Levéltári Szemle, 63. (2013)
Levéltári Szemle, 63. (2013) 1. szám - MÉRLEG - Várospolitika és közigazgatás (Bagi Zoltán Péter)
Mérleg 79 ság erősítésének szándéka húzódott meg. Esztergom privilégiumaira hivatkozva a 18. század elején megakadályozták a rácok, a zsidók és evangélikusok ingatlanszerzését, polgárrá válását. A háború hatásai, az egyre súlyosbodó katonai terhek jól kiolvashatóak a jegyzőkönyv bejegyzéseiből. A szerző ennek köszönhetően röviden kitér Esztergom 1706. évi két ostromára, valamint arra, mi történt a kurucok mellé állt és a városból elmenekült lakosok tulajdonával. A konkrét katonai események mellett a porció, a beszállásolás, a közmunka (sáncépítés), az ingyenfuvar is nagy terheket rótt a városra. A megnövekedett kiadások ellentételezésére rendkí- vüli adókat vetettek ki, ám ezek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, a város teljesen elszegényedett – mutat rá a szerző. A kötet második részében kapott helyett a szabad királyi város jegyzőkönyveinek tartalmi kivonata. A D. Szakács Anita által készített regesztákat a protokollumokban előforduló személy- és helynevek mutatója egészíti ki, így nem csupán a helytörténet, várostörténet vagy igazgatástörténet iránt érdeklődők, hanem a hazánkban is egyre népszerűbb családfa-kutatással foglalkozók is haszonnal forgathatják. Levéltáros berkekben nem ismeretlen Csombor Erzsébet tudományszervezői és közművelődési tevékenysége, amelynek ez a kötet egy újabb bizonyítéka. A megjelent öt tanulmány és a regeszták közreadása remélhetőleg egyrészt újabb lendületet ad a magyarországi városkutatásnak és a fiatal történészgeneráció mind több tagja lát ebben perspektívát. Másrészt remélhető- leg ráirányítja a figyelmet arra a levéltárakban folyó szisztematikus munkára, amely a rábízott iratok feldolgozásával igyekszik akár több nézőpontból is bemutatni a gyűjtőterületéhez tartozó települések múltját. Bagi Zoltán Péter *** Á. VARGA LÁSZLÓ, BUDAPEST FŐVÁROS LEVÉLTÁRA FŐIGAZGATÓJA NYUGÁLLOMÁNYBA VONUL Dr. Á. Varga László, Budapest Főváros Levéltára főigazgatója 1999 óta állt az ország második legnagyobb közlevéltára élén. Vezetői tevékenysége nyomán az intézmény életében döntő változások mentek végbe. Az alapfeladatok magas színvonalú teljesíté- se mellett a levéltár 2004-ben a legkorszerűbb igényeket is kielégítő új épületbe költö- zött; a munkatársi gárda tudományos képzési színvonala addig nem ismert színvonalra emelkedett; új módszerek kerültek bevezetésre az iratértékelés meghatározott területein; s a kezdeményezett informatikai fejlesztések a jelenlegi széleskörű átalakulás szemléleti háttérbázisát teremtették meg. A most nyugalomba vonuló főigazgató úttörő szerepet játszott továbbá a határon túli magyar vonatkozású levéltári anyag feltárása és fondjegyzékek közzététele révén azoknak a magyar kutatók számára való hozzáférhetővé tétele terén is. A LEVÉLTÁRI SZEMLE SZERKESZTŐSÉGE JÓ EGÉSZSÉGET ÉS TOVÁBBI SIKERES SZAKMAI TEVÉKENYSÉGET KÍVÁN!