Levéltári Szemle, 72. (2022)

Levéltári Szemle, 72. (2022) 1. szám - LEVÉLTÁR-TÖRTÉNET - Sipos András: Ember Győző terminológiai lexikona és a levéltári terminológia mai problémái

37

2022/1. ▪

27

–

46.

37

Mindennek részletes boncolgatása alapján a következő eredményre jutott: „Legcélszerűbb megoldásnak az látszik, ha »írás«-nak nevezzük az írott emlékek tágabb körét, »irat«-nak (többes számban: »iratok«, szükség szerint »iratanyag«), ami ebből levéltári megőrzésre való, s az iratokon belül, az oklevelek, akták és levelek összefoglaló neveként, »iromány«-nak azt, ami nem segédkönyv.”

38

Ember Győző az „irat” fogalomra a következő meghatározást adta: „Az írás műveletének terméke, azaz valamilyen anyagon, valamilyen eszközzel, valamilyen jelekkel kifejezett vagy rögzített emberi beszéd, szöveg.” Ez a meghatározás nyilvánvalóan messze tágabb, mint a levéltári illetékességi, vagy gyűjtőkörbe tartozó írásos dokumentumok köre, így Ember tulajdonított a szónak egy szűkebb jelentést is, amelyről viszont azt állította, hogy „pontosan nem határozható meg”, csak példákkal lehet megvilágítani. „Nem tartoznak bele pl. a cégtáblák, az utcatáblák, a sírkövek, a köznapi értelemben vett könyvek, a folyóiratok, az újságok” (2-1). A „dokumentum” kifejezéshez ő is a „bizonyító erő” jelentést társította, de ennek többértelműségére hivatkozva nem tartotta kívánatosnak a levéltári terminológiában való használatát (2-2). Ugyanakkor a „levéltári anyag”-ot így definiálta: „olyan dokumentum jellegű, illetve provenienciával rendelkező anyag, amelyet végleges megőrzésre általában valamely levéltári intézmény őrizetére bíztak” (7-1). Ahhoz, hogy valamely irat levéltári anyag legyen, két elengedhetetlen feltétel tehát a „dokumentumjelleg”, azaz „történeti forrásérték” (7-7), és a proveninencia lenne. Utóbbi „az iratnak az a sajátossága, hogy rendeltetésszerű helye van, már keletkezésekor meg van határozva, hogy mely szervhez, vagy személyhez fog kerülni, mely szervnek vagy személynek az iratai között van a helye, az irattárába tartozik” (4-8).

A hatályos levéltári törvényünk az iratot a következőképpen határozza meg: „valamely szerv működése vagy személy tevékenysége során keletkezett vagy hozzá érkezett, bármely jelrendszerrel és adathordozón rögzített, egy egységként kezelendő rögzített információ, adategyüttes”.39

A két definíció között radikális különbség van: míg Ember Győző az „írás” és a „szöveg” felől igyekszik azt megragadni, a törvény az „információ” és az „adat” fogalmai felől. Ez önmagában is rámutat arra, hogy a levéltári terminológiában az egységes és következetes szóhasználat mellett miért kulcsfontosságú a fogalmak meghatározása is. Ha a levéltári törvény „irat”-fogalmára az Ember Győző-i definíciót vetítenénk rá, az könnyen tápot adhatna annak az iratképzőknél gyakran tapasztalható felfogásnak, hogy a levéltár illetékessége csak az ügyiratokra terjed ki, s a szerv működése során keletkezett, az iratkezelési szabályzatok szabályozási köréből is gyakran kieső adatbázisok, szakrendszerek és egyéb nyilvántartások ebbe nem tartoznak bele. Ember Győző kimondottan szól „nem iratjellegű levéltári anyag”-ról (7-22) is: ide tartozik egyebek között a „térképanyag” (7-23), „tervanyag” (7-24), „kottaanyag” (7-25), „fényképanyag” (7-32), „filmanyag” (7-33). Mindezekre kiterjed a levéltári törvény „irat”-fogalma, amennyiben az iratképző tevékenysége, működése során keletkeztek, és szervesen összetartoznak az iratképző más irataival. 38 Wellmann, 1956: 85–89. 39 1995. évi LXVI. törvény 3. § c). Ember Győző terminológiai lexikona