Levéltári Szemle, 62. (2012)

Levéltári Szemle, 62. (2012) 2. szám - HÍREK - MÁRFI ATTILA: „A város és joga a közép- és kora újkorban” Konferencia Székesfehérváron 2012. május 30.

Hírek mertebb idetartozó forrásokat csoportosítva elemezte a korszakban keletkezett elbeszéléseket, krónikákat és ország-leírásokat. Megemlítette, hogy elsősorban utazók, követek és kereskedők jeleskedtek ebben, de kitért a korabeli térképek adatgazdagságára is, felvázolva a jelentősebb topográfiai munkákat. Az elbeszélések, leírások között földrajzi, geográfiai és történeti írásokat, így Oláh Miklós és Bonfini tevékenységét elemezte. Külön kiemelte a gyakori údeírásokat a szemtanúk leírásait és a követjelentéseket, amelyek értelemszerűen a megbízóknak szóltak. Emiatt ezek a közlések kevéssé voltak ismertek megírásuk idejéna, de a történeti kutatások jellemző forrástípusaivá váltak. Említést tett az údeírások témájáról is, amelyek főként a kegyhelyekre, történeti, gazdasági nevezetességekre terjedtek ki, de összességében elmondható, hogy a középkorban Fehérvár Várad mellett a Magyar Királyság rangos településének számított ekkor, amit gyakran említettek az egykori leírások. Az ezután következő rendkívül érdekes előadás egy másik szemszögből ismertette a korabeli Fehérvár és egy nagyobb régió helyzetét. Sudár Balázs a Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa „Székesfehérvár az oszmán városhálózatban" című előadásában sokak által nem ismert összefüggéseket vázolt fel. Az előadónak több munkája is megjelent ebből a témakörből („Pécs 1663-ban", „A pécsi Jakovali Hasszán-dzsámi", „Egy jeles magyar könyvgyűjtő Isztambulban" (társszerzőként) stb.), ezekre is alapozva vázolta fel a katonai igazgatási gócokat, amelyek szandzsák, illetve vilajet központok voltak. Ebben a hálózatban Fehérváron, mint szandzsák központban, úgynevezett kettős uralmat gyakorolták, azaz katonailag török uralom alatt álltak, míg a közigazgatás, s a korabeli jogszolgáltatás nem tartozott a hódítók hatáskörébe. A muszlimok (katonaság és a segédszemélyzet) erődítményekben éltek, s a hódoltsági területen kb. 150 ilyen erődítményről vannak adatok. Ugyanakkor mintegy negyvenre tehető azon települések száma, ahol a katonaságon, s a segédszemélyzeten kívül a polgári lakosság is jelen volt. Ezek közé tartozott Székesfehérvár is. A hódoltsági városhálózatban Székesfehérvár igen előkelő helyen állt, elsősorban történelmi tradíciói miatt. Az előadó külön kiemelte a szakrális helyeket, s Rüsztem pasa jelentős magánalapítványát, amely az egész Oszmán Birodalmat behálózta, s erre alapozva magyar hódoltsági területeken is jelentős építkezéseket kezdeményezett. Fehérváron az ún. iker gőzfürdő is őrzi emlékét. Hunyadi Zsolt a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa „...domus hospitatis apud Albam: Fehérvár és a johanniták" címmel tartotta meg előadását. Ali. század végétől gyakori - Európát és a Szent Földet összekötő - zarándoklatok a johanniták számára is kihívást jelentettek. A rend nemcsak rendházakat, kápolnákat épített, hanem az ispotályokat is, amelyek fő funkciója — a betegápolás és szakrális „szolgáltatások" mellett — a jövedelemszerzés volt. A Fehérváron megtelepült rendet elsősorban a királyi székvárosi rang, a zarándok útvonal, s a viszonylag sok átutazó és megszálló vendég vonzotta. Viszont konventjüket és ispotályukat csak a városfalakon kívül létesíthették, mintegy védekezésül a városiak részéről a ragályos betegségek, s a szintén nagy veszedelmet hordozó eretnek eszmék ellen. Bár jogaikat is el kellett fogadtatni a klérussal, de a falakon kívül kevesebb inzultus érhette őket. Régészeti eredmények alapján bizonyított, hogy az ispotály nagy területen feküdt, több épületből álló komplexum volt. Jelentőségüket jelzi, hogy V. Istvántól 1272-ben kiváltságokat nyertek, s az adózás alól is felmentést kaptak. Ezeket a jogokat a 15. században is megerősítették. A rend, bár értékes szerepet töltött be Fehérvár életében, a Templomosok felszámolását követően, a 14. század közepétől délebbre helyezte át tevékenységét, ami a fehérvári johannitákat is érintette. Az ülésszak utolsó előadását Dominkovits Péter a Győr-Moson-Sopron Megyei Levéltár soproni levéltárának igazgatója tartotta meg „Hűség - kiváltságok - konfliktusok. Várospolitikai célok, kiváltságok a 16-17. századi Sopronban" címmel. Bár ez volt az egyeden előadás, amely nem Székesfehérvárról szól, de megközelítési módja számos analóg példát adhat a várostörténeti kutatók számára. Sopron elöljárói már a török hódoltság első időszakában is kiváltságaik megőrzését és boraikkal való szabad kereskedést igyekeztek megőrizni a Mária királyné és Szapolyai János között kirobbant feszültség során. A vámok eltörlésével a királynétól meg is kapták ezeket a jogokat, amit később Ferdinánd is elfogadott. Ebben a korszakban, majd a XVII. században is, a város mindvégig boreladási privilégiumaiért harcolt. Ekkor a soproni borokat főleg Sziléziában, Morvaországban, Krakkóban és Kölnben értékesítették, de a közeli Bécsbe is eljutottak, annak ellenére, hogy e kis térségek folytonosan vetélkedtek boreladási jogaik érvényesítéséért. A 15 éves háború alatt is sikerült megőrizni a kiváltságokat, éppen Pozsony ellenében. Ekkor 1613-tól 1619-ig működhettek a kivált100