Levéltári Szemle, 62. (2012)

Levéltári Szemle, 62. (2012) 2. szám - HÍREK - MÁRFI ATTILA: „A város és joga a közép- és kora újkorban” Konferencia Székesfehérváron 2012. május 30.

Hírek forrásfeltáró és kutatási adatbázisokat vette sorra. Az első kategóriánál külön kiemelte Bácskai Vera és Kubinyi András az ELTE tanszékvezető professzorainak iskolateremtő munkásságát és a köréjük szerveződött tudományos műhelyeket. A megjelent munkák felölelik az ország felsőoktatási intézményeit és az MTA különböző szaktudományi műhelyeit, valamint a közgyűjteményi körbe tartozó levéltárakat, múzeumokat és könyvtárakat is. A kurrens, példaértékű kiadványok közül Budapest Főváros levéltárának kiadásában 2006-tól megjelenő URBS Magyar Várostörténeti Evkönyvet (mint állandó várostörténeti fórumot) és több monográfiát is megemlített, Pápa, Szombathely és Pozsony városokat külön is kiemelve. Ez utóbbi példánál hangsúlyozta, hogy a várostörténeti kutatások a történelmi Magyarország egész területét felölelik. Részletesen elemezte azokat a forrásfeltáró törekvéseket, amelyek a fennmaradt igazgatási és tulajdonbiztosító iratok, számadáskönyvek, kiváltságlevelek adatainak publikálására helyezték a hangsúlyt. A korabeli forrásokra alapulva olyan kiemelt kutatási kategóriákat említett meg, mint a városi lakosság etnikai, vallási, gazdasági, igazgatási csoportjait, az archontológiákat, valamint városi topográfiai, régészeti kutatásokat. Olyan lehetséges kutatási területekre is kitért, mint a városi gazdálkodás és környezet, a korabeli érintkezés-kommunikáció és a válságok elemzése. Ezt követően Zsoldos Attila akadémikus, az MTA BTK Történettudományi Intézet tudományos tanácsadója „Fehérvár középkori kiváltságleve" c. értekezése hangzott el. Az előadás nagyszerűen érzékeltette a koraközépkori kiváltságlevelek egyfajta kálváriáját is, amihez a történésznek minden „oknyomozó" tehetségét és képességét is fel kellett vonultatnia. A IV. Béla által 1237-ben adományozott oklevél a szabad kereskedelmi jogok adását biztosította, de helyi polgárok az országos vámmentességet akarták elérni. Ezért az oklevélnek számos átirata (1285., 1397., 1411., 1438., 1446.) és hamisított példánya is létezett a tükröződő források (oklevelek) adatai alapján. Fehérvár polgársága pedig aktuális érdekeinek megfelelően hivatkozott valamelyik átiratra. Az ominózus oklevél azonban jogaik érvényesítésére hivatkozási alap volt Nyitra, Nagyszombat, Győr, Sopron és Vasvár elöljáróinak is. Ezzel az előadó már egy nagyobb régiót is érintett oknyomozása során. Az előadást színesítette egy szlovák történész kollégával folytatott polemizálás, amelynek végkicsengése szerrint az 1237-es oklevél eredetiségéhez nem férhet kétség, s fontos hospes kiváltságokat adott a városnak. Szorosan ehhez a témakörhöz csatlakozott Weis^ Boglárkának, a Történettudományi Intézet munkatársának „Fehérvár gazdasági kiváltságai a középkorban" című előadása. Három fontos kritériumban határozta meg ezeket a kiváltságokat, a vámmenteség, vásártartás és a lerakat kérdéskörére koncentrálva. Utalt a vámadó különböző típusaira: ököradó, csöbör adó, tributum - ezt az adót terményben fizették. A 30-ad vámot III. András vezette be, s város szélén is lehetett a külországból származó árukat fogadni. Fehérvár az erdélyi kereskedők kedvelt útvonala volt ebben a korszakban. Az előadó ezt követően a vásártartás uralkodói és egyházi funkcióiról, a város topográfiai előnyeiről, az ehhez tartozó vásárvám szedéséről, valamint a vásártartás különböző formáiról adott ismereteket. Végül a lerakatról, azaz az árumegállító jogról, s esetleges fehérvári jelenlétéről megállapította, hog)' történetírásunk erről még nem rendelkezik egyértelmű bizonyítékokkal, ami felveti a további kutatások szükségességét. Ezt követően Kenyeres István, a BFL főigazgató-helyettese tartott előadást „Buda, Pest, Esztergom és Székesfehérvár szabad királyi városi rangja 1703. évi visszaszerzésének háttere" címmel. Mindjárt az elején leszögezte, hogy nem politikatörténeti oldalról, hanem - mai kifejezéssel élve - az érdekegyesítő „lobbi-történet" szempontjából vázolja ezeket a törekvéseket. A hódoltság után a legminimálisabb feltételek mellett működő négy város igyekezett középkori kiváltságait viszszaszerezni, de korántsem rendelkeztek olyan előjogokkal, mint pl. Pozsony, vagy Sopron. Az Udvari Kamarához járuló képviselők azonban kevés írásos bizonyítékkel rendelkeztek, ezért a tükröződő források és a szokásjog szerepelt fő érvapparátusukban. Elsősorban a vásártartási jog, a pallosjog és a szabad királyi városi státusz visszaállítása volt a fő cél. A négy város olykor együtt lépett fel, s érdekeik biztosítására a legkülönbözőbb eszközöktől sem riadtak vissza: az egyes juttatások, borajándékok, „kenőpénzek" tanúságai fennmaradtak az utókor számára, mert a városi számadáskönyvekben gondosan bejegyezték ezeket a kiadási tételeket. Az előadó az Udvari Kamara tárgyalásairól, álláspontjáról és az érdekegyezetések fontosabb eseteiről is beszámolt. Az ülésszak délutáni szakaszának előadásai egészen más oldaláról mutatták be a közép- és kora újkori városok fejlődési, vagy akár regresszív folyamatait. Csukovits Enikő a Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa „A középkori Fehérvár a kortársak szemével" című előadása legis99