Levéltári Szemle, 72. (2022)

Levéltári Szemle, 72. (2022) 1. szám - LEVÉLTÁR-TÖRTÉNET - Sipos András: Ember Győző terminológiai lexikona és a levéltári terminológia mai problémái

41 2022/1. ▪ 27 – 46. 41 A szerves fond meghatározója tehát az „egységes proveniencia”, de mint láttuk, Em­ber Győző szerint minden levéltári anyag/irat nélkülözhetetlen tulajdonsága, hogy provenienciával rendelkezzen, ha nem is ennek megfelelően sorolják fondba. A „pro ve­niencia” fogalmát az ICA szótára lényegében az iratképzővel azonosítja,53 Ember Győző szerint viszont „az iratnak az a sajátossága, hogy rendeltetésszerű helye van, már kelet­kezésekor meg van határozva, hogy mely szervhez vagy személyhez fog kerülni, mely szervnek vagy személynek az iratai között van a helye, az irattárába tartozik”. (4-8) Az ISAD(G) szabvány meghatározása ettől első pillantásra csak nüansznyira látszik eltérőnek: „az a kapcsolat, amely az iratokat az őket egyéni vagy testületi tevékenységük során létrehozó, felhalmozó és/vagy megőrző és használó szervezetekhez és egyénekhez fűzi”.54 Valójában egészen már perspektívát nyit, ha a provenienciát viszonyként hatá ­rozzuk meg, és nem az „irat sajátosságaként”. Az Ember Győző terminológiájában rejlő felfogás szerint az „irat” nem csak esszenciálisan létező, de az is eleve adott tulajdon­sága, hogy mely iratképzőnél, mely szerves fondban van a „rendeltetésszerű helye”, amit a rendezés során csak helyesen kell azonosítani. A (szerves) fond fogalmának látszólagos egyértelműsége ellenére egy konkrét irat­anyag besorolása az esetek nagyobb részében egyáltalán nem triviális. Összetett és gyak­ran változó szervezetrendszereknél sokszor nem egyértelmű, illetve döntés kérdése, hogy mely egység tekinthető önálló iratképzőnek és melyik nem. A szervek, intézmé­nyek működése folyamatosan változik, s viszonylag ritkán magától értetődő, hogy a vál­tozások mikor érnek el olyan szintet, amikor már új iratképzőről beszélhetünk, vagy ha az iratképző létét folyamatosnak tekintjük is, a strukturális és funkcionális változások annyira jelentősek, hogy annak a fond belső rendjében tükröződnie kell. Még több gon­dot okoz a funkciók, feladatok mozgása a különböző szervek, iratképzők között, ami gyak­ran azzal jár, hogy az iratok akár többször is másik iratképző kezelésébe kerülnek át. Ez esetben sem mindegy, hogy az új gazda csak kompakt egységként „irattározza”, vagy a megkezdett ügyeket folytatva, aktívan használja is azokat. A levéltár gyakran, sőt talán többnyire, nem attól veszi át az iratot, akinél eredetileg keletkezett, és a köztes gazdának gyakran nem csak passzív megőrző szerepe van; így a proveniencia természeténél fog­va is összetett. Valójában tehát, az irathoz hasonlóan, a fond is alapjában konceptuális egység, így a fogalom olyan meghatározása, amely azt az irat eleve adott elválasztha­tatlan tulajdonságának tekinti, nem szerencsés. A fent említett problémák a kizárólag papíralapú iratok korában is jelen voltak, az in­fo kommunikációs technológiákon alapuló iratkezelési környezet ismert jellegzetes­ségei azonban napjainkban egyenesen kikényszerítik, hogy a levéltáros szakma alapjai­ban gondolja újra a bevett metodikákat. Az újabb megközelítések közös vonása, hogy – a modern iratkezelési és információs környezet sajátosságaira is reflektálva – immár nem tekintik anomáliának, ha nincs, illetve nem konstruálható közvetlen megfelelte­tés az iratképző, ennek funkciói, szervezeti jellegzetességei és a levéltári anyag rendje 53 Dictionary of Archival Terminology2 : 125. 54 ISAD(G)2 : 0.1 Fogalomtár Ember Győző terminológiai lexikona

Next

/
Oldalképek
Tartalom