Lorain és Vidéke, 1959 (46. évfolyam, 1-48. szám)
1959-02-06 / 5. szám
10 KAIN A májusi előválasztásokra a helybeli politikai tisztségekre pályázók száma naprólnapra növekszik. A demokrata listán JOHN C. JAWORSKI pályázik újraválasztására. Ellenfele az előválasztásokon REPKO volt városi tanácselnök lesz. Republikánus listán két jelölt indul. John Pappas, — a városi republikánus párt elnöke — visszavonta jelöltségét. így A. NEGRIS és J. GRASSO lesznek az előválasztásokon a republikánus jelöltek. A városi ügyészi állásra JAMES PAROBEK ügyvéd pályázik, aki egy ideig a polgármesterjelöltség gondolatával is foglalkozott. — Miután Conley városi ügyész nem indul újraválasztásáért, James Parobek megváltoztatta szándékát s a városi ügyész) állást — City Solicitor — próbálja demokrata listán elnyerni. Az anyai ágon magyar származású Parobek esélyei kitűnőek erre a fontos tisztségre. A városi tanácsosi állásra olyan tömegű jelölt indul — főként demokrata listán, — hogy lapunk terjedelme miatt nem is ismertethetjük részletesen a jelöltek rátermettségét. * * * William E. Stevenson lemond az oberlini főiskola elnöki állásáról. A köztiszteletben álló elnök, akinek vezetése alatt az amerikaszerte elismert, kitűnő főiskola oly’ szépen fejlődött, rokona Adl?.i Steven:*»- ■_’ — 1 .1 elnökjelöltnek. Wm. Stevenson leánya Meyner new jersey-i demokrata kormányzó felesége. * * * A Fruehauf gyár, amely “trailer”-eket gyárt, átállítja termelését és tavasztól kezdve az eddigi nehéz teherkocsi karosszériák helyett könnyebbeket készít. Az átalakítás alatt a gyár ezer munkásának legalább két hónapra biztosítottnak látszik a munkája. Áprilistól kezdve pedig az újfajta teherkocsik gyártása biztosítja a munkások kenyerét. * * * Uj iskola épül a város nyugati részén. Az uj iskolát az Ashland Avenuen építik fel. Az előkészületeket befejezték s az építkezés rövidesen megindul. HALÁLOZÁS VOLUME 46 ÉVFOLYAM No. 5 Szám LORAIN, OHIO EGYES SZÁM ÁRA Ifié 1959 FEBRUÁR 6 A HÉT ESEMÉNYEI Szabó István (1411 E, 29.~ik utca) hoszszas szenvedés után 1959 február 5.-én hajnalban — a Szent József Kórházban, 72 éves korában — meghalt. Szabó István Nagymorcida községben (Győr megye) született, Magyarországon és 53 ©ve jött Lorainba. Tagja volt Szent László, magyar római katholikus egyháznak és a William Penn Testvérsegitő Egyesületnek. — A National Tube Co. munkásaként dolgozott 1951-ig, — nyugalombavonulásáig. Gyászolja özvegye, Gizella; négy leánya és hét unokája valamint két nővére és egy fivére az Óhazában. Temetése 1959 február 7. én, szombaton reggel 8:30 órakor lesz a Bodzash Temetkezési Intézetből, 9 órakor a Szent László Egyház templomából, A gyászszertartáson Főt. Demkó Zoltán plébános szolgál. Hamvait a Calvary Temetőben helyezik nyugalomra. AZ AMERIKAI kongreszszus teljes erővel folytatja munkáját, hogy tető alá hozza azokat a törvényjavaslatokat, amelyek belső életünket, vagy külpolitikánkat befolyásolják. Külpolitikailag a legérdekesebb Green, — kilencven évet túlhaladott — szenátornak a lemondása, a fontos külügyi bizottság elnökségéről. Green, aki megromlott hallását és látását hozta, fel lemondása okául, volt jóformán az egyetlen olyan nemdéli szenátor, aki fontos bizottság élén állt. Utóda Fulbright szenátor Arkansas déli állam törvényhozója s ezzel a törvényhozás minden jelentős bizottsága a déliek kezébe került. Nem csoda, hogy a haladószellemü északi szenátorok szeretnék megváltoztatni a iSzenátusnak ezt a rendjét, hogy “rangidősség” szerint osszák szét a bizottsági tagságokat és elnökségeket. Ez a törekvés, amelyek élén Proxmyer wisconsini szenátor áll, nem vezethet sikerre a déliek erőteljes ellenállása miatt. ❖ A KÜLÜGYI BIZOTTSÁG uj elnöke több alkalommal is hangoztatta, hogy Amerika legsúlyosabb külpolitikai baklövésének tartja, hogy állandóan passzív magatartást tanúsítunk s a jelentős mozdulatokat külpolitikai téren az oroszok teszik. Fulbright szenátor, — híven ehhez a meggyőződéséhez, tárgyalásokat folytatott Dulles külügyminiszterrel, — mielőtt Dulles a NATO tárgyalásokra Európába utazott volna. A szenátor kérte Dullest, hogy Amerika terjesszen elő javaslatokat a német és a berlini kérdés megoldására s ne mindig az orosz javaslatok alapján tárgyaljon. Dulles ki is jelentette, hogy ilyen javaslatok birtokában utazik a fontos megbeszélésekre. Az európai szövetségesek — és maga Németország is, — meglehetősen különböző nézeteket vallanak. Külpolitikánk most — mielőtt a Szovjetunióval szemben védené meg álláspontunkat, — arra törekszik, hogy egyeztesse a szövetségesek nézeteit. ❖ AZ UJ VILÁGŰR BIZOTTSÁG, — mely rövidesen egyike lesz törvényhozásunk legfontosabb bizottságainak, — zárt ajtók mögött arról tárgyalt, hogyan lehetne behozni a Szovjetunió előnyét a rakétagyártás és a világürrepülés terén. McElroy hadügyminiszter optimista e kérdésben s több tudományos tekintélyünk egy véleményen van vele abban, hogy nincs nagyobb összegekre szükségünk a kutatások meggyorsítása érdekében. Mig a rakéták katonai felhasználása és harci rakéták gyártása terén állítólag nem vagyunk jelentős hátrányban Moszkvával szemben, addig a világürkutatás és a rakéták lökőereje tekintetében a tudósok szerint két évvel vagyunk a szovjet mögött. Egyesek szerint a szovjet előnye állandóan növekedni fog, mások viszont úgy látják, hogy lassanként közeledünk a Szovjetunió eredményeihez. Tudósaink kijelentették, hogy két éven belül mi nem tudunk akkora mübolygót kilőni a Nap vonzóereje által uralt területre, mint a szovjet “Lunik” volt. A tudósok azt is hangsúlyozták, hogy 10-15 éven belül mi nem tudunk embert küldeni a Holdba. Viszont az oroszok erre sokkal hamarabb képesek lesznek. A legjobb esetben két év múlva lövünk ki embert mübolygón a Föld köré. Az oroszok ezt állítólag máris megtehetik. ❖ BELPOLITIKAILAG a költségvetés egyes tételeinek vitatása foglalja el a különböző kongresszusi bizottságokat. A demokraták különösen jóléti kérdésekben szeretnének a költségvetés tételeinél jelentősebb összegeket költeni, mig a republikánusok a kiegyensúlyozott költségvetés hívei. A házépítési program terén például a “középút” elve érvényesült, mert a bizottságok az Elnök költségvetésénél nagyobb tételt ajánlanak elfogadásra, de az őszszeg mégis jóval kevesebb egyes demokrata törvényhozók javaslatainál. ❖ A SZAKSZERVEZETEK ügyében is szorgoskodnak törvényhozóink. Először Kennedy massachussetti szenátor — az egyik legesélyesebb demokrata jelölt, — terjesztett be törvényjavaslatot a szakszervezetek ellenőrzéséről, — majd Eisenhower elnök ismertette vezető szenátorok és képviselők előtt a kormány tervezetét a munkástorvényh ozásról. Ezen kívül is több törvényjavaslat készül. Az biztosra vehető, hogy a Taft-Hartley munkástörvényt nagy mértékben módosítják. A szakszervezetek a színfalak mögül erősen ellenzik a munkájukat ellenőrző törvényjavaslatokat, mig — különösen a szállítómunkások és elnökük (James Hoffa) módszerei miatt — felháborodott törvényhozóink elengedhetetlennek tartják — elsősorban a szakszervezeti tagok érdekében, _ az ellenőrzést kimondó törvényjavaslatok megszavazását. Kétségtelen, hogy ebben a kérdésben a Kongreszszus sok viharos jelenet tanúja lesz. ❖ A SZEGREGÁCIÓ megszüntetésére irányuló törvényhozási és bírósági intézkedések jelentős mértékben haladtak az elmúlt héten a megvalósulás felé. Norfóikban (Va.) s más helyeken is, a bíróság rendeletére a városi tanácsok feladták a küzdelmet és megnyitották az iskolákat. Figyelőre még csak nagyon korlátozott mértékben vettek fel az eddig “fehér iskolá”-ba néger tanulókat, de mégis megtört a közös iskoláztatás ellenzőinek frontja. Mértékadó amerikai személyiségek s a lapok nagyrésze őszinte örömmel üdvözölte a zavar nélkül elkezdődött integrálódást. ❖ MOSZKVÁBAN a kommu nista pártkongresszuson első sorban két kérdés került előtérbe Khruschev beszédének elhangzása után. Az egyik a Khruschev beszédében megjósolt, hét évre szóló gazdasági siker, a másik Khruschev ellenzékének mocskoláutólérjék. Azonban egyetértenek szakértőink abban, hogy Khruschev beszéde inkább propaganda volt és nem igaz az az állítása, hogy a hatvanas évek közepére a Szovjetunió utoléri gazdasági életünket. Mikoyan, szovjet külügyminiszterhelyettes amerikai útjáról számolt be. Szerinte kormányunk neifi hiszi, hogy a Szovjetunió háborút indít ellenünk, de a szovjet kormánynak oka van a gyanakvásra, hogy mi robbanthatunk ki háborús konfliktust Moszkva ellen. Mikoyan szerint Amerikában sokan hasadást vélnek látni a szovjetkinai barátságban. Ez olyan vágyálom, mely nem valósul meg soha, — hangsúlyozta Mr. Mikoyan. Titot a kongresszuson ismét erőteljesen támadták s egyben megelégedésüket nyilvánították a szónokok afelett, hogy a világ kommunistái — Tito kivételével — egy táborban vannak. ❖ FRANCIAORSZÁGBAN sikeresnek látszik De Gaull közgazdasági rendszere. Hoszszu idő óta először jelenthette a francia kincstár, hogy a pénz értéke s az ország valutakészlete tekintetében a helyzet jelentősen javult. Ugyanakkor az algériai szabadságharc, melynek megszüntetése De Gaulle egyik legfontosabb törekvése, tovább folyik s még nincs semmi * olyan jel, amely a belső harcok közeli megszűnését mutatná. FEBR. 10-ÉN FONTOS GYŰLÉSE LESZ A NAGYBIZOTTSÁGNAK Kedden, — február 10.-én — este 7:30 órakor, az Egyházak és Egyletek Nagybi zottsága gyűlést tart a Szt. László magyar róm. kath. egyházközség iskolatermében. Ezen a gyűlésen állítjuk öszsze a Március 15.-i ünnepély műsorát. Kérem az egyházak és egyletek kiküdlötteit, hogy ezen a fontos gyűlésen szíveskedjenek feltétlenül megjelenni. Huszty Menyhért, a Nagybizottság elnöke. FONTOS TÖRVÉNYJAVASLATOK KÉSZÜLNEK COLUMBUSBAN sa. Amerikában nem kételkednek abban, hogy az oroszok nagy és sikeres erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy Amerikát gazdaságik: EGY DÁN HAJÓ — az Atlanti Óceán északi részén — összeütközött egy jégheggyel és eltűnt. Segélyjeleit néhány- hajó felfogta, de a helyszínre siető gőzösök nyomát sem találták a nagy ködben és viharban, a veszélybe került hajónak. Attól tartanak, hogy a hajó, legénységével együtt, a hullámsír áldozata lett. ❖ GUBÁBAN egyre bonyolultabb Castronak, a győztes forradalom vezérének helyzete. Az Egyesült Államok és több délamerikai ország figyelmeztető szavát némileg meghallgatta ugyan s végetvetett ellenfelei egyszerű agyonlövetésének, most azonban cirkuszhoz hasonló nyilvános tárgyalásokon ítélteti halálra a volt rendszer bűnös kiszolgálóit. Közben gazdaságilag és politikailag is egyhelyben tipeg az uj kormány. Sokak szerint Castro meg lehetősen “rokonszenvez” i szélsőbaloldallal és félő, hogy igen sok kommunista szivárgott be kormányában irányitó pozícióba. ❖ BATISTA, — a volt cubai diktátor, — közben volt “puszipajtásával”, Trujillo diktátorral rúgta össze a patkót. Hir szerint Batista, mikor elmenekült Gubából, egy millió dollárért kapott menedékjogot Trujillotól. Azóta a Trujillo irányítása alatt álló lapok követelik, hogy Batista önként hagyja el az országot. Castro viszont azt követeli, hogy Batistát — mint háborús bűnöst — adják ki. ❖ A MAGYAROSZÄGI kom munista rendszer jegyzékben kérte Amerikát, hogy a teljes diplomáciai kapcsolatokat állítsák helyre. Mint ismeretes, Amerika megtorlásul már évek óta bezáratta a magyar kommu nisták amerikai konzulátusa-A demokrata többségű ohioi törvényhozás megtette az előkészületeket, hogy törvényjavaslattal engedélyezze a SUB fizetését. Mint ismeretes, a SUB-ot, — a kiegészítő munkanélkülisegélyt, — az acélgyárak fizették volna — az állami munkanélkülisegély mellett — a munkájukat veszített acélmunkásoknak. O’Neill, a volt ohioi kormányzó alatt az állami hatóságok megtagadták a munkásoktól azt a jogot, hogy az állami munkanélkülisegély mellett “kiegészítő” munkanélkülisegélyt is kapjanak. A Legfelsőbb Bíróság is kimondta, hogy a SUB. kifizetése jogellenes. Ezt az állapotot szüntetné meg a törvényhozás, amikor olyan törvényt szavazna meg, amely lehetővé tenné, hogy a munkanélküli acélmunkások a teljes állami munkanélkülisegély' mellett, megkapják a gyárak által fizetendő kiegészítő segélyt is. < Ha a törvényt megszavazzák, akkor a munkások viszszamenőleg is megkapják a segélyt. Mintegy 25-30 millió dollár van félretéve erre a célra a vasgyárak pénztárában. A törvényhozásban nagy viták vannak a halálbüntetés eltörlését kimondó törvényjavaslat körül is. DiSalle kormányzó kívánatosnak tartja a halálbüntetés eltörlését. Tánccal egybekötött disznótoros vacsora lesz a Szt László Egyháznál A Szt. László római kath. egyházközség egyletei most vasárnap, — február 8.-án — rendezik hagyományos, évi disznótoros vacsorájukat az Egyház javára. A pompás vacsora mellett a figyelmes rendezőség vidám szórakozásról is gondoskodott, mert a vacsora után Szilvássy Gábor és zenekara szórakoztatja a mulatni, táncolni óhajtó vendégeket. Vacsorajegy ára csak 2.00 dollár személyenként és a jegy a táncmulatságon való részvételre is jogosít. Elővételben a szokásos helyeken, este pedig a pénztárnál lehet megváltani. A rendező egyletek ez évben is szorgosan munkálkodnak a siker érdekében. Elsősorban kitűnő, friss sertésnemüekből igazi, magyaros disznótoros vacsorát szolgálnak fel s utána pedig arról is gondoskodnak, hogy a mulatság kellemes, baráti, vidám hangulatot teremtsen s mindenki otthonosan és jól érezze magát. Az est jövedelme az egyházközség áldásos munkáját mozdítja elő s igy minden résztvevő nemcsak egy igazi magyaros és jóhangulatu este kellemes szórakozását kapja, hanem a megjelenteket az a jóleső érzés is eltöltheti, hogy nemes célt támogatnak megjelenésükkel. Az egyházközség táncmulatságot rendező egyletei ezúton is meghívják barátaikat és minden loraini magyart__ felekezetre való különbség nélkül. A Szt. László Egyház egyleteinek évi disznótoros vacsorája hosszú évek óta a legnépszerűbb magyar összejövetelek egyike. Biztosra vesszük, hogy az idei vacsorán is hatalmas vendégsereget látunk együtt a Szt. László Hallban s ez a jótékonycélú, vidám összejövetel egész magyarságunk jókedvű, baráti találkozója lesz. A viszontlátásra vasárnap este a Szt. László Egyház egyleteinek táncos vacsoráján. Feszült az amerikai-magyar diplomáciai viszony A Nemzetközi Diákszövetség konferenciáját Peruban tartja febr. 16—25-ig A magyarországi komnunista .kormány különböző korlátozásokat léptet életbe a budapesti amerikai követség tagjainak működésével kapcsolatban. A budapesti elvtársak azért határozták el ezt az intézkedést, mert az amerikai külügyminisztérium utasítására a U.S.A. budapesti ügyvivője közölte a magyar bábkormánnyal, hogy Amerika nem foglalkozik azzal a jegyzékkel, amely kéri a két ország közti diplomáciai kapcsolat teljes helyreállitását. Az elutasítás indoka: a kommunista jegyzék udvariatlan hangja. A visszautasítás miatt -feldühösödött elvtársak azt állítják, hogy az amerikai követség tagjainak kommunistaellenes befolyását és mükö-A DORCAS GUILD FEBR. 22-ÉN ÜNNEPLI 20 ÉVES FENNÁLLÁSÁT dését óhajtják az uj, szigorító rendelkezésekkel korlátozni. Világifjusági találkozó a vasfüggönyön kívül A Moszkva irányítása alatt álló Világifjusági Találkozót ez évben a független Ausztria fővárosában, Bécsben fogják megrendezni, julius 26 és augusztus 4.-e között. Az elmúlt év decemberében 11 osztrák ifjúsági- és diákszövetség közös memorandumban tiltakozott a kommunista rendezés alatt álló találkozónak Bécsben történő megrendezése ellen. Az Északamerikai Magyar Egyetemisták Szövetségének vezetősége és Intéző Bizottsága január 20.-i keltezéssel leszögezte hivatalos állásfoglalását a Világifjusági Találkozó ellen. A Nemzetközi Diákszövetség (National Union of Students) február 16-25-ig tartja VIII. konferenciáját Lima kö zelében, Peruban. Ez a konferencia a szabad világ diákságának lesz a találkozója. A National Union of Students-nek 63 tagja van — 63 nemzet diákszövetsége. Bár a Szabad Magy. Egyetemisták Szövetsége nem tagja a NUS-nek, mégis meghívást kapott a konferenciára. A találkozón a menekült magyar diákságot Mihályi Géza, az UFHS elnöke, valamint Szankay Zoltán és Tiroler Ottó (Délamerika) fogják képviselni. it s több budapesti elvtársat kiutasíthatott a követségről. A magyarországi kommunista kormány jegyzékével érdemben nem is foglalkozott kormányunk, annak stílusa miatt. Az elyriai Magyar Református Egyház fiatalasszonyainakköre, — a Dorcas N ő e g y 1 e t, — február 22.én, vasárnap ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját. A jubiláló nőegylet amerikaszerte kitűnő nevet szerzett magának, amikor kiadta a legkitűnőbb recepteket tartalmazó, országos sikerű szakácskönyvét. A lapunk nyomdájában készült szakácskönyv egyike volt a legnépszerűbb magyar kiadványoknak egész Amerikában s tízezres példányokban került eladásra jóformán mind a negyvennyolc államban, — sőt külföldön is. A jubileumi ünnepség vasárnap délelőtt 10 órakor ünnepi istentisztelettel kezdődik, majd este jubileumi bankett lesz. A jubileumra az ünneplő elyriai asszonyok már jóelőre felhívják a magyarság figyelmét s az egyház minden barátját meghívják szeretettel erre az ünnepi összejövetelre. Lapunk következő számában részletesen írunk az ün népségről. Társadalmi események NAPTÁRA FEBRUÁR 8. — A Szent László Egyház disznótoros vacsorája, — este 6 órai kezdettel, a Szt. László Iskola nagytermében. Vacsora után tánc. FEBRUÁR 15. — P.T.U. Kártyaparty a Szt. László Egyháznál. FEBRUÁR 17. — A Mother’s Club hurka-vására a Szt. László Egyháznál. FEBRUÁR 22. — A Református Egyház hagyományos diszntótoros vacsorája este 6 órakor. FEBRUÁR 22. — A St. Macrina Nőegylet kártya-partyja — a Szt. Mihály Egyház termében. MÁRCIUS 1. — Kártya-Party-t rendeznek a Szt. Anna Egylet tagjai a Szent László Iskola nagytermében, este 8 órától. MÁRCIUS 14. — A Szent Név Egylet kolbász-vásárt rendez az Egyház (Szt. László) konyháján. ÁPRILIS 12. —.A Szűz Mária Egylet kártya-partyja a Szent László Iskolában, — este 7:30 órai kezdettel. MÁJUS 3. — A St. Macrina Nőegylet kártya-party-t rendez a Szt. Mihály Egyház termében. SZEPTEMBER 13. — A St. Macrina Nőegylet kártya-party-ja a Szt. Mihály Egyház termében.