Losonczi Ujság, 1908 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1908-08-27 / 35. szám
LOSONCZI Tjjság Előfizetési ára: POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. I Hirdetek, I Negyedévre 2-50 kor. Egy petitsor tere 10 fill. kí^,«:,o5- : A LOSONCZI VÁLASZTÓKERÜLET FÜGGETLENSÉGI Egyes szám ár, 2o Hu. | 48.Ag PÁRTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE. |ul,n^'lbb-III. évfolyam. 35. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losoncz, 1908. augusztus 27. A nemzeti géniusz. Budapest, 1908. aug. 24. Bármilyen elkoptatottnak tűnik fel ez a cim, mégsem banálitás. Ez a téma sohasem válhatik unottá és éppen úgy örök tárgya marad a publiszistikának, mint pl. a szerelem a poezisnek. Időtlen időkig akadni fognak naiv lelkű lírai poéták, akik dalt zengenek róla. És amig magyar él ezen a századokon keresztül Európa mostoha gyermekeként tekintett rokontalan földön, akadni fog talán magyar publicista is, aki egyszer-máskor, szakítva a divattal, nem modern szós2- ban feleresztett szarvasgombáról, perverz tónusban tárgyalt politikai pikántériákról és kulisszatitkokról ir cikket, hanem előszedi lelkének azt az ideálismusát, amelyet a sekélyessé vált közélet még meghagyott és betűket ró az örök-egy, örök-szép ideálról: a nemzeti géniuszról. De időszerű is ez a téma most inkább, mint valaha, amikor a nemzet nagy és komoly időknek néz elébe. Amikor a nemzet kormányzata elérkezett legfontosabb feladatai megoldásához, ahhoz az időhöz, amikor akotásait, mukája eredményeit a nemzet itélőszéke elé bocsájtja. Érdemes és kell írni akkor er rőt tárgyról, amikor minden bozótból leskelődik ránk egy-egy hitszegő és gyáva orvtámadó és a nemzeti élet uj korszakának napvilágán egyre-másra kelnek ki a kígyók. A Szláv, Dél-hóbortos álmának álmodói törölgetik összetapadt pilláik alól az álmot, Erdélyben Dakórománia nagy históriai hazugságának ál-apostolai fanatizálják a népet és folyik a pánszláv és pángermán izgatás^ is a maguk egész szemérmetlenségével. Érdemes Írni róla akkor, amikor a külföldi sajtó félrevezetett, rosszul értesült vagy tájékozatlan orgánumai magyar barbársággal kürtölik tele a világot és amikor lajtántuli szomszédaink leplezetlen kárörömmel lesnek minden olyan dolgot, amely gyengítheti a magyar nemzetnek az egységben rejlő erejét. Főképen pedig érdemes és kell beszélni erről a témáról akkor, amikor saját magát is marja a magyar. A szociálizmus hatalmas és örökéletü igazságait önös érdekük szolgálatában hadirendbe állítja a nemzet ellen néhány hamis próféta és az elvakitott, fanatizált tömeg azokkal a szabad eszmékkel támad hazája ellen, amelyek századokon keresztül nem a vörös zászlóra, hanem a háromszinü lobogóra voltak felírva. A sötétségnek sajnos, mindenütt, mindenkor létezett és mindenre kapható alakjain kívül, akik rejtett odvaikooi lélegzetvesztetten lesik az ő átkos idejük visszatértét, akad egy, egyébként talán magyar szívvel érző töredék is, amelyik könynyelmü és meggondolatlan feltűnési viszketegségből vagy vélt mellőzésből szintén fegyvtirtársüi szegődik a nemzet ellenségeihez. A politikában mindenütt és mindenkor vannak és lesznek ellentétes felfogások és vélemény-különbségek. Meg volt ez a magyar politikában is mindig. De a nemzet évszázados története a tanúság reá, hogy valahányszor a magyart veszély fenyegette, elsimultak ezek az ellentétek, együvé dobbant össze minden szív, egy szent cél szolgálatára szegődött minden kar és betöltötte a lelkeket a nemzeti géniusz gondolata. A magyar publicisztika feladata reá mutatni a nemzet előtt, hogy ime most is ilyen veszélyes időket élünk. Nagy eszméktől terhes a jövendő, nagy átalakulások vetik előre árnyékukat és úgy lehet, a nemzet jövendőjéért nagy harcot kell majd megvívnia. Körül vagyunk véve titkos és nyílt ellenségek egész rajával, véráruló testvérek áskálódnak ellenünk mindenütt. Palástolatlan irigységgel nézik azt a munkát, amelyet nemzetünk megerősítése, gazdagodása és boldogulása körül folytatunk. És a nemzet, mint századéveken keresztül minden küzdelmében, most is egymagára, önerejére hagyatva áll. Reá kell tehát mutatni az egyetlen palládiumra: az együttérzés, az egvet akarás szükségére. Arra a mindennél hatalmasabb, mindent leküzdő, mindent összefoglaló nagy gondolatra, amelyet nemzeti géniusznak hívnak. Reá kell mutatni, hogy ez az az égi kereszt, amelynek jelében győzni fogunk, ha oltárkép gyanánt fogadjuk sziveinkbe. Ez az a nagy fogalom, amelyben együtt van a faji összetartozóságnak, az anyaföldhöz való ragaszkodásnak és a haza szeretetének gondolata. Fel kell ébreszteni a nemzetet, hogy TÁRCA. Nápoly. (Olaszországi uti-jegyzeteimből.) Irta: Zoltán Géza. III. Elhaladtunk a Dante-tér mellett, hol a hires olasz költő fehér márvány szobra díszeleg. A szobor méltóságteljesen ül márvány székén. Egyik kezében tollat tart, a másikban egy csomó papirost. A környezet bizony nem épen méltó a nagy költőhöz. Itt tartják a csirkevásárokat. A nagy zsibaj és vásári zaj közben olyan hatást gyakorol a magasban trónoló szobor, mintha a kezében levő tollal a piaci árakat jegyezgetné, és csendre intené a zajongókat. A Dante-tér túlsó oldalán egyszerre trombita harsan. Egy század bersalyierry (vadászkatona) siet át a téren. Mind barnaarcu marcona harcfiak. Könnyű kalpagjukat szemünkre hajló sötétzöld kakastollak díszítik. Gyors léptekkel marsiroznak előre; minden mozdulatukból a heves olasz vér lüktet elő. A lejtős utón fölfelé haladva/j a Muzeó Nacionaleig, (nemzeti muzeum) jutottunk. A hosszan elnyúló épülettel tréfás játékot űzött a sors. Az istálókul szolgáló régi falak, — melyek között évszázadok előtt a nápolyi királyok lovai ropogtatták a takarmányt — ma a világ műkincseit őrzik. E műkincsek annyira értékesek, hogy külön fejezetet is érdemelnének. Dél-Itália művészetének itt a gyűjtő helye. Legérdekesebb részei a három eltemetett városnak: Pompei, herkulanum és Stabienak műemlékei. A lávából kiásott szobrok közül Narciss, Faun, Apolló Merkur és Venus szobrai ragadták meg különösen figyelmünket. A mozaikmunkák közül kiváló Nagy Sándor csatája. A »Farnesei bika« gyönyörű szoborcsoportjánál is sokat időztünk. Eszünkbe jutott a szegény Dirkéről szóló mythosz, akit mostoha fiai a bika szarvára kötöttek. De unalmassá válik az, aki mindent elmond. Fogadjuk hát meg ezt a bölcs tanácsot, s tanulmányozzuk tovább a várost. A muzeum jobb oldaláról nyíló utcában régi paloták sorakoznak, amelyek még a spanyol uralom idejéből valók. Áthaladtunk a Kavour-téren, s a nápolyiak leglátogatottabb templomához, a dómhoz értünk, melyet a város védőszentjének, Szt. Januáriusnak tiszteletére építettek. E szent nevéhez nagyon sok legenda fűződik, s a nép áhítattal vallja, hogy az ereklyéből, mely az oltár alatt van elhelyezve, minden évforduló alkalmával friss vér serken. Egyik nápolyi polgár állítása szerint Szent Januáriusnak nagyon sokat köszönhet a város. Sok csapást hárított már el Nápolyról. Hálás is érte a lakosság. E városrészben majd minden második embert Januáriusnak hívnak. Megtekintettük Nápolynak szépségre második utcáját, a Via Umbertót is (Umbertó-utca), mely a vasúti állomástól a város közepére vezet. Á széles utca közt mindkét oldalról négy-öt emeletes pompás palotasorok határolják. De térjünk most be a Via Róma (Római-ut) egyik keskeny mellékutcájába s keressük fel a lazarónik (nápolyi koldusosztály) városrészét ! Egy ismeretlen csodás világ az, melyet az idegen itt lát. Első pillanatra meglepődik, s csak gondolkozóba esik az ember, miként kerülhetett egy ilyen szennyes, piszkos, minden rendszer és terv nélkül, rikító színű ódon házkolosszusokból összerótt városnegyed Nápoly legszebb, legmodernebb részének közvetlen közelébe. A dúsgazdag Via Róma és Via Umbertó közvetlen szomszédjai a nyomorult Lázárok tanyái. Csodálatosan találó bibliai kép. Magas házak szoronganak egymás hátán, szörnyű rendetlenségben. Apró ablakok törik át a rikító színű falakat, s mindannyi oly szűk, hogy talán a napsugár sem bújhat keresztül rajtuk. Az utcák legtöbbje szörnyen keskeny, valóságos kutyaszorító. A magas házfalakon piszkos barna sávok húzódnak alá, s mutatják az irányt, hol szokott a sok mosogatóviz lefolyni, mit napközben az olasz gazd’asszonyok az ablakon kiöntenek. Az emeletek ablakszárfáit és a terraszoszlopokat az utcán keresztül feszitett ruhaszárító kötelek kötik össze, melyeken száradó félben levő lepedőket, s a legváltozatosabb szinű és alakú fehérneműeket lebegteti a «lágyan suttogó zephir.« Mennyi impulzust szerezhetnének itt a mi ultramodern költőink! A keskeny sikátorokban siránkozó, jajgató, ordító, kiabáló, dühöngő sokaság lót-fut. Pokoli nagy a zsivaj, szinte tűrhetetlen. Vérré vált szokásuk az már a derék taliánoknak, hogy bármit tesznek is, mindent fülsiketítő zajjal végeznek. A legegyszerűbb beszéd Lapunk jelen száma nyolc oldal.
