mai helyzet már 1906 április havában adva volt, az úgynevezett kibontakozás alkalmával. A függetlenségi párt, ezen adott helyzet elfogadására kényszerítve, ment be az uj választásokba, ahonnan óriási többségben került az országházba. A nemzet tehát tudott a függetlenségi párt kényszerhelyzetéről, amely párt az erőszakosan és törvénytelenül megkötött külföldi kereskedelmi és vámszerződések folyamányaképen, legsarkalatosabb alapelveinek megvalósításáról, tiz évi időtartamra le Régóta van férjnél? Tizenkét éve. A ieányneve? Az vagyok, akinek méltóságod gondol: Vermes Ilona. — Lám, Iám ... — mondá halk hangon az államtitkár — nem akart feleségül jönni hozzám. Igaz, hogy akkor egészen kis hivatalnok voltam a tanfelügyelőségnél . . . — Nagyon sokszor gondoltam azóta méltóságodra. De a jóságát nem akartam igénybe venni ... Ma is abban a hiszemben voltam, hogy a miniszter ur elé kerülök és csak a véletlen A véletlen huncutkodott, ugy-e bár? Kardosné mosolygott. Ez a mosoly élesvonalban kirajzolta azt a ráncot, amely a szeme szögletében addig rejtve maradt. Az államtitkár észrevette. — Ami a kérését illeti, biztos Ígéretet nem tehetek. Két-három év múlva . . . talán. A kérvényét mindenesetre hagyja itt . . . Azzal biccentett a fejével. Kardosné meghajtotta magát. Zavarában alig találta meg a kilincset. Mikor a lépcsőházba ért, a karmantyújából kivette a kis tükrét és belenézett. A szeme könnybelábadt és az egyik könnycsepp ráhullott a kis tökörre . . . kellett, hogy mondjon, hacsak szószegésre nem akarta kényszeríteni vezéreit és hacsak maga is szószegővé nem akart válni, kitéve ezáltal az úgy is gazdasági krízisben sínylődő nemzetet a teljes gazdasági elzüllés bizonytalanságának. De nemcsak tudott a választó nemzet a megválasztott függetlenségi képviselők politikai kényszerhelyzetéről, de érezte is ezt a megmásíthatatlan adott helyzetet, amely magát a nemzetet nyomta elsősorban és amellyel szemben maga a nemzet nem akart gyengesége tudatában szembeszállni. Az alkotmányválságot követő kibontakozás első idejében senki sem tartotta sérelmesnek, hogy a szövetkezett ellenzék kormánya a 67-es politika alapján rendezkedik be, annak dacára, hogy a nemzet a függetlenségi párt politikáját juttatta diadalra immár másodízben: mert akkor még minden ember élénkebben érezte az adott helyzet kényszerítő nyomását és minden hazájáért aggódó becsületes ember szeme előtt még ott lebegett kiterjesztett szárnyaival az a sötét veszedelem, amelytől csak nemrég szabadult meg a nemzet vezéreinek bölcs kezdeményezése folytán. A népek és nemzetek könnyen felejtenek. Az a helyzet, ami még tegnap elfogadható volt, ma már tűrhetetlen. Kényszereszközökkel teremtett adott helyzeteket, csak ideig-óráig tűr el valamely nemzet, mely nemcsak élni akar, hanem szabadon akar élni, mely nem fogadhatja el élethivatásául a tespedést, hanem előre akar törni, mert alkotni, gyarapodni és boldogulni akar! Ennek a haladásnak gyarapodásnak és boldogulásnak útját kell végre egész határozottan megjelölni, legalább arra az időre, ami rendelkezésünkre áll, az Ausztriával való gazdasági kötöttség lejártáig. A magyar nemzet a mai felemás kormányzati időben nem találhatja meg a kellő biztosításokat arra, hogy ez a rendelkezésre álló idő nem fog-e meddő alkotásokban elmúlni feje felett, mivel a kormányt támogató politikai pártokban az ellentétes politikai nézetek állandó súrlódása nem alkalmas valamely nagyobb értékkel biró alkotásra. Ma a parlamenti többséget kitevő egyik politikai pártnak elvei sem alkalmasak a rendelkezésünkre álló előkészítési idő politikájának irányítására. A 67-es programm nemcsak azért nem alkalmas, mert az egész magyar nemzet leszámolt már ezzel a 67-es politikával és mint hasznavehetetlen — sutba dobta: hanem azért sem, mert negyven éves kísérletezés után, minden elfogulatlan ember előtt tisztán kell, hogy álljon az a tény, hogy oly sok évtizedes gyakorlat után is ez a politika a megtestesült meddőség politikájának bizonyult. Amerre a szem csak el tud tekinteni a 67-es mezőségen, egyebet sem lát, mint letarolt virágokat, összeaszott avart. Semmit, de semmit nem tudott ez a politika negyven éven keresztül programmjából megvalósítani, sem a nemzetiségi, sem a horvát kérdést nem tudta megoldani, amely kérdéseknek öklelésre szánt szarva minden évben egy-egy Ízzel növekedett csupán, a 67-es uralom alatt, akárcsak a kószálj kecskének szarva. Az 1867: XII. t.-c. megvalósításától távolabb áll a magyar nemzet, mint állott annak megalkotójának, Deák Ferencnek életében, aki az ő 1867-es alkotását bizonyára' a fejéhez vagdalná minden egyes ; utódjának, ha fel tudna támadni! Nem haladást, hanem visszafejlődést jelent a 67-es politika Magyarország számára és ezért annak feltámasztásáról a legelfogultabb rajongónak is örökre le kell mondania. A 48-as párt programmját elfogadta és magáévá tette az egész magyar nemzet, még azok a választókerületek is, amelyek kiváló egyéni tulajdonságuk méltánylásából 67-es politikusokat küldtek a parlamentbe. A politikai erkölcs és a világ rendje úgy hozná magával, hogy a függetlenségi elvek megvalósulása kerülne napirendre. Egy erőteljes, a nemzeti akarat érvényesítésére szolgáló minden eszköz birtokában levő, bármely más nemzetnél ez másként el sem volna képzelhető, mert hiszen ezt úgy követelné a nemzet tekintélye: csakhogy amint mindenki tudja, a függetlenségi párt programmjával ez idő szerint szemben állanak az egyelőre megmásíthatatlan tények, amelyek ennek a programmnak érvényesülési útját előre bevágták. A fennálló helyzet tiszta képe ma a következő: a 67-es prograinmot nem fogadja el a nemzet, a 48-as programmot nem fogadja el a király. Ezzel a ténnyel szemben lehet érveket felhozni, amennyi csak tetszik; lehet nagy mázsás jelszavakat, örök igazságokat szembeállítani: az őszinte, becsületes politikus akkor is csak a fennálló helyzet tiszta képét fogja látni. A függetlenségi párt úgy érzi és vele együtt érez az egész magyar nemzet, hogy az ő programmja, akár megvalósítható az, akár nem: a magyar nemzet örökös programmja, amely össze van forrva egy egész évezrednek dicső hagyományaival s magával a nemzet életével; ugyanezért, ha ma nem is, előbb-utóbb mégis meg fog valósulni; erről a programmról nem fog a nemzet lemondani soha. De ha már a sors azzal sújtotta ezt a nemzetet, hogy szabad akarata nem érvényesülhet, tudnia kell azt, hogy hol van az a határ, ahol a nemzet és a király akarata találkozik?! Tudnia kell, hogy mely pontnál simulnak el a nemzet és a király között az ellentétek és mely pontnál kezdődnek azok, amelyek áthidalhatatlanok: mert végre is joga van a nemzetnek tisztába jönni a saját jövőjével és ismernie kell azt az utat, amelyen vezetni akarják, mert az ésszerűség is ezt kívánja! Kossuth Ferenctől, a függetlenségi párt bölcs és tapasztalt vezérétől várja nemcsak a saját pártja, de az egész nemzet, hogy a mai tényleges helyzetnek megfelelő útvonalat kicövekelje. Azon a politikai utón, amely hol erre, hol arra vezet, nem fog előre haladni a nemzet, mert a mozgás még nem a haladást jelenti! Szabályrendeleteink. • Aki figyelemmel kiséri városunk gyakorlati alkotásait,teszem a tőzegyárt,a villanygyárt stb.stb., azonnal észreveszi, hogy bizony azok nem sikerült alkotások. És azt látva, kiváncsi lesz arra, hogy hát mi is az, amire Losoncz büszke lehet ? És amikor keresésre indul, szemet szúrnak a városi szabályrendeletek. Hó! Megállj! Itt van lerakva magisztrátusunk bölcsessége! Városi szabályrendeletek! Oh oázisok oázisa! Ti bennetek van a mi örömünk, a mi büszkeségünk ! Ha már nem sikerülnek praktikus intézményeink, legalább teoretikus alkotásaink kitűnőek Például szolgálhatnak országnak-világnak. Ami tény, az tény! De ...! De szabályrendeleteinknek, akármilyen bölcsek, van egy szépségi hibájuk. E szépségi hiba az, íiogy alig ismeretesek és a legtöbb pontja
