Levéltári Szemle, 62. (2012)

Levéltári Szemle, 62. (2012) 1. szám - DISPUTA - DÉKÁNY SZILVESZTER: Magánirat vagy közirat? Konferencia a Magyar Országos Levéltárban. 2012. február 7.

Disputa visszakerült az illetékes megyei levéltárakhoz, mindazonáltal a központi anyagok kérdésében sokáig nem sikerült megoldást találni. Az 1991. évi LXXXI11. törvény

1 alapján - a tagnyilvántartások kivételével - a MOL kapta meg a volt állampártok, azaz az MDP és az MSZMP központi szerveinek iratait. Lakos János szerint a kiszakított tagnyilvántartások szerves részei az egységes anyagnak, amelynek megbontása szakmai szempontból súlyos hiba, a proveniencia elvének megsértése volt — emelte ki az előadó. A kormányzat berkein belül nem merült fel akkoriban, hogy a szatellit-szervezetek anyagainak sorsát rendezzék, az érintett szervezeteket az akkori jogszabályok alapján nehezen is lehetett volna közvedenül közhatalmat gyakorlónak tekinteni, márpedig az állampárt irataira vonatkozó rendelkezés jogalapja ez volt. A törvény végrehajtása során az a helyzet alakult ki, hogy Budapest Főváros Levéltára és a Pest Megyei Levéltár kivételével az összes terüled állami levéltár a Politikatörténeti Intézet letétjeként őrzi a volt megyei pártarchívumok MDP, MSZMP iratait. A Politikatörténeti Intézet 1998-ban befogadta az állampárti időszakban működött szakszervezeti mozgalom iratanyagait is. Lakos János felhívta a figyelmet arra, hogy egyaránt találhatóak a Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár őrizetében a jogi környezetet szabályozó 1995. évi LXVI. törvény

2 szerint meghatározott magániratok és köziratok, mely utóbbiaknak az illetékes közlevéltárban lenne a helyük. Ugyanakkor hozzátette, hogy a meglévő levéltári törvény módosítása helyett szükség van egy új levéltári törvényre, amelynek megfogalmazása során fogalmi felülvizsgálatot kell végrehajtani, és elengedhetetlen a nyilvános magánlevéltárak gyűjtőkörére vonatkozó szabályozás megváltoztatása is. Ötvös István történész a kérdés megközelítését történészi szemmel vizsgálva kifejtette, hogy az egyedi ügyeket kell vizsgálni, az egyént kell látni, és az ügynökök és párttagok tízezreit nem lehet kollektíven kezelni. Az igazi kérdés az, hogy miként lehet olyan helyzethez eljutni, hogy láthatóvá váljon az egyén az általánosító formulákkal szemben. Hozzátette, hogy történészi oldalról az iratkezelésnek nem feltétlenül a fizikai helyével van probléma, hanem azzal, hogy ki és milyen szempontrendszer szerint rostálta az anyagot. Piotr GontarcsQ/k, a varsói Nemzeti Emlékezet Intézet (IPN) lusztrációs irodájának helyettes vezetője a kommunista pártanyagok lengyelországi kezelésével kapcsolatban közölte: az iratokat az egyik legelső intézkedésként államosították, tekintettel arra, hogy ezeket az archívumok több tíz éven keresztül az állampárt útján illegálisan gyűjtötték. Hozzátette: Lengyelországban az a történészek szerencséje, hogy „a posztkommunisták a pénz átmenekítésével voltak elfoglalva" nem pedig azzal, hogy levéltári iratokra figyeljenek. Hangsúlyozta, hogy ha valaki nem adott át a Nemzeti Emlékezet Intézetének közokiratnak minősülő dokumentumot, az büntetőjogi felelősséggel tartozik, továbbá, hogy az állampárt által létrehozott iratanyagok semmiképpen nem kerülhettek magánkézbe. Elmondta: „fontos történelmi igazságtétel volt" a jelen és a jövő kutatásai szempontjából, hogy Lengyelországban kutathatóvá tették a pártállami archívumokat és az állambiztonsági aktákat, ezáltal a közélet is átláthatóvá vált, ami a demokrácia egyik legfontosabb eleme. Az állampolgároknak joguk van tudni, hogy kik vesznek részt a közéletben és töltenek be fontos pozíciókat. Az iratokból világosan kiderül, hogy kik azok, akik ellenálltak a nyomással szemben, ez pedig számukra bizonyosfajta elégtételt nyújthat. Ugyanakkor, azok számára, akik együttműködtek a kommunista rendőrséggel és a titkosszolgálattal azért, hogy minél jobban elősegítsék a karrierjüket, az információk nyilvánosságra kerülése tevékenységük elítélését is jelenti. Az iratok nyilvánossá tétele a jogállamiság megerősítését is szolgálja, hiszen a közszereplők, állami hivatalnokok, ügyvédek sakkban tarthatók és zsarolhatók lehetnek a volt tartótisztjeik által — tette hozzá. Az állam külső biztonságát is szolgálja az iratok nyilvánossá tétele, hiszen a szovjet titkosszolgálatok által készített másolatok léte függeden brit és amerikai 1 1991. évi LXXXIII. törvény a levéltári anyag védelméről és a levéltárakról szóló 1969. évi 27. törvényerejű rendelet módosításáról 2 1995. évi LXVI. törvény a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről. 20