Levéltári Szemle, 63. (2013)

Levéltári Szemle, 63. (2013) 2. szám - MÉRLEG - Uradalmak térben és időben (Csik Tamás)

Mérleg 79 lés volt tapasztalható (részben megint csak az ide települt izraelita kereskedők miatt),

de az 1850-es évek, jobbágyfelszabadítást követő, császári pátenseinek és a közföldek

felosztásának következtében már csökkenésnek indult a birtokállomány. A hamarosan kibontakozó tőkés termelés és a vasútvonalak kiépülése még új lendületet adhatott a

hitbizomány életének, azonban részben az első világháborút követő területi vesztesé-

gek, részben pedig a Nagyatádi-féle földreform tovább csökkentette az uradalmak területét. Ha mindehhez még hozzávesszük a ’30-as évek gazdasági válságát és a radikalizálódó politikai élet hitbizomány-ellenes hangulatkeltését, akkor sokkal inkább az a

meglepő, hogy még az évtized második felében is jól működött uradalmi gazdálkodás. Márkusné Vörös Hajnalka szintén egy főnemesi család, az Erdődyek birtokainak gazdálkodását vizsgálja a 19. század első felében. A Vas és Veszprém megyei birtokállomány kapcsán a szerző külön kiemeli Erdődy Kajetán (1795−1856) birtokszerző

(öröklő) tevékenységét, valamint áttekintést ad az uradalmak igazgatásáról és gazdálkodásáról. A Szlovák Nemzeti Levéltár Vágsellyei Fióklevéltárának vezetője, Novák Veronika szintén egy olyan közalapítványt vizsgál, ami szorosan kötődött egy egyházi rendhez (jezsuitákhoz). Később, Mária Terézia alatt került a birtok a nagyszombati egyetem, majd a kamara kezelésébe. A térség gazdasági fejlődésében is jelentős alapítvány

kutatásához külföldi (szlovákiai és prágai) levéltári anyagot használ fel a szerző. A vallási alapítványoknál maradva, Szabó Attila a ceglédi alapítvány uradalmáról

írt 1782 és 1866 között. A szerző főként a feudális gazdálkodásról a tőkésre való átmenetet tanulmányozta. Ennek kapcsán négy időszakot különít el a feudális járadékokra alapozott gazdálkodástól a bérleti rendszerre történő áttérésig, ezzel kiemeli a folyamat fokozatos, olykor megakadó jellegét is. Borsy Judit Borbála szintén egy közalapítványi (egykori jezsuita) uradalmat mutat be tanulmányában. A horvátországi, kutjevoi birtok 1779-ben került kamarai igazgatás

alá, ezzel együtt a pécsváradi közalapítványi főtiszt vette át az irányítást. Az oktatással

való szoros kapcsolat szintén jelen volt, hiszen a birtokon nem csak az egykori kolostorról, hanem egy gimnáziumról is gondoskodni kellett. A szerző igyekezett széles kö-

rű áttekintést nyújtani a birtok épületeiről, ezzel segítve az eligazodást az eltérő idő-

pontokban megvalósuló fejlesztések kapcsán. Az írások között a részletes tanulmányok mellett vázlatos áttekintések is helyet

kaptak, ilyen Aradi Gáboré is. A szerző a Tolna megyei uradalmakat mutatja be a 18.

században és a 19. század első felében. Az összefoglaló sajátossága, hogy nem csak egy konkrét uradalomhoz kötődik, hanem hat világi (főnemesi) és három egyházi birtokoshoz. Az apátságok birtokai a 18. században természetesen szintén alapítványi kezelésbe kerültek. Csekő Ernőnek a szekszárdi Leopold család kutatása kapcsán már komoly tapasztalatokat szerzett, most a família nagybirtok-bérlési rendszerének kiépülését vizsgálja 1861 és 1920 között. Az időszak egyben a család három nemzedékének birtoklástörténeteként is értelmezhető. A szerző megállapítása szerint kifejezetten jellemző volt

az ún. „nagycsalád-modell” a nagybérletek rendszerének kiépítésében, amely az oldalági rokonságot is bevonta. A vizsgált közel 60 évet felhalmozási, kiteljesedési és a felhalmozási kör szűkülésének korszakára bontja, ami egyfajta gazdaságtörténeti felosztást is jelent.