Levéltári Szemle, 67. (2017)

Levéltári Szemle, 67. (2017) 3. szám - Horváth J. András – Németh Ágnes: Beszámoló a Magyar Levéltárosok Egyesülete 2017. évi vándorgyűléséről

Beszámoló a Magyar Levéltárosok Egyesülete 2017. évi vándorgyűléséről 11 ahhoz, hogy a Fortepan kitörjön az addigi „cuki érdekesség” kategóriából és nagykorúvá váljon. Török András előadásának levéltáros szemmel talán legérdekesebb része a fotók útjá-

nak bemutatása volt, amely néhány ponton – mondhatni – homlokegyenest eltér a levéltári gyakorlattól, szemlélettől. A fotó a Fortepan kezelésébe az adományozó útján

kerül be. Ő lehet a fénykép eredeti tulajdonosa, de lehet a lomtalanítás során kincset

kereső és találó szerencsés is, ezután az úgynevezett önkéntes tanácsadókhoz, illetve

szkennelőkhöz kerül, majd a kurátorhoz, aki dönt arról, hogy kikerüljön-e az online felületre. Az eredeti képeket nem gyűjtik, digitalizálás után visszaadják a tulajdonosának

vagy segítenek helyet keresni egy közgyűjteményben. Fontos megjegyezni ugyanis, hogy az online látható képek csak egy részét képezik a Fortepan gyűjteményének. A

teljes adatbázishoz egy szerződés keretein belül csak az Index online médiumnak van

hozzáférése. Felmerül a kérdés, hogy mi alapján születik meg a döntés a képek közzé-

tételéről, születik-e valamiféle több szempontú (történeti, egyediségi, pótolhatatlansági

stb.) értékfelmérés, értékmeghatározás? Török elmondása szerint egyszemélyi döntés

születik, amit Tamási Miklós hoz meg egyfajta homályos értéket, a kép jelentőségteljességét („meaningful”) vizsgálva. A Veszprém Megyei Levéltárral, a Semmelweis Orvostörténeti Levéltárral és a Jezsuita Levéltárral, a VÁTI-val, a Pannonhalmi Bencés Levéltárral, a BFL-lel és az

Archive of Modern Conflict-tal állnak együttműködési kapcsolatban. Az előadás idő-

pontjában a gyűjtemény 85 608 képet számlált, amelyből 3449 levéltárakból került fel

rá. Külföldön a Fortepan Iowa Project (University of Northern Iowa, Cedar Falls) kivételével Törökék legnagyobb sajnálatára egyelőre nem sikerült áttörő megállapodást

kötniük. Az előadás végeztével Kenyeres István levezető elnök feltette a közgyűjtemé-

nyi ágazatban számos vitát eredményező, és az előadás egészében jelenlévő kérdést:

„Amit a közgyűjtemények őriznek, a közé vagy a közgyűjteményé?” Horváth J. András szerteágazó szakmai kérdéseket felvető előadása a levéltárak és a

21. századi társadalmi kihívások területére kalauzolta el a hallgatóságot. Kezdésként

rögtön leszögezte, hogy a levéltárak nem tudnak olyan sokrétűen és színesen megjelenni a társadalmi térben, mint a korábban elhangzott előadásokban szereplő szervezetek, mivel egyik fő tevékenységi körük a megmentésre érdemes iratok megmentése, s

ezt számos esetben nehéz a nyilvánosság elé tárni. Az előadó saját tapasztalata, hogy a magán- és személyes iratok gyűjtése során felmerült különféle gyűjtési módszerek kö-

zül sokat megkérdőjeleznek, hogy ez is egy közlevéltár feladata lenne-e? A tendencia egyre több levéltárban a pozitív válasz felé hajlik, és ezt az eredmények is igazolják.

Felmerül így a kérdés, milyen társadalmi igények állnak előttünk a 21. században, mit

kell teljesíteniük a levéltáraknak? Az előadó markáns véleménye, hogy a jelenlegi levéltári törvény alkalmatlan az iratértékelési és állománygyarapítási területen az iránymutató és szabályozó szerepére. Mind a levéltárosok gondolkodásmódjának, mind a jogszabályoknak teljes átalakuláson kell átesniük. Ehhez azonban előbb meg kell vizsgálni

a levéltári gondolkodás múltját és adaptálódását a jelenkor igényeihez. A levéltár szerepéről hagyományosan három fő felfogás létezik, amely egyben a

levéltártörténeti periodizációt is jelenti. Legkorábban létezett az alapvetően jogbiztosí-

tó funkciót ellátó levéltár, majd a tudományos érdekeket képviselő történeti levéltár,