Levéltári Szemle, 62. (2012)
Levéltári Szemle, 62. (2012) 1. szám - DISPUTA - DÉKÁNY SZILVESZTER: Magánirat vagy közirat? Konferencia a Magyar Országos Levéltárban. 2012. február 7.
Disputa jövőbeni lehetőségeket érinti. A rendszerváltás utáni, a környező országokhoz képest sajátos iratkezelési kérdéseket mai szemmel is át kell tekinteni, hozzátéve azt, hogy az iratok megismerése, társadalmi hasznosulása ma is jó színvonalon biztosított. Kiemelte, hogy a magánirat és a közirat problematikája nem csak a pártiratokat, hanem az egyházi iratokat, a csődtörvénnyel kapcsolatos iratokat valamint a demokratikus átmenet iratait és a vonatkozó pártiratokat is érinti. Az iratok fennmaradásának és közgyűjteménybe kerülésének biztosítása az egyik legfontosabb levéltári feladat, s kétségtelen, hog)' e téren további együttgondolkodásra kerül majd sor tette hozzá. Szabó Csaba, a bécsi Collegium Hungaricum tudományos igazgatóhelyettese, levéltáros, a levéltári törvény tervezett módosítása kapcsán hangsúlyozta, hogy a jogszabályt be kell tartani, amihez hathatós eszközök kellenek akár a levéltárak számára, amelyhez egy megfelelő mentalitás, morál szükséges. Három politikai szereplővel és az irataikkal kapcsolatos 2003 és 2005 közötti példát említett a tárgyban. Elsőként Ortutay Gyula néprajztudós, volt kultuszminiszter „magánosított" iratainak sorsát hozta szóba, amelyek a miniszter haláláig saját birtokában voltak, majd 1978-ban bekerültek ugyan az Új Magyar Központi Levéltárba, ám „zárt letétként", azaz a levéltár munkatársai csak őrizhették, de nem rendezhették a dokumentumokat. A letét lejárta után, 2003-ban, a politikus örökösei tévesen úgy vélték, szabadon rendelkezhetnek az iratokkal, és úgy nyilatkoztak, hogy hajlandók ezeket akár el is adni a MOL-nak, viszont erre csak a valóban magániratnak minősülő dokumentumok esetében lehetett volna joguk. A tárca vezetésével kapcsolatos iktatókartonokkal és érkeztető pecséttel is ellátott iratok végül kutathatóvá váltak, amiként a szintén az Ortutay birtokában lévő, a Magyar Központi Híradó elnökeként, a Hazafias Népfront főtitkáraként vagy az ELTE rektoraként keletkezett iratok is. Második példa Nyers Re%so esete, aki szintén „magánosította" a hivatali ideje alatt keletkezett iratokat. A MOL vezetése felvette vele a kapcsolatot, aki kifejezetten készségesnek mutatkozott, az anyagban tematikus előrendezést végzett, majd egy 2004 októberében kelt nyilatkozattal rendezésre átadta a levéltárnak a mintegy 2,7 ifm terjedelmű irategyüttest. A rendezési munka befejeztével jegyzék készült, majd ezt követően Nyers Rezső kijelentette: „a személyi tulajdonomban (birtokomban) lévő Magyar Országos Levéltár V. osztályának átadott iratokat [...] a levéltárnak ajándékozom, anyag} ellenszolgáltatásra nem tartok igényt." A hangsúly jelen esetben is azon van, hogy a politikus saját tulajdonában, birtokában lévőnek tekintette az iratokat - tette hozzá Szabó Csaba. Döntő többségében MSZMP valamint MDP iratokról van szó, amelyeket a MOL őrizetében lévő anyagba soroltak be. Egy csekély része, körülbelül 0,4 ifm iratanyag a jogutód Magyar Szocialista Pártot illette. A harmadik példa már a rendszerváltozás utáni időszakot érintette, ez pedig Göncz^rpád köztársasági elnök iratainak kérdése volt. A Köztársasági Elnöki Hivatalnak 2003 körül a Sándor-palota elkészült épületébe történő beköltözésekor derült csak ki, hogy mintegy tízévnyi irat hiányzik a MOL gyűjteményéből. Végül a MOL megkeresésére megtörtént a rendezés és az iratátadás. Lakos János levéltári vezető szakfelügyelő, a MOL címzetes főigazgatója „A volt állampárt iratainak levéltári sorsa" című előadásában a Munkásmozgalmi Intézetnek az ötvenes években végzett „gyűjtőmunkáját" mutatta be. Az intézmény a különböző állami szervektől, vállalatoktól és levéltáraktól összegyűjtötte a munkásmozgalom szélesen értelmezett történetére vonatkozó iratokat. Az intézet emellett természetesen folyamatosan befogadta az állampártok (MDP, MSZMP) valamint az ún. szatellit-szervezetek (ifjúsági és nőszervezetek, Munkásőrség stb.) anyagait is. Az egész pártállami korszakban valamennyi levéltár állami, szakmai felügyelet alatt működött, a kivételt egyedül a párt levéltári hálózata képezte, mely intézmények esetében csak a párt utasításai voltak érvényesek. 1989 őszén megkezdődött a megyei pártarchívumok Budapestre szállítása, összesen hat megyéből. 1990-ben egy vizsgálat megállapította, hogy az iratok budapesti elhelyezése tarthatatlan, továbbá, hogy szabálytalan selejtezések folytak az irattári anyagokban, ám azt később már nem lehetett megállapítani, hogy az archívumi anyagban voltaképpen történt-e iratmegsemmisítés. A hat megye iratállománya a későbbiek folyamán letétként 19