Levéltári Szemle, 72. (2022)
Levéltári Szemle, 72. (2022) 4. szám - IN MEMORIAM - Sipos András: Czaga Viktória (1951-2022)
98 Levéltári Szemle 72. évf . Czaga Viktória 1951–2022 2022. június 17-én rövid betegség után váratlanul hagyott itt minket Czaga Viktória, Budapest Főváros Levéltára nyugalmazott főlevéltárosa, akinek élete összefonódott a levéltárral. 19 éves kora óta dolgozott itt – csak az egyetemi tanulmányok alatt megszakítva itteni levéltári munkáját, de akkor is tudatosan arra készült, hogy ide térjen vissza, – és nyugdíjazásáig kitartott az intézmény mellett. Sorsának egyik meghatározó tényezője volt, hogy párját nagyon korán elvesztette, így a munkahely, mint mindennapi emberi, baráti közeg különösen fontos volt számára. Pesthidegkúton nőtt fel és élete legnagyobb részében ez volt számára az otthon, a másik meghatározó, identitást és tartást adó közeg. Édesapja a Ganz Villamossági Művek géplakatosa, édesanyja a Posta Központi Javító Műhely dolgozója volt. Ő maga elektronikai szakközépiskolában érettségizett, és rövid ideig dolgozott a szakmában, de a levéltárba már azzal a céllal jelentkezett kezelőnek, hogy a humán tudományokban képezze tovább magát. Viki a szó klasszikus értelmében vett levéltáros-történész volt – így ebben a sorrendben – akinek igazi terepe a levéltári raktár és a kutatóterem. Ezzel a szereppel tökéletesen azonosult, hivatását a rá bízott anyag gondozásában, megismertetésében, a kutatók, ügyfelek és érdeklődők segítésében, kiszolgálásában találta meg. Emellett maga is végzett kutatómunkát. Leginkább a 19. század vonzotta, ezen belül is a korabeli Buda. Tanulmányai során Szabad György professzor hívta fel a figyelmét Házmán Ferencnek, Buda reformkori országgyűlési követének, a ’48-as idők aktív szereplőjének, majd a kiegyezés után az önálló Buda utolsó polgármesterének emigrációs levelezésére, amelyet Szemere Bertalannal folytatott. Ebből egy sok évig tartó szenvedélyes nyomozás nőtt ki, amelynek során Viki feltárta a korábban szakmai körökben is alig ismert Házmán fordulatokban gazdag pályafutását a reformkortól a millennium korának küszöbéig. Doktori disszertációján alapult Házmán Ferenc, Buda utolsó polgármestere (BFL, Budapest, 1997) című könyve. Jancsó Évával közösen jelentette meg a Pest-budai nemzetőrök 1848-49 című alapos forráskiadványt (BFL, Budapest, 2001). Ő tárta fel és írta meg részletesen a Hentzi-emlékmű történetét (A Hadtörténeti Múzeum Értesítője = Acta Musei Militaris in Hungaria. 6. (Budapest, 2003). Házmán Ferenc következetes híve és egyik hivatalos kezdeményezője volt Buda és Pest egyesítésének – az új világban viszont nem nagyon találta meg a helyét. Az egyesítés 150. évfordulójára készülve tanulságos ismét elolvasni Vikinek A főváros egyesítése a budaiak szemszögéből (Tanulmányok Budapest Múltjából 28. Budapest, 1999) című tanulmá nyát, amelyet a következő szavakkal summáz: „Fővárosi polgárrá is valójában a pesti polgár lett. Budapest létrejötte a budai polgárban nem az együvé tartozást, ellenkezőleg, IN MEMORIAM
