Levéltári Szemle, 65. (2015)

Levéltári Szemle, 65. (2015) 1. szám - Műhelymunkák - Tóth Ágnes: A német nemzetiségi oktatás újjászervezése Magyarországon

-A német nemzetiségi oktatás újjászervezése Magyarországon

lakosság száma kb. azonos a szerb lakosság számával. A horvát és szlovén iskolahálózat kiépítésének elhanyagolásával a nemzetiségi jogaival élni akaró horvát szülők gyermekeit szerb iskolába kényszerítették (pécsi és pomázi iskolák).”34 Kovács Péter elfogadhatatlannak tartotta a horvátok, szlovének, szerbek egy — tagolatlan — ’délszláv’ közösségként való kezelését. A névhasználat, illetve egy közösségként való kezelésük az állampolitikai instrumentaüzáció eszköze volt. A jugoszláv—magyar viszony megromlását követően e közösségeket nacionalizmussal, politikai megbízhatatlansággal, a magyar állammal szembeni lojalitás hiányával vádolták. A déli határsáv kialakításakor gyakorlatilag a kollektív bűnösség elve alapján tömegesen internálták őket. Az ’50-es évek elején az anyanyelven való oktatás lehetőségével sok helyütt sem a horvát, sem a szlovén lakosság nem mert élni. Kovács Péter a „titoista-imperialista” behatásokra adott reakcióknak tulaj dóm tóttá, hogy Felsőszentmártonban a szlovén szülők tiltakoztak a nemzetiségi oktatás bevezetése ellen. Petriventén a tanácselnök tiltakozásul eltüzelte fia horvát tankönyvét, míg Molnáriban a tanácselnök úgy fogalmazott, hogy „mink gyűlöljük Titót, azért nem akarjuk az ő nyelvét tanulni.” Annak eldöntése, hogy a nemzetiségi általános iskolahálózatban a nyelvoktató vagy a nemzetiségi tannyelvű iskoláké lesz-e a döntő szerep, döntő fontosságú volt a középfokú oktatás és felsőoktatás tervezése szempontjából is.

A tapasztalt szakember számára nyilvánvaló volt azonban, hogy a deklarált nemzetiségi jogok valódi súlya a gyakorlatban méretődik meg. A nemzetiségi oktatásra vonatkozó jogi szabályozások számos elvi kérdést — a tannyelvű és nyelvoktató intézményhálózat aránya, az egymásra épülő fokozatok módja — nem tisztáztak. A struktúrát felülről, a közösségek igényeinek felmérése nélkül alakították ki. A jogszabályokat szelektív módon alkalmazták, amit kül- és belpolitikai okok befolyásoltak. Míg az 1945—1948 közötti időszakban a délszlávokkal, 1948—1952 között a szlovákokkal és románokkal szemben pozitív diszkriminációt alkalmaztak, addig a vizsgált időszakban a németek negatív megkülönböztetése történt. A német nemzetiség számára csak 1952-ben tették lehetővé a német nyelv oktatását, a tannyelvű oktatás bevezetésére pedig a többiekhez viszonyítva egy évtizeddel később, 1955-ben került sor.

A nemzetiségi oktatás szervezése terén az ’50-es évek végéig fennálló gyakorlat — a szülői értekezleteknek a tanév előtti utolsó pillanatban való összehívása, az indítandó csoportok időigényes és bonyolult engedélyezési eljárása, az állandó egyeztetési kötelezettség — a végrehajtásért felelős helyi intézményeket rögtönzésre, ideiglenes megoldásokra kényszerítette. Ilyen körülmények között sem a struktúra szervezeti (intézmény- hálózat), sem személyi (pedagógusok és tanulók) stabilitása nem következhetett be. Az oktatás tartalmi elemei — heti két óra, a gyerekek nem kaptak jegyet, a nyelvi kompetenciák hiányát énekléssel igyekeztek ellensúlyozni — szintén nem az eredményesség irányába hatottak.

A kisebbségi oktatás következetes rendezése azért sem volt megvalósítható, mert nem történt meg a nemzeti, nemzetiségi kérdés elvi szempontok szerinti tisztázása. Az

34 A Pécsett 1946-ban megnyílt tanítói tanfolyam és a később megalakult tanítóképző tanítási nyelve is szerb volt.

41