Levéltári Szemle, 70. (2020)

Levéltári Szemle, 70. (2020) 4. szám - Műhelymunkák - Mózessy Gergely: Digitalizálás és online kutatási lehetőségek a Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltárban

57 2020/4. ▪ 52 – 59. a halotti anyakönyvi másolatokból szeretnénk majd többet szolgáltatni. A törvény ezt egyértelműen lehetővé teszi, és az I. világháború hősi halottai iránti kutatási szán­dékok is igénylik ezt, hiszen adataik gyakran csak sokéves késéssel jelentek meg az egyházi anyakönyvezésben. Elkötelezettek vagyunk egy ilyen irányú fejlesztés iránt a közeljövőben. Felvetődött az a kérdés is, hogy mi legyen azokkal a plébániákkal, amelyek klasszikusan nem tartoztak a fehérvári püspökséghez, és csak az 1993-as egyházmegyei határrendezés révén kerültek hozzánk. Ezek másodpéldányai nincse­nek birtokunkban: Budajenő és Budaörs esetén Esztergom; Enying vidéke esetében Veszprém, míg Tatabánya és környéke esetében Győr volt az illetékes egyházi hatóság, ahová a másodpéldányok egykoron kerültek. Ezekben az esetekben a legegyszerűbb megoldásnak azt látjuk, hogy az eredeti anyakönyveket gyűjtjük be, fotózzuk le, majd – komolyabb adattartalmi vizsgálat után – közzétesszük, amit lehet belőle. Ez a levéltárfenntartó egyházmegye által is támogatott elképzelés, hiszen ezáltal a plébániák tehermentesíthetők a családkutatók megkereséseitől. A papság túlter­heltsége miatt ez eleve fontos cél, amit csak felerősített a jelenleg jól kitapintható félelem a GDPR-rendelkezésektől. A plébániák lényegében a levéltárra háríthatnak minden igényt, ahol megvannak a szükséges jogi ismeretek arra vonatkozóan, hogy milyen személyes adatok adhatók ki az érdeklődőknek. Ezzel kapcsolatos terveinket azonban a koronavírus és a kijárási tilalom ez idő szerint elodázta. A kiépített keret lehetőséget ad arra, hogy más természetű, könnyen digitalizál­ható tartalmakat is bevonjunk a levéltár online tartalom-szolgáltatásába. A kérdés inkább az, hogy mit lehet, illetve mi az, ami valóban közérdeklődésre tarthat számot. Fogalmazhatunk úgy is, hogy ki kell választani azokat az állományokat, amelyekkel történő munka valóban megéri a fáradságot. Több elképzelésünk is van, sok tekin­tetben még „szabad kezünk” is, ugyanakkor – okulva kicsit más levéltárak helyzeté­ből – azt sem szeretnénk, hogy az online-szolgáltatással kapcsolatos teendők teljes egészében uralják a levéltári munkát, hagyományos feladataink rovására. Bőségesen vannak segédletkészítéssel, rendezéssel, forráskiadványok készítésével, konferenci­ákkal és hagyományos kutatószolgálattal kapcsolatos teendőink is. Anélkül, hogy bármire elkötelezném magunkat, felvillantanék pár eshetőséget, amit fontolóra vettünk: – Több mint 17 000 tételes fotótárunk darabszinten feltárt, leírt és digitalizált. Az anyag vízjelezés után kihelyezhető lenne e felületre – ha egy­felől nem estünk volna gondolkodóba a GDPR e vonatkozásában nehezen értelmez­hető világától, másfelől ne kezdtük volna mérlegelni a jobb kereshetőséget nyújtó lehetőségek igénybevételét. – A helytörténeti kutatásokat canonica visitatiók közlé­sével lehetne erősíteni. Ez elsőrangú állomány helytörténészeknek és az iskolamesteri szerződések mellékleteiben közölt diáknévsorok miatt családkutatóknak is. Ám ezek lényegi részeiről egyik elődöm hagyatékából kéziratos, magyar nyelvű jegyzetek állnak rendelkezésre a kézirattárunkban. Ezek kutatottsága nagyobb az eredeti irato­kénál, ezért már állományvédelmi szempontokat szem előtt tartva digitalizáltuk is. Digitalizálás és online kutatási lehetőségek

Next

/
Oldalképek
Tartalom