Levéltári Szemle, 72. (2022)
Levéltári Szemle, 72. (2022) 3. szám - Haraszti Viktor: A selejtezés jogi szabályozása Magyarországon a szokásjogtól a szabályrendeletekig
17 2022/3. ▪ 5 – 34. Nem jártak jobban a Bach-rendszer magyarországi politikai hatóságainak iratai sem: a hadseregparancsnokság rendőri osztályának iratai, a rendőri osztály titkos iratai a Bécsben 1861 után végzett jelentős selejtezések miatt szintén megfogyatkoztak. 63 Borsod vármegye 1860. december 5-i közgyűlésén hangzottak el az időszakot hűen jellemző alábbi mondatok: „Megyei közéletünknek általában egyik legbecsesebb ereklyéje, úgyszintén kincstára s történeteinek hív őre a levéltár. Mély szomorúsággal értesült a bizottmány, hogy az önkényes uralom legközelebb letűnt korszakában e minden polgárosult nemzettől tiszteletben tartani szokott birtok sem kerülheté ki a súlyos megháborításokat. Élénk szavakkal ajánltatott a bizottmány figyelmébe, hogy vármegyénk ezen drága s most immár megbolygatott kincse lehető leghamarább vizsgálat alá vétessék, helyreállíttassák...” 64 A kiegyezés után A kiegyezés után a törvényhatósági levéltárak ügyének általános rendezésére, ezen belül a selejtezések szabályozására nem került sor. Az Országos Levéltár 1875. évi újjászervezése után, kihasználva az intézmény tekintélyét, több kezdeményezés történt a törvényhatósági levéltárak védelme érdekében. A 19. század utolsó évtizedeiben országszerte megindult a törvényhatósági levéltárak rendezésének és selejtezésének folyamata. A rendezések és főképp a selejtezések előtérbe kerülésének több oka volt. A családoknál, vármegyéknél megőrzött iratok a vagyoni- és birtokviszonyokra, a rendi jogállásra szolgáltak elsődleges bizonyítékként. A rendi társadalom polgári társadalommá alakulása idején azonban a rendi jogot biztosító oklevelek fontossága csökkent. A polgári társadalom jogviszonyai ugyanakkor a korábbi időkhöz mérten jóval nagyobb irattermelést is jelentettek, ami a megyeházák – általában rendezetlen és az abszolutizmus célirányos rostálásától eltekintve – selejtezetlen, amúgy is zsúfolt irattári helyiségeit telítették. A kiegyezés után létrejött új szervek, főképp az 1876. évi VI. törvénycikk alapján megalakult közigazgatási bizottságok, később az 1886. évi XXI. törvénycikk életbelépte után keletkező alispáni, elnöki, közigazgatási bizottsági, központi választmányi, kihágási és igazoló választmányok iratai, illetve a vármegyei számvevőség, a házipénztár, a tiszti főügyész, s a tiszti főorvos által keletkeztetett iratok egy idő után mind a vármegye levéltárába kerültek, a katonai állítási lajstromokkal, a vármegyei árvaszéki és a főispáni iratokkal együtt. A selejtezést jogszabályi szinten a 19. században sem szabályozták, így továbbra is a levéltárnokoktól függött, hogy az adott selejtezést milyen hozzáértéssel hajtották végre. 65 A törvényhatóságok részéről végzett selejtezések esetében a rendezési és selejtezési terveket a belügyminiszterhez mint felügyelő hivatalnokhoz kellett elküldeni, ahonnan az Országos Levéltár szakvéleményével ellátva kapták vissza. Így némi lehetőség nyílt a szakmai szempontok érvényesítésére. Más kérdés, hogy mit tettek a törvényhatóságok 63 Sashegyi, 1984: 90, 97. 64 MNL BAZML IV. 753.a. 89. kgy. 1860. 65 Klein, 1939. A selejtezés jogi szabályozása Magyarországon
