Levéltári Szemle, 68. (2018)
Levéltári Szemle, 68. (2018) 1. szám - Műhelymunkák - Szabó Attila András: Osztrák–magyar kolonizációs kísérlet Nyugat-Afrikában – 1899/1900, Rio de Oro
54 Levéltári Szemle 68. évf . ez az osztály a kolonizáció ügyének, hanem aktív tevékenységével támogatói alapot képzett volna ezen eszmének a monarchiában. 1900 fordulóján Weisl törekvéseit zátonyra futtatták, a külügyminisztériumban megvádolták tiszta propagandizmussal és külügyi kérdésekben a további lépések megtételénél igyekeztek személyét félreállítani. 11 A legnagyobb problémát mégsem e viták jelentették. A vállalkozáshoz szükséges pénzügyi alap könnyedén létre jött volna, ha a teljes hazai ipar és kereskedelem nem közönyös a kérdés iránt. Nem véletlen, hogy a kezdeti számításokból kimaradt egy Bécsben jegyzendő gazdasági társaság ötlete. A kereskedelmi telepet értékesítő konzorcium megpróbált az Osztrák–Magyar Monarchiában támogatókat keresni. A konzorcium egy tagjának, Leopold Koreffnek a külügyminiszterhez írt idevágó feljegyzése jól szemlélteti a problémát, amivel szembesültek: „…Minden írásbeli és szóbeli megkeresés a legközelebb szóba jöhető testületekhez, hogy az ügyet vegyék oltalmukba vagy ha csak mint gyűjtőhelyek a felhajtandó forintok részére szíveskedjenek működni, határozottan elutasításra került, némely urak már azt is méltóságukon alulinak tartották, hogy egyáltalán választ adjanak. Így az Osztrák–magyar Export Egyesület, az Észak-osztrák Kereskedelmi és Iparegyesület, Iparosok klubja stb. Természetesen még kevésbé találtattak e testületek indítottnak, hogy egyetlen krajcárral is adakozzanak. Ami ezután következik azt komikusnak is nevezhetnénk, ha nem lenne szomorú. Néhány nagyiparos, akikhez hozzájárulásért fordultunk, kinyilvánították, hogy a dolog az államra tartozik, mivel a kereskedelmi miniszternek kellene felvállalnia, mások ismételten a fent említett testületeknek akarják a morális felelősséget áthárítani, amelyek ismét az egyes vállalatokra hárítanak. Csak egy valamiben uralkodott teljes egyetértés: saját maga [a megkérdezett] nem nyúl a zsebébe. […] Miután a tárgyalások, igazán hajszolva egy éve tartanak, eljutottunk ahhoz a szomorú meggyőződéshez, hogy ezzel az üggyel Ausztriában csak nehezen vagy még inkább egyáltalán nem érhető el valami. Épp ezért döntöttünk, hogy a német koloniál társasághoz és egy nekünk ajánlott francia céghez fordulunk, abban a biztos meggyőződésben, hogy épp annyi nap alatt eredményt érünk el, minthogy itt hónapokat hasztalan pazarolnánk el […]”. Tangeri főkonzulátusunk szintén felismerte, és a külügyminiszternek összegezte részben a hazai érdektelenséget általában a nemzetközi kereskedelempolitikai terén, részben a kereskedelmi osztályunk szűklátókörűségét. 12 11 1899. 12. 28-iki dátumozással a külügyminisztériumi feljegyzés a Rio de Oro ügyiratban már sejteti Weisl személyének félreállítását és a tervbe vett projekt napirendről levételét mérlegeli. 12 „ … Mindenekelőtt sürgősen kívánatos volna, hogy kitűnően szorgalmas és jelentős keresSzabó A?la András
