Losonczi Ujság, 1906 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1906-02-01 / 6. szám
LOSONCZI ÚJSÁG Előfizetési ára : POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Hirdetések: 1 Negyedévre 2 kor. Egy petitsor tere 10 fill. ys„e: t : A LOSONCZI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-as PÁRT Ij Egyes szám ára 20 fii. HIVATALOS KÖZLÖNYE. [L jutányosabb. jj I. évfolyam. 6. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losoncz, 1906. február 1. A nemzet halhatatlan! Irta: Kossuth Ferenc. Sokan hitték az országban, hogy van magyar alkotmány. Bölcs ember műve volt, Deák Ferencé, aki egymagában felélesztette a régi görög fogalmat, mikor még voltak ország bölcsei. Az országos bölcsesség azonban nem terjed odáig, hogy belássa azt, hogy csak annyit ér a jog, amennyi erő van azt érvényesíteni. A nemzetnek minden anyagi erejét pedig az ország bölcse lekötötte az uralkodó kezébe. A nemzet anyagi erő nélkül marad; erkölcsi erejét pedig lenyűgözte az évtizedekig tartó párturalom, melyet nem tisztított meg soha a pártok váltakozása a hatalmon. Lassankint érdekszövetséggé lett ezen örökös párturalom. Annyira mentek, hogy végre nagyon is nagyot mentek; többet mint amennyi jó volt nekik; az ütés nagysága felébresztette a nemzetet; ez lerázta őket elzsibbadt testéről; és az alkotmányosság álarcát viselő autokrácia majd hanyatt esett csodálkozásában a váratlan változáson. Íme, a gépnek hitt nemzet egyszerre lelket kapott, a gép mozgása azonnal megakadt s helyette a lélek sugárzott ki, magyar hegyen, magyar völgyön; a nemzet hozzá nyúlt a tilalom fájához; akarni mert valamit, ami természetes volt s amihez törvényes joga is van, ha magyarul és nem osztrákul olvassuk az Írott törvényt. Miből áll az alkotmányosság alapfogalma ? abból, hogy a nemzet kormányozza önmagát, többségének akarata szerint, felelős kormányok utján. Nálunk nem a nemzet kormányozta önmagát, hanem egy bizonyos számú bársonyszékben ülő ember kormányozta a nemzetet a király akarata szerint. A többség akarata egy ismeretlen fogalom volt; a többség állandóan azt akarta, amit a kormány, a kormány pedig azt, amit a király. A kormány felelőssége üres szó volt; mert a kormány azt cselekedte mindenben, amit a király parancsolt, a király pedig természetesen nem felelős. Ilyen volt a magyar alkotmány; s ez az alkotmány van most összedűlő félben. Sokan megpróbálták e sárból készült alapozásra ráépíteni valami erőset, igazit, magyart. Hiábavaló törekvés volt. Kevesen vannak már, akik ezt nem látják, de mégis vannak. Ezeknek kiábrándítására vállalkoznak egy év óta azok, kik az ország sorsát intézik oda fent. Bámulva látták ott azt a hallatlan tényt, hogy akad egy csomó magyar ember, akik miniszterek lehettek volna s ehelyett elvekről, programmról, nemzeti akaratról, a képviselőház többségének akaratáról beszéltek, és mert nem értették meg szavukat, nem nyúltak kapzsi kézzel a hatalom után. Eddig a hatalom volt a cél, a többi semmi; most egyszerre a többi lett mindenné s a hatalom csak egy eszköz, egy teher, melynek elvállalása nem gyönyör, hanem terhes kötelesség. Az ilyen emberek számára nincs-»-hatalom; mindössze csak szidalom van, hogy miképpen merészelnek mást akarni, mint magát a hatalmat a hatalom kedvéért. Úgy látszik, hogy annak a sárépületnek, melyet a proverbiális bölcsesség emelt és szépszinü malterrel húzott be kívülről, még aranyozást is pazarolva egyik-másik részére . . . egészen össze kell dőlnie. Nem engedik meg, hogy gondos és becsületes kezeknek, darabonként helyettesítsék igazi, erős építménnyel a sártéglákat; a sárház összedöntött falai alá akarnak temetni sok becses kincset, amit a gondos és becsületes kezek meg akartak volna menteni. De ezt sem engedik. Rombolás lesz tehát csak, és épi Leni nem engednek. A rombolás kárt okoz, az építés álldozatba kerül; ezt is, azt is elfogja azonban viselni a nemzet; mert a nemzet élete túl éli azokat, kik e nemzeti életet korlátozni akarják. A nemzet halhatatlan, s a leghatalmasabb ember halandó! A magyar szempont. Irta: Madách Aladár. Nagyképű orszdgboldogitó újságcikkekben, a váltakozó kormányokat védő szónoklatokban unalomig hallottuk kicsinyelni, támadni és gyalázni a »meddő közjogi harcot«. Nagyhírű országdoktorok tartották kezüket az úgynevezett kiegyezés után lábbadozó beteg országnak üterén s kiadták a jelszót: »kultúra kell, népnevelés kell, ez az egyedüli orvosság; félre a meddő közjogi vitákkal; — a műveltség hozza a vagyont, az erőt és az szerzi meg a közjogi haladást«. Igaz; a műveltség hatalom. Igaz; a népnevelés elsőrendű állami feladat, de nem egyedüli orvosság, se nem oly alap, amelyre egy államszervezet kiépítését alapítani lehessen. Európa egyik legműveltebb népe a skót, úgy jelenleg, mint már az ős időben is volt, és hát lesz-e valaha még független skót állam? Teljesen bizonyos, hogy soha sem. Pedig volt. Mindenki ismeri a szépséges Stuart Mária nevét, ő még a független skótok királynéja volt. Fia már Nagybrittania királya, de a skót állam personalis unióban állott az angol királysággal. Külön parlamentje, nemzeti élete volt. Költészete nemzeti gael nyelvén virágzott, Ramsay Allan még a XVIII-ik században is a nép nyelvén írt és egész iskolája volt az irodalomban, mint akár Petőfinek minálunk. A skót bölcsészi gondolkozás megelőzte a németet, a franciával kölcsön hatásban volt és mégis mi történt? Anna királyné alatt 1702-ben megvesztegette a közös uralkodóház kormánya a skót parlamentet és kimondták a reál uniót. A skót kerületek úgy küldik a képviselőket az angol parlamentbe mint az angolok, a nemzeti nyelv paraszt nyelv lett, Burns a nagy skót költő már angolúl irt, s angol szövegében néhány gael népies szó maradt meg, melyeket az angol kiadások jegyzetei szépen megmagyaráznak. Magát a nyelvet alig százezer ember beszéli nehezen hozzá férhető szigeteken és rejtett völgyekben a hegyek közt. Mégsem siratta őket senki. Gondoljunk vissza a nálunk megkisérlett vesztegetésekre, és emlékezzünk Skóciára ! Ami kulturdoktoraink is ezen skót útra kerültek volna a »meddő közjogi viták« nélkül. Kötelező volt a német nyelv a főváros iskoláiban, sőt a középiskolákban mai napig is egész hazánkban; igen sok helyen az iskola a nemzetiségi gyülöltség ébresztője és terjesztője maradt s mikor új iskolák fölállításáról volt szó, mikor az ingyenes elemi oktatás, kisdedóvók stb. kérdéséről volt szó, amelyek igazán lényeges kulturkérdések, nem volt pénz! Volt pedig, de hát kultúrára nem telt, mert kellett a közösnek nevezett osztrák hadseregre: egy német nyelvű hadseregre, melynek tisztjei nagy egészben, kevés kivétellel, egy teljesen idegen kulturkör emberei, külsőleg-belsőleg a mi nemzeti művelődésünket csirájában megölő mérges légkör terjesztői, amely már saját hibánk folytán polgári társadalmunkat is oly mértékben mételyezte, hogy kételkedni lehetett benne, képes-e a magyar nemzeti őserő azt megemészteni, ártalmatlanúl vérforgásába fölvenni. Erre a hadseregre kellett a pénz és ami kevés maradt, saját nemzeti műveltségünkre, azt is ellensúlyozta a társadalomban az az osztrák janicsár szervezet. De ez nem kultur kérdés, ez meddő közjogi vita! A kulturdoktorok azonban kissé elhallgattak volt és gondolkoztak, de vérszemet kaptak a katonák. Elkezdték hangoztatni, hogy szívesen látják a magyar ifjúságot; — tessék a hadseregben a tisztikarban a magyar értelmiségnek megfelelő helyet foglalni. Egyet nem mondtak meg előre, hogy az a magyar ifjú, ki ottan valamire vinni akarja, tagadja meg nemzetét, annak történetét, történeti aspirációit úgy mint múltját, fogadjon be leikébe és napi életébe egy idegen kultúrát, a magyart felejtse el, vagy gombolja be fekete-sárga kabátja alá. Ezer ember közt alig van egy, aki ilyen kétlaki (amphibiumi) élet mellett lelki épségét csak néhány évig is képes megtartani. Vagy belé olvad e színlelt fölfogásba, régi aspirációit elveszti, megszűnt a magyar nemzeti kulturkör tagja lenni, vagy az elfojtott igaz érzés valami eltévedt, vad szenvedélybe megy át, amely durva engedetlenség, duhaj botrány csinálás vagy öngyilkosság alakjában tör ki és összetör egy jobbra született ifjút, elvág egy szépen induló pályát. Nincs, nem volt és nem lesz oly erős társadalom, amely közjogi megállapodások nélkül tisztán saját erejével egy ilyen szervezet szellemét megváltoztathatná, de ellenkezőleg, ez a szellem ül reá gyér és szegény társadalmunkra, főleg a kisebb helyeken. Tényezők lesznek a társadalmi életben, finom modoruk, világlátottságuk hódit; súlyos gondoktól ment életük időt ád nékik a társas életben szerepelni, sőt azt vezetni és egy bizonyos kozmopolita, de lényegében germán légkört hoznak értelmiségünk köreibe; a köznép előtt pedig úgy állnak mint igazi urai az államnak; minden, — hivatal, adó íTnden ő értük van, az anya nekik neveli fiát. Jog, védelem, közbiztosság, stb. minden csak azért van, hogy legyen emberanyag, és ez készen álljon a parancsra, amig csak a kor ki nem kezdi fáradt izmait. Ok a parancsolok és ezek a parancsoló urak: németek. Mily épületes dolog ez, főleg egy nemzetiségi vidéken, hol a népnek fölfogása többnyire
