Levéltári Szemle, 65. (2015)
Levéltári Szemle, 65. (2015) 1. szám - Műhelymunkák - Csatári Bence: Rádió és Televízió. Az MSZMP irányító tevékenysége a könnyűzenei műsorpolitikában a hatvanas években
Csatári Bence tak: „A táncdalfesztiválok eg már kialakult ’rétegízléstől’ elvonatkoztatva, lassan a tv nézők bosszantását fogja [!] szolgálni. Nem a jelentkező divat áramlatok kiszolgálását bírálják, hanem az ennek során jelentkező torzulásokat. Azt például, amikor a nyugaton már rég lejárt divatot veszik át és a késedelmet túlhajtással akarják behozni. Ezért bírálják a beat-zgne felesleges nagyarányú propagandáját. Nem egyszer megjegyzik, hogy a ’tv szinte reklámot csinál az ízléstelen külsejű fiataloknak. ’ (A sok bírálat ellenére nagyon sokan néfik a táncdalfeszfivált. A Magyar Villamos Művek országos energiafelhasználásából kimutatható, hogy azokon a szombatokon, amikor táncdalfesg tivál van, kb. 6-700 OOO-el több tv készülék van bekapcsolva, mint egyéb szombatokon.)" A II. kerületiek alátámasztották azt a hivatalos kultúrpolitika által sulykolt véleményt, hogy az 1969-es táncdalfesztiválon a megkérdezettek egy jó része „elcsépeltnek és ócskának” tartotta a produkciókat. Az adatok valószínűleg kozmetikázottak voltak, különben nem lett volna annyi tévékészülék bekapcsolva, ahogy az a fenti idézetből kitűnik. Viszont az V. kerületi pártbizottság közvélemény-kutatása felsorakozott a többiek mellé, amennyiben a beatzenészek — vagy ahogy ők nevezték: „hosszú hajúak” — szerintük túlzott szerepeltetését említették. A VIII. kerületi pártbizottság egyenesen ellentmondásosnak áhította a rádió által is közvetített táncdalfesztiválok megítélését környékükön, azzal az egyébként más összeállításokból visszaköszönő kiegészítéssel, hogy a színvonal csökkenése kétségtelenné vált. A X. kerületiek ezt azzal a megállapítással toldották meg, hogy ebből adódóan érdemesebb lett volna inkább 2-3 évente rendezni a táncdalfesztivált. A XVIII. kerületi pártbizottság jelentése szerint az 1968. március 28-ai adást bírálták tömegével, „az ott szereplőfiatalok nyegle viselkedése, komolytalan fellépése” miatt. Az általuk a fiatalok számára példaképként mondott beatzenekaroknak szintén kijutott az észrevételekből: „Sokan nem tartják jónak, hogy a különböző ’beat’ Zenekarokat ízléstelen maskarákban, hosszú hajjal engedik színpadra, illetőleg a kamerák elé. Ug vélik, ezgel csak táplálja a TV a fiatalság hajlandóságát a kirívó öltözködésre, viselkedésre. ” A táncdalfesztiválok kapcsán emiatt mind a zsűrit, mind a fellépőket illette kritika. „Olyanokkal ne járassuk le a fesztivált, akiknek nincs hangjuk vág bo fülűek ” — tolmácsolta ez a pártbizottság a lakosok véleményét.20 A kerületeken kívül a Budapesti Rendőr-főkapitányság pártbizottsága és az MTA kutatóintézetei számoltak be véleményükről. Az MTA Szociológiai Kutatóközpontja képviseletében a fenti állításokat Vitányi Iván árnyalta tanulmányában, utalva publikációira.21 Véleményéből azonnal kiviláglik, hogy értő szakember szólt a témához olyan alapvető kérdéseket feszegetve, mint a hatalmi struktúra lassú reagálása egyes könnyűzenei stílusokhoz, az állami koncepcionális könnyűzenei politika alapvető hiánya, ami 20 MNL OL M-KS 288. f. 36. cs. 1969/13. ő. e. 1-208. — Az idősebb közönség nem csak a pártbizottsági felmérésen, de a televízióhoz írt levelekben is hallatta a hangját. Kóbor Jánost például az Azt mondta az anyukám című szám miatt rótták meg sokan, mert hosszú hajjal énekelt. A műsor után 8,5 kg levél érkezett a Szabadság térre. (CsENGEY, 1983. 34.) 21 Vitányi Iván nem csak a párt felelős szerveinek írt szakvéleményt, de publikációiban megfogalmazhatta óvatos kritikáját a Kádár-rendszer könnyűzenei politikájával kapcsolatban. (VITÁNYI IVÁN: A könnyű műfaj. Akadémiai Kiadó. 1965.) Vitányi Beat, ifjúság, közművetődés című cikkében kijelentette, hogy a beatnek nem volt gazdája. (Népszabadság. XXIX. évf. 275. sz. 1971. november 21. Vasárnapi melléklet 4—5.) Ugyanakkor 1971 őszén az Elet és irodalomban A beat jelene és jövője címmel vitát kezdeményezett a beat műfajról, ami azonban nem keltett nagy visszhangot. (SEBŐK, 2002, 138.) 51
