Levéltári Szemle, 63. (2013)
Levéltári Szemle, 63. (2013) 2. szám - MÉRLEG - Uradalmak térben és időben (Csik Tamás)
Mérleg 78 sok esetben legalább annyira kötődnek egy-egy birtokoshoz, mint a földrajzi helyükhöz. Bár nem feltétlenül a szerzők vagy a kötet összeállítóinak hibája, de úgy tűnik a külföldi levéltári jelzetek megadása nem kellően pontos. Felmerül, hogy a hazai gyakorlatban egyáltalán van-e valamiféle egységes szabály a külföldi jelzetek megadásával kapcsolatban (egyáltalán létezik-e a levéltári jelzeteknek egységes kritériuma). A tanulmányok közül öt olyan uradalmakkal foglalkozik, melyeknél az egyház volt a birtokos, ezért szinte mindegyikben közös pont a 18. század második felében, végén az állami (kamarai) igazgatás alá vétel. Az ennek nyomán létrejött közalapítványok az írások címeiben is sokszor visszaköszönnek. Az egyháztörténet (egyházigazgatástörténet) mellett a társadalomtörténeti szempontok is legalább ennyire fontosak, elég csak a zsidóság több helyütt előkerülő tőkefelhalmozó, innovációs szerepére és a magánkézben lévő uradalmak gazdálkodása közötti kapcsolatra gondolni. Az uradalmak kutatására koncentráló kötet így már a felszínes áttekintés után is nagyobb perspektívát ígér, mint önmagában a társadalom- vagy igazgatástörténet. Karlinszky Balázs „A veszprémi székeskáptalan Nagyberény környéki birtokainak szervezete a középkorban” című tanulmányában valójában egy évszázadokon átívelő áttekintést nyújt az egyházi uradalom gazdálkodástörténetéről. A kutatáshoz a birtokok történetében meghatározó időmetszetek nyújtottak támpontot a szerző számára, ezek segítségével a 18. század végéig (jóval túlmutatva a középkoron) mutatja be székeskáptalan érintett birtokainak szervezeti felépítését. A zsidóság fent említett szerepét emeli ki Jakab Réka, aki az Esterházyak pápai birtokán a 18. század első felében megtelepedő izraelita kereskedők szerepét vizsgálja 1848-ig. A birtokos és a megtelepedők részére kölcsönös előnyöket biztosító 1748-as védlevelet akár egy mintaszerű kapcsolat alapjaként is lehet értelmezni, miközben Pápa kis területű piaci vonzáskörzete szintén növelhette a helyi kereskedők jelentőségét, mivel az itt megtermelt áru nagy része a helyi vásárokon cserélhetett gazdát. A Szlovák Nemzeti Levéltár besztercebányai fiókintézményének számadási alapján tanulmányozta Szirácsik Éva a Koháry család nógrádi birtokainak pénzmozgá- sait 1720 és 1731 között. A vizsgált időszak rövidségéhez képest amúgy alapos és mintaszerűen részletes tanulmány hibájaként a levéltári jelzetek nem megfelelő közlését említhetjük. A szerző csak egyetlen alkalommal, írása első lábjegyzetében utal a számadások helyére. Legalább a táblázatoknál hasznos lett volna részletesebben jelezni az azokhoz köthető adatok pontosabb származási helyét. A tanulmány végén szintén elmarad a forrás megjelölése. A gazdálkodástörténet egyik sajátos szegmensét emeli ki Horváth István, amikor a hazai juhtartás egyik 18. századi meghatározó eseményét (fajtaváltás) köti össze a Pécsi Papnevelő Intézet uradalmának 1774 és 1849 közötti történetével. Annyiban itt is megjelent a kamara, hogy 1789-től ők kezdeményezték a juhok közti fajtaváltást, s a zsidó kereskedők szerepe ismét csak megkerülhetetlen volt az uradalom életében. Talán a kötet egyik legszínvonalasabb tanulmánya Kaposi Zoltáné, aki a Batthyá- ny-Strattmann család hitbizományi uradalmainak területi és gazdasági változásait vizsgálja 1746 és 1945 között. A hitbizományok megítélésnek egyik sajátos oldalára világít rá a szerző, amikor nem a megszokott kritikákat hangoztatja a sajátos birtoktípus kapcsán, hanem annak – ebben az esetben – mintaszerű gazdálkodását emeli ki. Ennek ellenére a 18. században még 80 000 holdas birtokállomány 1945-re 14 000 holdra csökkent. Bár az 1830−1840-es években a hitbizomány gazdálkodásában jelentős fellendü-
