Levéltári Szemle, 63. (2013)

Levéltári Szemle, 63. (2013) 3. szám - FAZEKAS ISTVÁN: Mi a hungarika? A magyar vonatkozású levéltári iratok, különös tekintettel a hajdani Monarchiára - SZ. SIMON ÉVA: A Törökországban őrzött magyar vonatkozású iratok múltja, jelene és jövője

A Törökországban őrzött magyar vonatkozású iratok… 21 A továbbiakban a törökországi hungarika-kutatás aktuális feladatait és a hungarikaanyag itthoni feldolgozása körüli problémákat vázolnám röviden. 2010-ben – 32 évnyi szünet után – Kovács Nándor Erik, az ELTE Török Filoló-

giai Tanszékének tanársegédje egy Káldy-Nagy által is már gyűjtött, de hazánkban korábban alig kutatott forráscsoportról, a 17. századi panasz-defterekről (şikayet defteri) adott át a Levéltár gyűjteményének 2564 digitális felvételből álló másolatot. Ennek és a

jövőben beérkező ilyen típusú iratanyagoknak az állományba vétele, azaz a digitális

adatállományok rendszerbe illesztése és hozzáférhetővé tétele jelenti itthon az egyik legfontosabb további feladatot. Annál is inkább, ahogy annak idején Borsa Iván figyelmeztetett, hogy a rendelkezésünkre álló szűkre szabott mozgásteret jól tudjuk kihasználni. Időközben a török levéltárakban is megkezdődött a dokumentumok és a segédletek (ez utóbbi mindig 20. század elején-közepén készült katalógusszerű lajstromot jelent) nagyarányú digitalizálása, s a mikrofilmet felváltotta a digitális felvétel. Kutatók

számára jelenleg a már digitalizált állományról nem is bocsátanak ki mást. Az Európaszerte elterjedt, saját fényképezőgéppel történő fotózás Törökországban nem megengedett. A segédleteket és a dokumentumok egy bizonyos részét elméletileg az interneten keresztül is el lehet érni, az információhoz való hozzáférés azonban regisztráció-

hoz kötött, sőt, érvényes kutatói kód is szükséges hozzá, és a magyar oszmanisták egybehangzó elmondása alapján itthonról nem szokott sikerülni. A levéltárban történő kutatás során ugyan a másoltatásra vonatkozó korábbi korlátozás már nem áll fenn, teljes dokumentumok digitalizálása azonban egyszeri alkalommal nem mindig sikerül. A kutatás számára megnyitott dokumentumok száma az utóbbi időben jelentő-

sen növekedett. Bár iratfolyóméter adatokat a törökök nem közölnek, de az egyre sű-

rűbben megjelenő levéltári ismertetők tartalmi bővülése bizonyítja a tényt.

15 Ez azonban mégsem jelenti azt, hogy ezeket az anyagokat maradéktalanul, eredetiben meg is kapja a gyanútlan kutató. Az elutasítás indoka általában – épp úgy, mint a korábbi idő-

szakban – az állományvédelem. A kérőlapokon még mindig gyakran megjelenő

„csürük” kifejezés magyarul annyit tesz, hogy rothadt, azaz rossz állapotú, kiadhatatlan

iratanyag. Az ilyen „csürüköket” mégis valamilyen úton módon „kisíró” oszmanisták

rémtörténeteket tudnak mesélni az anyag elhanyagolt állapotáról. Ezek esetében talán

reménykeltő megoldást jelenthet majd az új Oszmán Levéltár jól felszerelt restauráló

műhelye. A rossz állapotú iratok mennyiségén kívül azonban azt sem tudjuk pontosan,

hogy a török levéltári állomány mekkora része lehet még a kutatás elől elzárva. Az

Oszmán Levéltár rendezése során két nagy egységet, mondhatjuk fondfőcsoportot ké-

peztek. Az elsőbe a jobbára már rendezett és jegyzékelt defterek fondjai tartoznak, amelyeket az európai értelemben alkalmazott iktatórendszer híján, kvázi a további rendezések segédkönyveinek is tekinthetünk. Ezektől elválasztva és ezek segítségével alakítják ki folyamatosan az iratok fondjait. A török levéltárosok előtt tehát még hatalmas

feladat áll. Ez különösen akkor érzékelhető, ha megértjük, hogy a 15. századtól folya- 15 SERTOĞLU, 1955.; ATILLÂ ÇETIN: Başbakanlık Aşivi Kılavuzu. İstanbul, 1979.; HACÝ OSMAN YILDIRIM–

NAZÝM YILMAZ–YUSUF İHSAN GENÇ: Başbakanlık Osmanli Aşivi Rehberi. İstanbul, 2000.; YUSUF SARINAY: Başbakanlık Osmanlı Arşivi Rehberi. İstanbul, 2010.