Levéltári Szemle, 68. (2018)
Levéltári Szemle, 68. (2018) 2. szám - Hírek - Az Év Levéltári Kiadványa 2017 (Világi Dávid)
87 2018/2. Az Év Levéltári Kiadványa 2017 A Nyitott Levéltárak 2017 programsorozat záró rendezvényeként valósult meg 2018. február 27-én az Év Levéltári Kiadványa 2017 ünnepélyes díjátadója, amelynek helyszíne Budapest Főváros Levéltára volt. A megjelenteket dr. Fodor Pál, az MTA BTK főigazgatója köszöntötte, a díjakat Kenyeres István, a Magyar Levétárosok Egyesülete elnöke adta át. A Magyar Levéltárosok Egyesülete által 2013-ban alapított díj célja, hogy bemutassa a levéltárak mint szellemi műhelyek tevékenységét, és kiadványi munkájuk népszerűsítésével érdeklődést ébresszen a társadalomban a levéltárak sokrétű tevékenysége iránt. Az évről-évre megjelenő, igazán bőséges levéltári kiadványtermés változatossága indokolja a többféle kategóriát, amely felöleli a tudományos és ismeretterjesztő műfajok sokaságát. Az idei esztendőben 20 pályamű érkezett a megmérettetésre. Összesen négy különálló – forráskiadványok, monográfiák és tanulmánykötetek, levéltári szakmai kiadványok és adatbázisok – kategóriában bírálta el a pályázatra beérkezett kiadványokat az MLE elnöksége által felkért szakmai zsűri. Döntésüket az első három kategória kapcsán Á. Varga László nyugalmazott főigazgató (BFL), az adatbázis-pályázatok vonatkozásában pedig Cseh Gergő Bendegúz főigazgató (ÁBTL) ismertette. A bíráló bizottság a helyezések odaítélésénél különösen is figyelte a kiadványok szakmai és esztétikai színvonalát, szakmai illetve közművelődési jelentőségét, valamint azt, hogy a létrehozott szellemi érték milyen arányban áll a megvalósításhoz felhasznált anyagi vonzatokkal. Elektronikus kiadványok esetén külön vizsgálati szempontot képezett a fejlesztés technikai korszerűsége, a projekt fenntarthatósága, a szabványos adatcsere lehetőségének biztosítása, illetve a hazai és nemzetközi szabványok használata. Az idei esztendőben forráskiadványok kategóriában a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár gondozásában megjelent, Lakatos Andor által szerkesztett A kalocsai érseki uradalom erdőinek kezelési utasítása a 18. század végén című kiadvány diadalmaskodott. Olearius Vilmos számvevő 18. század végi erdőutasításának kiadása nem csak a kalocsai érseki uradalom története szempontjából érdekes; ez a dokumentum a magyarországi egyházi birtokok körében is egyedülálló, igen korai HÍREK