Levéltári Szemle, 71. (2021)
Levéltári Szemle, 71. (2021) 1. szám - Forrás és érték - Mislovics Erzsébet: A Hajdúkerület zsidóságának forrásanyaga az MNL Országos Levéltárában és Hajdú-Bihar Megyei Levéltárában
25 2021/1. ▪ 23 – 39. I. Zsidó lakosok száma a Hajdúkerület városaiban Fényes Elek népességadatai a levéltári források tükrében némi kétkedésre adnak okot, hiszen Hadház esetében az iratok 1839-et megelőzően is említenek lakosokat, Dorog esetében pedig vélhetően becslésekre támaszkodott. Az adatok egyértelműsítik a beköltözés és a természetes szaporulat együttes hatását a népességszám emelkedésében. Kutatási helyszínek Célom a Hajdúkerületre vonatkozó közigazgatási és igazságszolgáltatási felső- és középfokú hatóságok iratainak áttekintése volt. Mivel ezen iratképzők anyagait különböző levéltárakban őrzik, ezért a kutatás több helyszínen valósult meg, ezáltal lehetőség volt az egyes levéltárakban elhelyezett források egységes áttekintésére. Először az MNL Országos Levéltárában a felsőfokú hatóság, a Kancelláriai Levéltár (Acta Generalia, A 39),11 valamint a másodfokú szerepet betöltő Helytartótanácsi Levéltár zsidó vonatkozású dokumentumainak (Departamentum Judaeorum, C 55) áttekintése történt meg.12 A Kancelláriai Levéltár feladata az újkorban folyamatosan változott, kegyelmi igazságszolgáltatási ügyeken kívül 1690-től a megyék, szabad királyi városok és kiváltságos kerületek igazgatása és gazdálkodásának az ellenőrzése is a befolyása alá tartozott. 1724-ben a Helytartótanács felállítása új fejezetet nyitott a Kancellária ügyvitelében. Ekkortól csökkent a Kancellária és a magyarországi törvényhatóságok közötti közvetlen kapcsolat, ami a Hajdúkerületre vonatkozó forrásanyag kiterjedtségére is hatással volt. A Helytartótanács ezzel egyidejűleg a közigazgatásban másodfokú szerepet töltött be, ami növelte levéltárának a forrásértékét. Közvetlen kapcsolatban állt a középszintű közigazgatási egységekkel, a vármegyékkel, 11 Wellman, 1951: 7., 35–40. 12 Felhő, 1961: 181–186. A Hajdúkerület zsidóságának forrásanyaga Település Lélekszám 1821-ben Lélekszám 1836-ban Lélekszám Fényes műve alapján (1839 körül) Böszörmény 7 16 14 Dorog 77 108 40 Hadház 9 27 — Nánás 69 86 100 Szoboszló 15 33 65 Vámospércs 36 44 33 Összesen 213 fő 314 fő 252 fő