Losonczi Ujság, 1906 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1906-02-01 / 6. szám
még elmaradottabb, közvetlen tapasztalásból ítél és következteti Sem a kultur-, sem a katonadoktorok mai napig se mentek semmire, sőt a közjog is Tisza fúziója óta napról napra vitásabb lett, az ország pedig a doktorok dacára folyton betegebb; a régiekben nem is bízott már, de hát újak jöttek és pedig műtő országdoktorok, ezek aztán vágtak nagyokat a tárcáján. Közgazdasági ténykedés ! legyünk gazdagok! a gazdagság hozza meg a műveltséget, a hatalmat. Ide jutottunk! a circulus vitosus elejére, mint valami járgányt húzó szegény elcsigázott barom, hogy járjon körbe addig, mig agyonfárasztva végre kidől és bőréből hámot csinálnak a következőknek. Tehát gazdagodjunk! Az aranyborjú a jel, amelyben győzni fogunk! Ok győztek. Meggazdagodtak annak morzsáiból, amit Ausztriának, Bécsnek gazdagon terített asztalára juttattak. A fogyasztási adók igazságtalan elszámolásánál évek során milliókat vesztettünk, mig végre ellenszolgáltatások fejében valahogy rendbe jött ez az ügy. A szerb búza behozatalával saját búzánk árát a termelési költség alá sülyesztettük és lisztüuk világhírét tönkre tettük. A kivitt cukor vámvisszatérítésével, az angol sertéseket és az osztrák cukorgyár részvényesek tárcáit hizlaltuk, mig végre maga Anglia sokalta meg a zsíros kedvezményt és magas látkörű politikai okokból gyarmatai érdekében megszüntette ezeket a hallatlan visszaéléseket. De még még ekkor se állottak meg felemás kormányaink sarkukon és nem érvényesítették tiszta, világos jogunkat az egész közbenső vámtételre s mai napig uralkodik az osztrák érdek és a drága cukor. Nekik még az angolok sertései is kedvesebbek voltak, mint a magyar nép és annak gyermekei. A cukornak fontos táperő szerepe épen legújabb tudományos kínálás alapján minden természettudomány-kedvelő előtt ismeretes, mezőgazdasági fontossága pedig elsőrendű. Ipar fejlesztés cimén iszonyú drága állami pénzen elértünk annyit, hogy kevés kivétellel osztrák fiókokat képező nagy gyáraink tönkre tették kisiparosainkat. Ipari gyáraink mint magán vállalatok legnagyobb részt alig dolgozó raktárfélékből állanak, az iparcikkeket, főleg az olyanokat, melyeket a kisipar előállíthat, öltözeti stb. cikkek, Ausztriában gyártják, majdnem készen hozzák ide, itt aztán magyar gyártmány lesz belőle. Mindezeket csak példáknak hoztam föl, de ennyi is elég, hogy meglássuk az eredményt. Önálló kis emberek egész osztályai, kis gazdák, zsellérek, iparosok egész légiói Amerikát gazdagítják munkájukkal, mezőink elnéptelenednek, kis iparosaink éheznek és készülnek kivándorolni. Az egyetlen orvosság a külön vámterület, de hát az meddő közjogi vita! A nagy országo szsebdoktorok körmönfont statisztikával bizonyítgatták, hogy jobb lehet egy jó közös vámterület, mint egy rossz külön. Persze, de a jót nem csinálták meg, és meg sem csinálhatná senki, akárhogy is akarná és értené. Jó vagy rossz lehetne a külön vámterület épen mint a közös, ahogyan megcsinálják, de az egyedüli becsületes csupán amaz. Az lenne a külön vámterület első sorban, ami egy magán üzlet könyvvitele. Minden visszaélésnek földeritője és a helyes irány tanácsadója. Hatásában nemzet gazdaságunk fölvirágoztatója, de hát a függetlenségi pártot megrágalmazták, hogy csak közjogi politikai tekintete vezeti annak követelésében, még az ország közgazdaságának romlásával is. Beszéltek, írtak addig, hogy magát az országot is közgazdasági pártokra szaggatták. Itt van a lóláb ! Verje, üsse fél Magyarország a másik felét, közgazdasági, felekezeti kérdés vagy szocializmus az mindegy, csak meddő közjogi vita ne legyen. A merkantilistáknak az agráriusokkal való szembe kerülését jórészben ezeknek a félrevezető, osztrák szolgálatba szegődött áltudósoknak kormánykegyekből élő gárdái okozzák. Most még veszedelmesebb aknák körül gyújtogatnak. Végre hála Istennek a vámkérdésben is földerült az ég. Megjelent a sokat csúfolt közjogi vezérlő csillag; a nemzet lát! Látja, hogy egyetlen egy vezérlő csillaga van; az ezer éves történeti múlt tanúságánál látja, hogy ez a vezérfény a független magyar állam, és az út, melyen vezet, a jogfolytonosság útja. Ezen az egyetlen helyes úton haladt ezeréves történetének egész folyamán. Megtámadták ezen az úton a tatár és török rablók, behálózták gálád hamis protektorok: görögök, németek, osztrákok, akik időnkint nyílt ellenségként erőszakkal is támadták, de jóban, rosszban egyformán fosztogatták, és végre sokszor saját fiai, a föntebbiek szolgái, a — hazaárulók. A nemzet azonban minden támadás után fölkelt és ott folytatta útját, ahol összeroskadt. Akkor haladt tovább, midőn a csillagot meglátta, amely dicső múltjából ragyog és mutatja útját a jövő felé. A jogfolytonosság az út, a független magyar állam a cél. Ez a magyar szempont. Európa boldog, független államai meddő közjogi vitát nem folytatnak, legalább nem a létét illetőleg. Más államokhoz való viszonyaikat külügy minisztereik, diplomáciájuk által végzik el. Ezek az államok nagykorú nemzetek államai, ezeknek önrendelkezési jogát senki kétségbe nem vonja. Mi szegény magyar nemzet gyámság alatt vagyunk; sokszor meghosszabbított gyámság alatt. A gyámság lehet üdvös és jó a kiskorúnak, de a meghosszabbított gyámság csak az elodázott lelki vagy erkölcsi halál. Ha valaki ép elmével ilyen helyzetbe jő, egyetlen törekvése, minden tettének egyetlen rúgója csak az lehet, hogy ebből az állapotból kijusson. A magyar szempont tehát csak az lehet, hogy a lealázó gyámság alól szabadúljunk úgy kultúrában, mind erőhatalomban és gazdaságban közjogi világos szankciók védelme alatt. Törjünk erre egyszerre, ha lehet, ha a nemzet önérzete odáig érett, lassankint, ha a többség gyöngének érzi magát, de minden kérdésben, kicsiben vagy nagyban, egy lényeges elv lebegjen előttünk: előmozditja-e az állami teljes függetlenségünk kivívását vagy védelmét, avagy nem ? Lehet valami magában jó vagy hasznos, ha függetlenségünk kivívását vagy védelmét hátráltatja, vessük el! Ez a magyar szempont! Hozzák bár arany tálcán elénk a boldogságot, utasítsák vissza, ha meg kellene érte törni a jogfolytonosságot. Ha ennek megtörésével sikerülne is elsőrendű csodált kultúrát fejleszteni, hatalmasokká és dúsgazdagokká lenni, sőt még ráadásúl mindezeket mint szabad polgárok élvezhetnénk egy nagy szabad államban, mit érne mindez, ha az a nagy szabad állam nem lenne magyar, és nem lenne letéteményese annak az ezer éves gondolatnak, élet-halál harcnak és verejtékes munkának, amelyet őseink és a magyar kulturkör vonzerejébe került és itt testvéreinkké, véreinkké lett idegenek velünk gondoltak, harcoltak és dolgoztak. Mint a skótok nemzeti irói, a mieink is ott heverhetnének megértetlenűl a poros könyvtárakban. Munkáik ott sorakoznának valami nagy némot kiadás köteteiben, mint a skótoké az angol Scottish text society kiadványaiban. Nemzeti dalaink, zenénk, diszitéseink bája más kultúrkörnek adna táplálékot. Néhányan nagy uraink utódai közül ott lézengenének nemzeti öltözeteinkben a nagy német udvarban; de leginkább mint lakájok és hajdúk, a lovas katonaság sorfala állna huszáraink gyönyörű egyenruhájában, talán még királyságunk emléke is élne egy számban, egy díszben; de a diszmagyarban nem lenne magyar, az egyenruhában nem lenne huszár és a címben nem lenne tartalom. Jogfolytonosság és tiszta, világos közjog mindenek előtt s akinek ez meddő vitának látszik, segítsen a célt elérni, megvalósítani az életkérdést és azonnal nem lesz meddő vita. ' Amint a jogfolytonosság útján a független állami lét várába jutottunk, akkor kezdhetjük meg az igazi építést. Vezérlő csillagunk ott megáll és csak ott foglalhatjuk el a helyet, amely a művelt világ szabad népei közt megillet. Addig csak a leigázott népekhez tartozunk és a földkerekség egyetlen egy állama sem fogad el társának. Ez a magyar szempont! r Állapotaink. Köztisztaság. I. Mottó: Vigan parádirozik az öt zöld határ-. Tuka. Ha előre bocsátom is, hogy városunk egyik köztisztátalansági intézményéről akarok szóllani, nyájas olvasóim közül talán még akkor is nagyon sokan nem fogják tudni, micsoda összefüggés van az öt zöld batár és a köztisztátalanság között. De kár volt magamat kiigazítanom! Mert amig más városokban különbséget tesznek a köztisztaság és köztisztátalanság fogalmai között, addig nálunk az intéző körök úgy bölcselkednek, hogy a kettő között különbséget nem tesznek, mert az ő lógikájok szerint a köztisztátalanság csak tágabb fogalom, amelyben a köztisztaság szükebb fogalma benn foglaltatik. A tágabb fogalom elhomályosítja a szűkeb^et. s onnan van, hogy intéző köreinknek a köztisztaság iránt abszolúte semmi érzékük sincs! Megállhat egyébként az a másik elmélet is, amely szerint városi papáink az öt zöld batár által terjesztett bűzök folytán teljesen elvesztették szaglási képességüket s azért nem bírnak érzékkel a köztisztaság iránt. Mi reánk nézve teljesen mindegy, hogy mely elméletet fogadjuk el, — tény az, hogy a köztisztaság városunkban »terra incognita« ismeretlen fogalom. Köztisztaság tehát városunkban nincs, — de van köztisztátalanság, azaz, hogy van öt zöld határunk! És ha városunk egyik specialitása a Berger-kávéház, — (ennek a Bergernek nagy disznója van, hogy igy önkénytelenül is reklámot csinálunk neki) — s ha a második specialitás igazságügyi palotánk, járásbirósági épületünk, — akkor a harmadik specialitás gyanánt bátran oda lehet állítani az öt zöld határt!! Rimaszombatban hires a rimaszombati csutora, meg a rimaszombati kenyér; Debreczennek van hires kolbásza, Kassának sonkája, Bártfának van világhírű városháza; városunk intéző köreinek büszkesége...........az öt zöld batár!! Nógrádmegye legközelebbi földrajzirója meg fogja ezt bizonyára örökíteni!! Adad-e még mindég valaki, aki nem tudná, mi nálunk az öt zöld batár intézménye!? Ha igen, akkor az ilyen gyöngébbek kedvéért meg kell az ügyet magyaráznom! Szereted-e, nyájas olvasóm és bájos olvasónőm, a tavaszi nyíló és nyári pompázó természetet ? Ha igen, és hozzá még Losoncz boldog lakosa vagy, akkor kora reggel siess el a város zajából az isten magasztos templomába, az őszinte természet ölébe, — mert ha csak 8—9 órakor próbálsz kibújni udvarodból a szerencsétlen utcákra, akkor a legtöbb esetben megbánja gyomrod, hogy már reggeliztél s ha kényesebb gyomrú vagy, reggelid nem soká fogja gyomrodat otthonául vallani! A vigan parádirozó trágya-gyári zöld kocsi, az öt zöld batár, még vigabban »hullatja széjjel« tartalmát, a büzhödt levet! És te neked ezt, kedves olvasóm, egész nyugodt ábrázattal el kell tűrnöd, mert még csak egyetlen egy árva lélek sem akad a képviselő-testületben, vagy nem tudom én még hol, aki ezen viszonyok javítása céljából csak egy árva szót szóllana ! Akik beletartoznak a városi vezetőség érdekszférájába, azok nem mernek szóllani, nem is mernek ilyesmit észrevenni! Bátrabb embert pedig vagy lehurrognak, vagy be sem engednek a városházára! Ez már nálunk hagyományos politika! Mindezek után pedig — risum teneatis amici, — nem fakadtok-e nevetésre barátaim, — a polgármester úr szabályokat küldözget szét házrólházra, hogy miként óvakodjunk az ázsiai kolera ellen! Mit szólsz ehhez óh polgára az öt zöld batár városának! ? Az a kérdés, hogy ha már egyszer a nyakunkba van varrva az öt zöld batár intézménye, lehet-e még a dolgon valahogy segíteni! ? Nézetem szerint igen! A dolog komoly, s én úgy ezen kérdésnél, valamint a köztisztaság kérdésénél tovább fogok időzni, s erre vonatkozó észrevételeimet folytatni. Csendes figyelő. 1906 évi 1/27. Szokatlan cimet adunk e soroknak, de méltán igy könyvelheti el a Losonczi Kath. Nőegyesület e napot. Már rég látott nagy közönség töltötte meg a »Városi Vigadó« termeit e napon; élvezett, mulatott, farsang derekán; mindenkinek kijutott a maga, része. A két számból álló műsor elsejeként az »Álom« cimű élőképet láttuk, mihez Dominic Liliké szavalta igen szépen Pósa Lajos idevágó költeményét. Az igen nemes ízlésre és rendezési tehetségre valló élőkép angyalai voltak Dubizmay Iza, Izák Juliska, Jakab Lenke, Juhász Juliska, Marcsek Juci, Niernsee Irma, Szabó Sári, Sztudinka Teri, Schwab Pepi, Vágó Margit, Zakutnik Emilia, Breznay Margitka, Oosztayer Annuska, Halyák Margitka, Mann Ilonka és Tóth Ilonka, kik az életben is a Földön járó valóságos angyalok s a választandók, vagy mondjuk helyesebben, a választók érdekében is, hogy azok legyenek s maradjanak, jó lélekkel kívánjuk. De kivülök felfedeztünk, ám még két szerény ibolyát is, a két derék mestert, Várady Szidónia és Kovarcz Gizella úrhölgyeket, akik nagy gonddal és Ízlés-
