Levéltári Szemle, 67. (2017)
Levéltári Szemle, 67. (2017) 4. szám - Krisch András: A soproni evangélikus egyházközség gyűjteményeinek programjai, kiadványai a reformáció 500. évfordulóján
17 K RISCH A NDRÁS A SOPRONI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG GYŰJTEMÉNYEINEK PROGRAMJAI, KIADVÁNYAI A REFORMÁCIÓ 500. ÉVFORDULÓJÁN Kevés történelmi esemény változtatta meg oly mértékben Európát, mint a reformáció. Az 500 évvel ezelőtti wittenbergi tételek kitűzése átalakította az európai népek egymás mellett élését, kontinensek, kultúrák és régiók fejlődését befolyásolta. A reformáció hatásaként Európában megváltoztak a hatalmi viszonyok és nagyban hozzájárult az újkori társadalom kialakulásához. Luther tanai többek között köszönhetően a nyomtatásnak hamar elterjedtek Európa szerte, így már az 1520-as években megjelentek Sopronban is. A többségében német soproni polgárság szellemi és gazdasági kapcsolatai ré- vén hamar megismerkedett a reformáció tanaival, így Sopron a magyarországi reformáció egyik fellegvárának tekinthető. Kristóf ferences szerzetes már 1520-tól a lutheri tanítás szellemében pré- dikált. Négy évvel később II. Lajos királyi vizsgálóbizottságot küldött a városba. Négy papot vádoltak meg eretnek tanok hirdetésével, akiknek a vasárnapi prédiká- cióban nyilvánosan kellett Luther ellen vallaniuk. A soproni esperesség plébánosaitól összegyűjtötték Luther könyveit, amelyeket máglyán elégettek a Fő téren. A szigorú intézkedésekkel sem akadályozhatták meg a reformáció terjedését. A polgárság is támogatta a katolikus egyháztól való szellemi és anyagi függés lazítását.