Levéltári Szemle, 62. (2012)

Levéltári Szemle, 62. (2012) 2. szám - MÉRLEG - ÓLMOSI ZOLTÁN: Egy nagyívű visszaemlékezés a múltból. Mester Miklós

Mérleg mánus magatartását és abszolút jóhiszeműségét bebizonyítsa." A fenti idézetek jól illusztrálják a szerző munkamódszerét és stílusát. A korszak szinte minden politikai szereplőjéről van egy története, akikről a saját szemüvegén keresztül ítéletet fogalmaz meg. A Komoly Ottávú, a Magyarországi Cionista Szövetség elnökével, a Budapesti Zsidó Mentőbizottság vezetőjével, Stern Samuvá, a Pesti Izraelita Hitközség elnökével, a Zsidó Tanács vezetőjével és Kästner Rtf^jwel a svájci különvonat fő szervezőjével — amivel közel 1700 zsidó származású magyar állampolgár elhagyhatta Magyarországot, és Svájcba menekülhetett — folytatott megbeszéléseinek leírása fontos kordokumentum a történészek számára is. A kötet második fejezete az alcímében feltett kérdésre keresi a választ: Kik és hogyan igázták le a magyar népet a második világháború elvesztésekor az előzőnél, a Horthy kormányzónál embertelenebb, politikai klikkrendszer megteremtésével? Kik voltak a nyílt árulók? Kik a megalkuvók? Kik az áldozatok? A sort Tildy Zoltánnal és egy vitriolos hasonlattal kezdi: „Alacsony termetű, sőt mondhatnám törpe ember volt Tildy Zoltán. Nem ismertem életemben törpe, politizáló embert, akinek fizikai törpesége olyan tökéletes harmóniában lett volna szellemi és erkölcsi törpeségével, mint az övé. Történetíróra vár majd a feladat, hogy megállapítsa: Hogyan sikerült ennek ellenére, vagy éppen ennek következtében Tildy Zoltánnak a legmagasabb állami méltóságot, a köztársasági elnökséget 1946-ban elnyernie?" A Tildyvel folytatott beszélgetései és ismeretei adtak alapot Mesternek a fenti megállapításra, s az ítélet végül itt sem maradt el. A harmadik fejezetben a Györffy István Kollégium történetéről ír az 1944-es miniszteri biztosi kinevezésétől kezdve, s folytatva a sort a Györffy-kollégisták egyéni sorsának nyomon követésével. Nagyon érdekes eszmefuttatást olvashatunk Györffy István és Teleki Pál szakmai és erkölcsi összehasonlítását illetően. Ebben a fejezetben ír a felsővadászi kitelepítésükről is, ahová családjával és másik hat családdal együtt élte a kitelepítettek nehéz sorsát. A negyedik és az ötödik, a mintegy 90 és 60 oldal terjedelmű fejezetek ismét a hivatalnoki tevékenységéről szól. Mester 1944. augusztus 20. és 24. között villámlátogatást tett a visszacsatolt Észak-Erdélyben. Itt élte át Románia háborúból való kilépését. Az utazás körülményeinek leírásában Mester új arcát ismerhetjük meg, úti élményei olvasmányosak, leírása informatívak. Hazafelé, Budapest felé tartva meglátogatta szülőfalujában élő szüleit. Édesapját, aki még 19 évet élt, ekkor látta utoljára. Az ötödik fejezetben a Lakatos-kormány ideje alatti tevékenységét írja le. Különösen érdekesek az 1944. szeptember 24—25-én, a Szovjetunióval történt első, még csak tapogatózó fegyverszüneti tárgyalásokról szóló leírása, amelyben neki különösen komoly szerepe volt. Szoros kapcsolatban állt a kiugrási irodával, Ambrózy Gyulával, ifjabb Horthy Miklóssal, végül az ő hatékony közreműködésével indult útnak a Fauszt Imréből, Dudás Józsefből és báró Atzél Endréből álló küldöttség. A 65 oldal terjedelmű hatodik fejezet a Szálasi-puccs napjával kezdődik, ami egyben Mester Miklós utolsó munkanapja is volt a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban. Menekülnie kellett, mert a nyilasok letartóztatási listáján az első helyen szerepelt a neve. Kalandos menekülése a Pilis hegyekben fekvő Klastrompusztára, majd az ott eltöltött hónapok a bujkálás időszaka volt. Számos jó ismerősre tett szert, akik segítették őt a menekülésben és a túlélésben. Az egyszerű dorogi bányászokkal folytatott beszélgetésekből plasztikus képet kaphatunk a vidéki munkásemberek gondolkodásmódjáról. Mester itt is a már korábban megszokott módszert alkalmazza; nyomon követi a legfontosabb szereplők sorsát, kiből lett párttitkár, s kiből rendőr, s ki milyen sorsra jutott éppen az ekkor vállalt tisztségek miatt. Az emlékiratot Mester Miklós hagyatékából előkerült 60 kép és néhány dokumentum zárja, amelyekhez maga a szerző írt képaláírásokat, valamint a dokumentumokhoz kísérő szöveget. Mester visszaemlékezését Kovács Tamás néhány oldalas keletkezéstörténeti megjegyzése, majd a közel száz oldal terjedelmű jegyzetek követik, a kötetben szereplő személyek rövid biográfiájával. A jegyzetekben Kovács rávilágít néhány, a történettudományban azóta ismertté vált tényre, amelyet Mester még nem ismerhetett (pl. Kassa bombázásának felkutatott ismeretanyagára). 90