Losonczi Ujság, 1908 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1908-09-17 / 38. szám
LOSONCZÍ LJJSÁG Előfizetési ára: POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. I Hirdetések, I Negyedévre 2-50 kor. Egy petitsor tere 10 fill. : a losonczi választókerület függetlenségi Egye,,rámara2otin. gg 48.Ag PARTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE. |ulán),,,,,bb- III. évfolyam. 38. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losoncz, 1908. szeptember 17. A megoldás felé. Irta: Hermann Ferenc. Amidőn a koalíciós kormány a 48-as párt támogatásával átvette a kormányzást, a kormány a nemzet nevében a királlyal egyetértőleg megállapította a munkaprogrammot. Azóta több mint két esztendő telt el, amely idő alatt a parlament — bár a horvát és egyéb obstrukció temérdek idejét pocsékolták el — igyekezett feladatának megfelelni és a koalíciós programmot megvalósítani. A megegyezés alkalmával fővonásokban megállapittotott azon sorrend is, amely sorrendben a kormány a kötelezettségek teljesítését elvállalta. Ebben a sorrendben természetesen első volt a darabontkorszak által felhányt politikai rend helyreállítása, mely immár régen megtörtént. Következtek a külállamokkal kötött szerződések ratifikálása, az Ausztriával való megegyezés, amelyek ugyan a vérmesebb reményüeket nem elégítették ki, de amelyek a jövő továbbfejlődéséhez alapul mindenesetre elég jók; különösen az Ausztriával történt megegyezés, bár ennek nagy hátránya is a nemvárt kvótaemelés. Kétségtelen, hogy mindezekben a fontos közjogi kérdésekben a királyi hatalom szava erősen visszaszorította a kormány kezét, de a bölcs politikának számot kellett vetnie ezzel a hatalmas tényezővel is, hacsak azt nem akarta, hogy a letűnt darabontkorszak átkai és csapásai a nemzet felett továbbra is megmaradjanak. Ezen nagy horderejű közjogi kérdéseken kívül, ott ahol a kormánynak teljesen szabad keze volt, a koalíció gazdag és és eredményes múltra tekinthet vissza. Egymást érték a szociális törvények, amelyek hivatva vannak a nemzetgazdasági és kulturális fejlődését előrevinni. Nem mondom én, hogy ezek a törvények, minden egyes részleteiben áttudnak folyni az életbe, hogy az örökké mozgó élet kívánalmait minden részleteikben ki tudják elégíteni, de hisz ilyen törvényt hozni nem is lehet. A törvénynek első célja az, hogy igyekezzék az érdekellentéteket enyhíteni; az érdekellentétek teljesen kiegyenlítése magának az életnek, társadalomnak, az állami rend egyes institúcióinak és maguknak az egyeseknek a feladata. Most, hogy a nyári szünet után a politikai élet ismét felujul, legelső természetes kérdés az, hogy mi lesz a kormány legközelebbi munkaprogrammja. Ma már mindenki az általános választó jog törvényjavaslatáról beszél, mint amely a koalíciós kormány működésének záró határkövét képezi. A magyar nép hagyományos szabadságszeretete a jogok tervbevett kiterjesztését természetesen örömmel fogadja, másrészt azonban kétségtelen, hogy a nemzet gerincét képező polgári magyar elem érzi azt, hogy a választójognak minden megszorítás nélkül mindenkire való kiterjesztése nagy megrázkódtatásoknak lehet a szülő oka. A magyarság, amelynek alapjellemvonása bizonyos indokolt konzervatizmus, valamint a múltban mindenkor, a jelenben is fél és tartózkodik az egymást kergető szélsőségektől. A kevéssé jót, ha bizonyos inkább kedveli, mint a legjobbat, ha bizonytalan. A kettő közötti nagy utat sohasem szerette egy ugrással megtenni. Ezen magyar nemzeti sajátságnak tudható be azután az, hogy a nemzet gerincét képező polgári elem magyar polgárság zöme kint a vidéken egyáltalán nem tud felmelegedni a nemzetközi szocialisták, nemzetiségiek által hirdetett elvektől. A nép nem a Parnassusra járt ideálokért, hanem az eke szarvát fogva izzad és egyáltalán semmi kedve sincs ahhoz, hogy a véres verejtékeinek gyümölcseit folytonos politikai rázkódtatásoknak dobja martalékul, mert a nép nem frázisból, hanem kenyérből él. A nemzetközi szocialisták a mai rendet osztályuralomnak nevezik; a nemzetiségiek ezt még megtoldják magyar zsarnokoskodással. A nép azonban nagyon érzi és tudja azt, hogy a nemzetközieknek végcéljuk az, hogy az uralmat a maguk kezébe ragadják, ami a szocialisták megbízhatatlan osztályuralmát jelenti és hogy a nemzetiségieknek végcéljuk meg az, hogy a magyar hegemóniát letörjék. Mindkét cél a nemzet ellen való és alkalmas arra, hogy ezt az országot beláthatatlan katasztrófának vezessék. — A koalíció munkaprogrammjának zárókörét a választási törvény képezvén, a fentebbi nagy nemzeti cél kötelességévé teszi a koalíciónak azt, hogy ezt a zárókövet úgy alapozza meg és úgy helyezze el, hogy azt semmiféle ferforgató vagy nemzetellenes törekvés megmozgatni ne tudja. TÁRCA. Az áldozat. Irta: Molnár Gyula. (Elegáns női budoár. Egy tabouret-n. Arkayné 30 éves; komoly mélázó arc, a vonásokon fagyos közöny, de az ajkak körül pajkos mosoly. Szemközt bizalmas közelben Méray György, 28 éves; szőke fej, mely atléta vállakon nyugszik, kék szemek, nyíltságot és őszinteséget sugároznak ki.) Arkayné (ünnepélyes komolysággal.) Köszönöm, kedves György . . . Köszönöm, hogy eljött . . . György (udvarias főhajtással.) Kötelességemnek tartottam eleget tenni nagyságos asszonyom hívásának. Arkayné (székében hátradőlve, némi szigorral.) Egy kis bizalmas beszélgetésünk lesz. Számitok a diszkrécióra. György (szertartásosan meghajol.) Arkayné: Némi küzdelem után elhatároztam, hogy valamire figyelmeztetni fogom . . . György: Ah . . . és az? Arkayné: Maga még nagyon fiatal . . . Ez azt jelenti, hogy könnyelmű és meggondolatlan. Észre se veszi, mikor veszedelembe sodorja önmagát, meg mást is . . . György (feszélyezetten.) Valami hibát követtem volna el, anélkül, hogy tudnék róla? Arkayné: Oh, bizonyára igen jól tudja, hová célzok? György: Asszonyom ... Halvány sejtelmem sincs róla. Arkayné: Ugyan ne afektáljon . . . Épp oly jól tudja, mint én, hogy kiről van szó! György: Eszerint szó van valakiről? De hát mért nem mondja, mi történt? Arkayné: Oh, semmi se történt . . . s remélem, nem is fog. Elejét akarom venni. György: Kiváncsivá tesz! Arkayné: Ön tudja, hogy Gizi könyelmü és hóbortos teremtés. Keresi a romantikust, szereti az életet ideális oldaláról fölfogni . . . György (lehangoltan.) De asszonyom, én igazán nem tudom . . . Arkayné: Ah, még csak az kellene, hogy velem szemben az ártatlant adja. Nagyon éles megfigyelő képességem van! Egyébiránt valamit előre kell bocsátanom. Gizi 8 évvel fiatalabb nálam. Nemcsak a nénje, de egy kissé az anyja is vagyok. Én neveltem föl, én adtam férjhez. Az igaz, hogy nem kerestem számára valami Seladont. Az én uram se az. Mindketten derék, jó férjek, a munka emberei! Én meg vagyok az urammal elégedve — és Gizi is meglehetne ha... György (elpirul, megzavarodik, feszeng ülőhelyén.) Sőt én azt hiszem — és bizonyos vagyok benne . . . Arkayné (ujjával fenyegetve.) Csitt! Engem ön úgy se fog félrevezetni. Akkor se sikerülne, ha egy kissé óvatosabbak lettek volna. De maguk cseppet se voltak azok ... sőt mpndhatom, igen-igen könnyelműek voltak! Édes Istenem, attól tartok, hogy mások is észrevették. György (megrémültén.) Az istenért, mit ?! Arkayné: Minden alkalommal félrevonulni a szalonok homályos zugaiba . . . jelentős pillantásokat váltani egymással . . . Mindez nem történhetik meg anélkül, hogy mások is észre ne vegyék. Én azonban egy, idő óta valósággal tanulmányozom magukat. Én fájdalom, úgy találom, hogy a dolog komolyodni kezd. De hát végre is, mit akar ön, kedves György? György (hebegve.) Én, asszonyom, hogy, mit akarok? Semmit.. . szavamra mondom.. Arkayné (hevesen szigorral.) Le akarja tagadni, amit két szememmel látok? György: Esküszöm asszonyom. Arkayné: Ne esküdözzék! Egyszóval, kedves György, ennek a dolognak, ha úgy tetszik, sőt annak ellenére is, ha máskép nem megy ... El vagyok tökélve erélyes eszközökhöz nyúlni. E közül nincs kizárva a számkivetés sem a mi köreinkből, föltéve, hogy nem akar józanul gondolkozni. György (kétségbeesetten.) De asszonyom, végre is mi az én bűnöm? Arkayné: Gizi lelkiállapota aggasztó... én féltem ezt az asszonyt. Oh, maga rossz ember. Messzebb ment a kelleténél. Attól tartok, hogy . . . György (hirtelen felkelve.) Nem, nem ! Ne tartson semmitől. Arkayné (megvető ajkbiggyesztéssel.) Eh, hagyja el! Arról van szó: kész e meghozni az áldozatot, amit öntől várok? György: Oh, ha módomban áll Lapunk jelen száma nyolc oldal.
