Levéltári Szemle, 67. (2017)
Levéltári Szemle, 67. (2017) 3. szám - Műhelymunkák - Honvári János: Győri sztahanovisták. Horváth Ede útja a hatalomhoz
Honvári János 74 csaság is előfordult, hogy régi munkatársai a gyáron kívül tegezték, a gyáron belül pedig igazgató elvtársozták Horváth Edét. 81 Ellentétben több kétkezi munkásból gyárigazgatóvá avanzsált kortársával, Horváth Ede példás családi életet élt, nem voltak nőügyei, szinte sohasem ivott alkoholt, nem vadászott, nem lumpolt és semmivel sem lehetett korrumpálni. 82 Feddhetetlen volt, ezért ellenfelei alig találtak rajta fogást. Vezetői ténykedése során ezért elsősorban azzal vádolták, hogy beosztottjaival szemben időnként megengedhetetlen hangnemet használ, illetve párton kívüli, múltjuk miatt zsarolható emberekkel veszi magát körül, és nem kéri ki a gyári pártszervezet, szakszervezet véleményét azokban a kérdésekben sem, amelyekben az üzemi társadalmi szervezeteknek beleszólási, véleményadási, sőt némely kérdésben egyenesen vétójoguk volt. Emiatt az első – nem nyilvános – bírálatot az MDP KV 1953. június 27–28-i ülése után tartott kibővített győri pártválasztmá- nyi ülésen kapta. 83 Az SZKP XX. kongresszusa utáni hónapokban Horváth Edét a kritika elfojtásán túl már azért is bírálták, mert megtorolja, akik tevékenységét bírálni merészelik. 84 Az üzemi munkástanács 1956 októberében menesztette az egykori sztahanovista esztergá- lyost és csak Kádár hatalomra jutása után került vissza a Szerszámgépgyár élére. Horváth Ede a Kádár-rendszer idején is gyakran került konfliktusba a helyi és országos pártvezetéssel. 1959 nyarán a Földművelésügyi Minisztérium párttitkára vizsgá- latot indított ellene traktor pótkocsi gyártásának az ügyében. 85 Az állampárt 1959. ok- 81 „Mi gyáron kívül tegeztük egymást, de gyáron belül sohasem. A gyáron belül igazgató elvtárs volt, a gyáron kívül Ede. A tiszteletet azt megkövetelte Ede.” (Interjú Heiter Károllyal, az interjú a szerző tulajdonában.) 82 Állítólag évtizedekig megőrizte ménfőcsanaki családi házának az építésével kapcsolatos összes számláját, szerződését, hogy szükség esetén minden fillérről el tudjon számolni. Bár minden bizonnyal kapott volna a gyárban ingyen ebédet, ő ragaszkodott ahhoz, hogy kifizesse a jegy árát. A MAN üzlet nyélbe ütése után egy Renault személyautót küldtek neki ajándékba. Egyszer kipróbálta, majd átadta a gyárnak a kombit. (Fábián, é. n. 334–335.) 83 A győri városi pártvezetés szerint a Győri Szerszámgépgyárban mellőzik a kollektív vezetést, „nem tűrik a bírálatot”, ezért csökken „a párt tömegbefolyása”, és itt „az ellenség uralja a terepet”. Ahol nem érvényesül a pártdemokrácia, ahol nem tűrik a bírálatot, ott nagy a személyi kultusz kialakulásának a veszélye. különösen a gazdasági vezetők körében. „Ez különösen tapasztalható Horváth Ede elvtársnál, […] ahol […] minden módon igyekeznek az emberek tudtára adni, hogy ő ott a vezető. Az ilyen helyeken aztán „az ellenség is igyekszik kihasználni a lehetőségeket, hogy egyes elvtársak közvetlen környezetébe férkőzzenek és észrevétlenül bizalmukba kerülve fejtsék ki népellenes tevékenységüket”. (MNL GyMSMGyL XXXV. 402. 36. f. 1. fcs. 2. ő. e. Az 1953. augusztus 28-i városi kibővített pártválasztmányi ülés jegyzőkönyve.) 84 „Vannak egyes helyek – vetette fel a tanácskozás egyik hozzászólója –, ahol (ha) bírálják a vezetőket, funkcionáriusokat, ennek megtorlása következik, mint a Győri Szerszámgépgyárban is.” (MNL GyMSMGyL XXXV. 402. 36. f. 1. fcs. 2. ő. e. Győr városi pártbizottság vb-jének 1956. április 29-i ülése.) 85 Horváth Ede 1959 nyarán a Földművelésügyi Minisztérium kifejezett ellenzése dacára kezdett hozzá egy súlyban és árban a korábbihoz képest hátrányosabb traktor vontatású pótkocsi gyártásához. Bár a földművelésügyi tárca nem járult hozzá a gyártáshoz, nagy mennyiségű anyagot leszabtak és megkezdték a pótkocsik gyártását. Ráadásul a Győri Szerszámgépgyár igazgatója a pótkocsi gyártásával kapcsolatban keletkezett vitás ügyben olyan jelentést készített az FM pártszervezet titkárának, amely „nem a valóságnak megfelelő, több vonatkozásban félrevezető beállításban hivatkozott megállapodásokra”. A Politikai Bizottság hozzájárult ahhoz, hogy a KB-póttag Horváth Edét a KEB meghallgassa. Ennek az ügynek a