Levéltári Szemle, 65. (2015)
Levéltári Szemle, 65. (2015) 1. szám - Műhelymunkák - Tóth Ágnes: A német nemzetiségi oktatás újjászervezése Magyarországon
Tóth Agnes egyes pártok és a kormány érvelése egyrészt túl általános fogalmakkal operált, másrészt eljárásában fenntartotta azt a korábban is fennálló kettősséget, ami a külhoni magyarok érdekét képviselve a kulturális nemzeti, míg a Magyarország területén élő nemzetiségekkel szemben az államnemzeti koncepció alkalmazásában nyilvánult meg. Részben e kettősség elfedését szolgálta a sok tekintetben példamutató jogi szabályozás, amit aztán a gyakorlatban csak korlátozott módon hajtottak végre. A kommunista hatalomátvételt követően a proletár internacionalizmus, és az osztályszempontok előtérbe kerülésétől a nemzeti hovatartozás fontosságának eljelentéktelenedését/eliminálódását, közép-távon a kisebbségi közösségek asszimilálódását várták. Paradox, de sokszor éppen a kisebbségekkel szemben megnyilvánuló magyar nemzeti türelmetlenség elfedését szolgálta a proletár internacionalizmusra való hivatkozás. Az egyes kisebbségek tagjainak mindenek előtt „jó magyar hazafiakká, öntudatos, szocialista dolgozókká” kellett válniuk. Az identitás elemek prioritását nem az egyén, hanem az állam illetve képviselői határozták meg. Ez ideológiai alapú magatartás természetesen a szocialista tábor országaiban éppúgy jelen volt — általában élesebb formában, mint Magyarországon — s éppen az ottani magyar kisebbséggel szemben. Rövidítések és irodalomjegyzék Források MNL OL XIX-I-l-r MNL OL XIX-I-l-o MNL OL XIX-I-5-a MNL OL XIX-I-4—g MNL OL M-KS 276. f. 91. cs. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Az államigazgatás felsőbb szervei, Vallás és Közoktatás- ügyi Minisztérium, Kollégiumi értekezletek Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Az államigazgatás felsőbb szervei, Vallás- és Közoktatás- ügyi Minisztérium, TŰK iratok Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Az államigazgatás felsőbb szervei, Közoktatásügyi Minisztérium, Általános iratok Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Az államigazgatás felsőbb szervei, Művelődési Minisztérium, Nemzetiségi Osztály iratai Magyar Dolgozók Pártja, MDP központi szervei, Tudományos és Kulturális Osztály Megjelent források Magyar Közlöny 1945., 1946., 1948. 42