Levéltári Szemle, 63. (2013)

Levéltári Szemle, 63. (2013) 1. szám - MÉRLEG - Várospolitika és közigazgatás (Bagi Zoltán Péter)

Mérleg 78 A bíró munkáját a városi tanács segítette. Sinka hivatali idejének második feléből (1701-ből)

maradt fenn az egyetlen tanácsnévsor, amely tizenegy nevet tartalmaz. A városi tanács összeté-

tele híven tükrözte a város nemzetiségi viszonyait. Döntően ugyanis magyarokból állt, ám né-

hány német lakos is feltűnt mellettük: Svár János és Hitter János Szilveszter. Munkájukat a városi

jegyző, a kamarás és a közbiztonságért felelős városi kapitány segítette. Utóbbi két tisztséget

olyan személyek töltötték be, akik a városi tanács tagjai is voltak. A város pénzügyeiért ugyanis

ekkor az önkényeskedéstől sem visszariadó Hitter János Szilveszter volt felelős, míg a városi

kapitányi posztot Pathó István és Elek István is betöltötte. Az 1706. évi kuruc, majd labanc ostrom után a város magyar lakossága szinte teljesen elmenekült. Andreas Georg Bruckenthall ideiglenes várparancsnok ekkor a német származású Szilcz Pál

Jánost nevezte ki a szabad királyi város bírájává. A munkáját a belső tanács segítette, amelyben többségbe kerültek a betelepült német származásúak. A város gazdasági ügyeit 1706 után a külső tanács intézte. Működésének első nyoma 1708ból származik, amikor is hat főből állt. A szerző megállapítja, hogy a nevek alapján itt is döntő

többségbe került a németség. A tanács létszáma fokozatosan emelkedett, vezetője pedig az

úgynevezett szószóló volt. A két tanácson kívül rekedt, ám polgárjoggal rendelkező személynek is joga volt a közös

ügyekben véleményt nyilvánítani, az ő gyülekezetüket nevezték választott községnek. A választott testületek munkáját 1706 után is a jegyző és a városi kamarás segítette. Itt is

megfigyelhető a németajkúak „helyzetbe” hozása. Ugyanúgy, mint a város közbiztonságáért felelős kapitány esetében. E posztot ugyanis 1706 és 1710 között a már többször említett Hitter

töltötte be. A város feladatai közé tartozott az egészségügyi rendszer megszervezése és fenntartása is.

1710-től a közösség felfogadott orvosaként a Tullnból származó Diemandt János Zsigmond tevé-

kenykedett. H. NémetH István tanulmányában már hangsúlyozta, hogy az udvari várospolitika beleavatkozott a városvezető elit személyeinek kiválasztásába. Tóth Krisztina munkájából pedig kiderül, hogy 1711-re a kialakuló városi igazgatás, hogyan válik döntően német túlsúlyúvá. Bár a

szerző megjegyzi, hogy ezt az arányeltolódást az 1710-es évek közepétől igyekeztek a két nemzetiség között kiegyensúlyozni. Tóth Krisztina munkáját a városi tisztségviselőket felsoroló

függelékkel zárja, ezzel is plasztikusan alátámasztva megállapításait. A szabad királyi városok, privilégizált mezővárosok kora újkori tanácsülési jegyzőkönyvei a

várostörténet megkerülhetetlen és legértékesebb forrástípusát jelentik. D. Szakács Anita az esztergomi protokollumok feldolgozása során szerzett tapasztalatait foglalta össze tanulmányában

(Esztergom szabad királyi város jegyzőkönyvei az 1700-as évek elejéről). A város első fennmaradt jegyzőkönyve az 1701. évvel kezdődik. A következő esztendőből csak egy szövegtest maradt az

utókorra, míg 1703 és 1705 között teljesen hiányzik a protokollum. A város második jegyző-

könyve 1706 és 17010 között német nyelvű bejegyzéseket tartalmaz, amelyek bepillantást engednek abba, hogyan élte meg a város a Rákóczi-szabadságharc idején ránehezedő terheket. A szerző elsőként a jegyzőkönyvi regeszták alapján a négy korábbi tanulmányban már ré-

szenként megismert önkormányzati intézményeket és azok működését mutatja be. Kitér arra,

hogy a városi belső tanács köréből alakult törvényszék mind polgári, mind büntetőügyekben az

elsőfokú bíróság szerepét töltötte be a lakosok felett. Már 1707 januárjában rendeletben szabá-

lyozták az alperes bíróság elé idézésének eljárását. Míg a polgári perekben döntően tulajdonvitákban és adósságrendezésekben hoztak ítéletet, addig a büntetőperek köre a kisstílű lopástól a

testi sértésig terjedt. A városi törvényszék ügyei között azonban 1707-ből még egy boszorkányvád is feltűnik. A városi hatóságok előtt történt a bel- és külterületi ingatlanok adásvétele és felvallása. Utóbbiért ugyanúgy díjat kellett fizetni a városbírónak, mint annak, aki a polgárság sorába akarta magát felvétetni. A polgárfelvételnél – hangsúlyozza D. Szakács Anita – a katolikus vallású lakos-