Levéltári Szemle, 65. (2015)

Levéltári Szemle, 65. (2015) 3. szám - Kilátó - Gerhard Péter: Beszámoló az ICA 2. éves konferenciájáról

A% ICA 2. éves konferenciájáról

ból létrehozott fényképgyűjteményt, ami az üzemet vagy a gyártott termékeket ábrázoló fotókat tartalmaz. A fényképek stílusa azonban a 20. századi fényképészet teljes történetének, az esztétikai irányváltásoknak hű lenyomatát alkotja. Ennek a felismerésnek a nyomatékosítására Fontcuberta a gyárat, a gépeket és a termékeket ábrázoló fotókra a 20. századi fotográfia legjelesebb képviselőinek portréit, illetve népszerű témáit „hamisította”. A megjelent album kerettörténete szerint a híres fényképészek (Man Ray, Moholy-Nagy László stb.) az avantgárd fényképészetért rajongó gyártulajdonos vendégeiként tevékenykedtek az üzemben, az olvasó pedig fokozatosan ébred rá arra, hogy átverés áldozata lett.

Jordi Savall zenész és zenetörténész előadásában a levéltári dokumentumok jelentőségéről beszélt, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a régi hangszerek és zeneművek hitelesen megszólaltathatóak legyenek. Savall a 16—17. században elterjedt vonós hangszer, a viola da gamba — amelyen ő maga is játszik — példáján illusztrálta, hogy magukból a zeneművek fennmaradt partitúráiból nem, csupán korabeli leírásokból derül ki, hogyan kell egyáltalán játszani ezen a hangszeren.

Yael Hersonski izraeli dokumentumfilm-szerkesztő és rendező a varsói gettóról a nácik által készített, de filmmé össze nem vágott felvételekből a korabeli német propagandafilmek stíluselemeinek mai adaptálásával készített dokumentumfilmje kapcsán a holokauszt-túlélők emlékezetének és narratíváinak szelektivitásáról beszélt. Rámutatott arra, hogy a filmfelvételeket készítő stábra az utólag megkérdezett gettóbeliek közül a saját túlélésükre koncentráló felnőttek nem, csak az eseményre jobban felfigyelő gyerekek emlékeztek. Másfelől felidézte, hogy saját nagyanyjának még Auschwitznál is borzalmasabb élmény lehetett a varsói gettó, mert életének erről a korszakáról még kevesebbet beszélt, mint a haláltáborról.

A plenáris ülésen mutatkozott be a két legnagyobb, nem közfenntartású nemzetközi iratdigitalizálási projektet fenntartó szervezet, az 1983-ban alapított vállalkozás, az Ancestry, illetve a mormon egyházhoz kötődő Family Search, amelyek egyaránt a családtörténeti kutatások számára végeznek hasznos és tömeges digitalizálást. Ez utóbbi prezentációk a közszféra és a magánszektor sikeres együttműködésére hoztak fel példákat. Az Ancestry bemutatója keretében például Harald Stockert a Mannheimi Városi Levéltárban felállított digitalizáló központról beszélt, amelynek létrehozását magáncégek és más levéltárak szponzorációja tette lehetővé, és fenntartásában is jelentős szerepet játszik az anyagi ellenszolgáltatásért végzett digitalizálás. E megoldás előnye a költségmegtakarítás és egyfajta vállalkozói attitűd megjelenése a levéltárosok körében.

Néhány előadás a kultúripar szereplői, azaz magáncégek és a levéltárak kapcsolatainak szabályozásáról szólt. Joan Soler beszámolójában e kapcsolatok három típusát különböztette meg: a levéltárak közreműködése e cégek iratkezelési struktúrájának kialakításában, a digitalizálás terén való kooperáció, valamint az együttműködés a tudásátadás terén (publikációk, történeti adatbányászat új oktatási és kulturális termékekhez, audiovizuális anyagok, illetve technikai eszközök, pl. mobilapplikációk készítése stb.) Josep Conejo és Jaume Enric Zamora a városi levéltárak és a magáncégek közös projektjeinél a szabályozás szükségességéről beszélt, kiemelve, hogy olyan kérdéseket mindenképpen érdemes a megállapodásban rögzíteni, mint a szellemi tulajdon védelme, a megkötött megállapodás nyilvánossága, a projekt során a levéltárra, illetve a magáncégre háruló feladatok kiegyensúlyozottsága, vagy az, hogy a végeredmény lehetőleg sza49