Levéltári Szemle, 66. (2016)
Levéltári Szemle, 66. (2016) 4. szám - Mérleg - Csillag Attila – Rokolya Gábor: A pécsi közjegyzői kamara története 1875–1949 (Sarusi Kiss Béla)
86 MÉRLEG CSILLAG ATTILA–ROKOLYA GÁBOR A PÉCSI KÖZJEGYZŐI KAMARA TÖRTÉNETE 1875–1949 Közjegyzői Akadémia Kiadó, Bp., 2015. 220 p. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara példamutató módon immár egy évtizede módszeresen támogatja a közjegyzői múlt feltárását, amelynek köszönhetően számos, a polgári és szocialista kori magyar közjegyzőség történetét bemutató, szép kiállítású és értékes tartalmú kötet látott napvilágot. E vállalkozás egyik legfrissebb állomása a Pécsi Közjegyzői Kamara történetének megírása. A kötetet jegyző két szerző közül Rokolya Gábor budapesti közjegyző és jogtörténész már a szélesebb közönség előtt is ismert lehet. Csillag Attila, aki a kötet készítésekor még közjegyző-helyettes volt (azóta már kinevezett közjegyző), és több kisebb történeti közleménnyel is jelentkezett, korábban jórészt saját körzete, egykori közjegyzői életrajzának, szakmai pályafutá- sának megírásával foglalkozott. Megvolt tehát az alapja arra, hogy tágítva eddigi kutatásainak tematikus és földrajzi határait egy nagyobb régió, a Pécsi Közjegyzői Kamara történetének megírásában is szerepet vállaljon. A kötet két fő részből áll, melyben Rokolya Gábor sorra veszi a Pécsi Kamara intézménytörténetét, illetve az ottani közjegyzők szakirodalmi és szépirodalmi munkásságát, a Csillag Attila pedig a Kamara területén egykor működő 146 közjegyző prozopográfiai megközelítéssel összeállított életrajzait közli. A kötet végén mintegy függelékként „A kamara közjegyzőinek szépirodalmi munkássága” címmel a karba tartozó hat közjegyző fellelhető irodalmi tevékenységét veszik számba. A kötet szakmai megalapozottságát a több mint 300 végjegyzetből álló jegyzetapparátus is jelzi, melyet képjegyzék és mutató is kiegészít. A polgári kori közjegyzőség története iránt érdeklődők számára talán a legérdekesebb az az életrajzi rész, amely a dél-dunántúli polgári közjegyzői kar, pontosabban az egykori kamarai területen működő közjegyzők legfontosabb személyi adatait közli, illetve az egyes szakmai pá- lyafutásokkal kapcsolatban fellelhető fontos információkat összegzi. Napjainkban, amikor egyre többször hangzik el, hogy mennyire fontos lenne a jogszolgáltatási szervezet egykori részvevői életrajzainak megírása, sajnos nem tudunk hasonló példákat felsorolni. A polgári jogszolgáltatás levéltári terminológia szerint értelmezett 1872–1949 közötti időszakában jelenleg sem a bírósági, sem az ügyészi szervezet tagjairól nem áll rendelkezésre hasonló, területi illetve szervezeti alapon elvégzett feltárás. Annak ellenére, hogy jogtörténeti tudományos műhelyek sora működik Magyarországon, két gyakorló közjegyző volt az, aki példát mutatott abban, hogy mit is kellene ahhoz tenni, hogy az intézménytörténeti kutatások számára alapot teremtsen a jogtörténeti kutatás. Mert hogyan is lehet úgy alapos intézménytörténetet írni, ha nem vagyunk tisztában a szóban forgó jogszolgáltatási szervek működésének személyi hátterével, az egyéni pá- lyafutások részleteivel? Ismertetésünkl nem térhet ki mind a 146 közjegyző életének bemutatására, de figyelemfelkeltés gyanánt néhányuk életéből, avagy felvázolható kollektív biográfiájukból érdemes felvillantani
