Losonczi Ujság, 1906 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1906-05-03 / 19. szám

LOSONCZI ÚJSÁG

I Előfizetési ára: I POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Hirdetések: j|

Negyedévre 2 kor. Egy petitsor tere 10 fill.

Í : a LOSONCZI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT ~rt hwS;

Egyes szám ára 20 fii. HIVATALOS KÖZLÖNYE. 1 jutányosabb. ||

I. évfolyam. 19. szám. Megjelenik minden csütörtökön. Losoncz, 1906. május 3.

Április 30.

Nemzeti kormányunknak, a nagy kabinetnek, immár megvan legnagyobbrészt a pártja. Öröm és lelkesedés fog el minden függetlenségi érzésű férfiút, látva, hogy az országgyűlés legnagyobb pártja az, amelynek tagjai Kossuth nevével mentek a választási küzdelembe. Szép hazánk lelkesülten örvendői között nekünk, a losonczi választókerületnek is jut helye, mert egyhangúan adtuk a lobogóját annak a férfiúnak kezébe, kinek szeplőtlen igaz hazafiságáról, tántorithatlan politikai becsületességéről, és demokrata érzelmeiről oly sokszor volt alkalmunk meggyőződni. E férfiú mindig velünk érzett, mióta őt megismertük, teljes erejéből vetette befolyását latba akkor, midőn érettünk valamit cselekedni kellett. Valóban szerencsésnek mondhatja magát e kerület, hogy sikerült neki dr. Molnár Albertet megnyernie, ezt a derék, ezt az egész embert, kinek egyénisége, karaktere példányképül kell hogy szolgáljon a dicstelen véget ért korszak letűnése, és annyi honfiúi reményt óhajtott uj korszak küszöbén mindenki előtt, kinek a haza sorsa, boldogsága és virágzása szivén fekszik. Kövessük is őt bizalommal s higyjünk neki, mert annak a szinmagyar és becsületes Czegléd városnak e nemes hajtásában, dr. Molnár Albert képviselőnkben, soha sem fogunk csalatkozni, vele soha sem fogunk szégyent vallani.

,

Április 30-án reggeli fél 8 órakor a városi Vigadó előtt összegyűlt választó polgárság a buzatéri választó helyiség elé vonult. Csakhamar megérkeztek a szomszédos falvak választói, legnagyobb részük fehér

zászlóval. Pont 8 órakor Madách Aladár, választási elnök, a választási eljárást megnyitódnak nyilvánította, s felhívta a választás vezetésére kijelölt küldöttség]' elnök és helyettes elnököket, hogy a törvényben előirt esküt tegyék le. Ennek megtörténtével bejelentette az elnök, hogy egy neki átadott ivén dr. Molnár Albert czeglédi ügyvédet ajánlotta képviselőül mintegy 120 választó polgár. A választási törvényben előirt fél óra alatt, (fél 9 óráig) miután más jelölés nem történt, Madách Aladár választási elnök a nagyszámú választó polgárság előtt dr. Molnár Albertet a losonczi választó kerület egyhangúlag megválasztott országgyűlési képviselőjének jelentette ki. Egetverő éljenzés követte az elnöki enunciációt, melynek nyomán lelkesülten hangzott fel a Kossuth nóta.

A képviselői megbízó levél írásba foglalása következett ezután, melynek lényeges, de mégis kivonatos szövege a következő:

Jegyzőkönyv a 1906. évi május hó 19-re egybehívott országgyűlésre Nógrád vármegye Losoncz választókerületében a kerület székhelyén Losonczon 1906. évi április hó 30-áf, történt képviselőválasztásról.

Jelen voltak: Madách Aladár választási elnök. Dr. Bazovszky Lajos jegyző.

A választási elnök a választási eljárást reggeli 8 órakor megnyitván, 8% órakor kijelenti, hogy folyó hó 29-én kelt s e hó 30-án hozzá beadott nyilatkozatban Kujnis Gyula és társai által (következnek az ajánlattevők nevei) dr. Molnár Albert ajánltatik képviselő-jelöltül s részére Sacher Gusztáv és Belágh Lajos bizalmi férfiak jelöltettek ki.

Minthogy a választás megnyílta után félóra alatt más képviselő-jelölt nem ajánltatott, a választás befejezettnek és dr. Molnár Albert a kerület részéről megválasztott országgyűlési képviselőnek nyilváníttatott.

(Elősoroltatnak az elnök határozatai és a rend érdekében tett intézkedései)

A választás ekként történt lefolyásáról három példányban vezetett jegyzőkönyv ezzel befejeztetvén, annak egyik példánya dr. Molnár Albert megválasztott képviselőnek kézbesittetett, a másik két példány pedig a központi választmánynak megküldetett.

Kelt Losonczon, 1906. április hó 30-án.

Madách Aladár választási elnök.

Dr. Bazovszky Lajos jegyző.

A képviselői megbízó levelet Madách Aladár vezetése alatt a választási eljárás keresztül vezetésére kiküldött bizottság vitte el képviselőnknek, annak a Magyar Király szállóbeli lakására. A választási elnök lelkes beszédben méltatta a képviselő érdemeit, s szerencsét kívánt uj és egyhangú megválasztásához. Az éljenzéssel fogadott beszédre képviselőnk meghatottan mondott köszönetét.

Ezután képviselőnk a választás színhelyére jött, hol a lelkesült választó polgárok bizalmát a következő beszéddel köszönte meg.

Mélyen tisztelt polgártársak! A múlt esztendőben történt meg a választási körutamon egyik tótajkú faluban, amikor elvégeztem programmbeszédemet, egy öreg munkában megőszült tót paraszt felállott hintómra és összetett kezekkel imádkozott: »Áldjon meg az Isten, ha elveink mellett kitartasz, de verjen meg, ha elhagyod azokat«. Ennek az egyszerű parasztnak mondókája, óhaja most is fülembe cseng, ott látom a becsületes öreg őszinteségét; most is, mikor önök engem megtisztelnek, ugyanazon egyszerű paraszt képe áll előttem. Tisztelt polgártársaim ! Most is, mikor megköszönöm az önök bizalmát, megköszönöm a mandátumot, melyet semmiféle piszok sem szennyezett be. Mennyivel szebb, mennyivel ideálisabb az az állap: t, amikor az az egyszerű polgár politikai becsületét, politikai hitét odaviszi az urnához, és azt mondja: Nekem ezen eszméim vannak, én ebben az emberben bízom, odamegyek, rábízom hazám sorsát és azt kivá-TÁ R C A.

A sárga rózsa.

Irta: Fehér Jenő.

A Losonczi Újság eredeti tárcája.

Vannak események, amelyekről azt tartjuk, hogy ha valamikor bekövetkeznének, megölnék a testünket-lelkünket. És amikor aztán eljő az a szomorú pillanat, melyben a rettegett csapás lesújt reánk, olyanok vagyunk, mint a villámháritó; a villám keresztülcikázik rajtunk, elkábit, megdermeszt, de érintetlenül hagy.

Mikor Saskőy Sándor egy reggelen megtudta, hogy Végh Elza férjhez ment egy jóhirű bank igazgatójához, egy percig meredten bámult maga elé, de már a másik percben büszkén hátraszegte a fejét, egyet pödörintett szőke bajuszán, aztán cigarettára gyújtott, fogta a kalapját, botját, és elindult a hivatalába.

Gyönyörű nyári reggel volt, és ámbár a minisztérium félórányira esett a lakásától, gyalogszerrel indult a szokásos útnak.

Útközben maga is csodálkozott, hogy a váratlan csapás nagyobb rombolást nem végzett rajta. Pedig szerette Elzát, s hitte, hogy a leány is szereti őt. Csaknem mindennap együtt voltak, beszélgettek, tréfálkoztak, olykor szerelmes, perzselő pillantásokat váltottak, egészen kéthónap előttig, amikor az történt, hogy Saskőy egy mulatság alkalmával komolyan megrótta Elzát, a

miért egy pelyhes állú ifjúval kacérkodott. Elza haragosan válaszolt, kikérte magának a gondnokságot, mire Saskőy büszkén meghajtotta magát, s csak ennyit mondott:

— Bocsánat! azt hittem, jogom van hozzá. És eltávozott.

Azóta nem látta Elzát. Pedig sokat, nagyon sokat gondolt rá. Naponkint leste, nem hoz-e a postás egy pici levélkét, nehány sornyi Írást tőle, amelyben hívja, s ő rohant volna hozzá. Egyik nap mult a másik után, a várt levél nem jött. Saskőy pedig sokkal büszkébb természetű volt semhogy a történtek után hívás nélkül közeledjék a leányhoz. Itt-ott hallott róla hirt, anélkül, hogy direkte kérdezősködött volna utána. Még ehhez Js büszke volt.

És most, hogy a végzet egyszerre visszavonhatatlanul eltépte tőle, nem sirt, nem átkozódott. Valami csodálatos fenkölt nyugodtság vett rajta erőt. Szinte megkönnyebbült, arra gondolván, hogy nem kötötte oda egész életét ahhoz a teremtéshez, aki ily könnyedén eldobta őt magától.

A minisztérium lépcsőjén a tanácsossal találkozott. Szótlanul megemelte kalapját.

— Szervusz Sándor, — szóllitotta meg barátságosan a tanácsos.— No csomagoltál-e már?

Saskőy kissé szórakozottan pillantott fel.

— Mit bámulsz? tudtommal holnap kezded meg a szabadságodat.

— Ah, vagy úgy, — szólt Saskőy, aki teljesen megfeledkezett róla, hogy rendes urlaubjának küszöbén áll; dehogy csomagoltam, méltó ságos uram, az ilyen legény-ember mint én, egykettőre összeszedelőzködik.

Persze, persze, a legényember . . .

— Méltóságod erre már nem emlékszik? Mondá mosolyogva Saskőy.

— Háj biz az régen volt, huszonöt esztendeje ... És szép volt! ... — Tette hozzá melankolikusan az öreg úr. — No, Isten veled, szerencsés utat, — szólt indulófélben, — Svájcba vagy tengerre?

— Még nem tudom.

— Óh, arany ifjúság! — szólt vissza még az utolsó lépcsőfokról a méltóságos úr.

Saskőy másnap este már a fiumei gyorsvonaton ült. Az utazásának nem volt pozitív célja. Imádta a tengert, s úgy határozott, hogy majd Fiúméban megállapítja további útirányát. A vonat kora reggel robogott be a magyar kikötővárosba. Saskőy egyenesen a szállóba ment, átöltözött, megreggelizett, s kis kézitáskájával a kezében még délelőtt áthajózott Abbáziába. Terve az volt, hogy egy hétig ott marad, azután tovább megy. Hogy hová, még maga sem tudta. Az egyik penzióban tengerre nyíló szobát kapott. Az inas letette a holmiját az egyik sarokba.

— Parancsol még valamit a nagyságos úr ? kérdé, zsebretéve a borravalót.

—. Semmit.

Az inas távozott, Saskőy pedig kitárta az