Levéltári Szemle, 62. (2012)

Levéltári Szemle, 62. (2012) 2. szám - MÉRLEG - ÓLMOSI ZOLTÁN: Egy nagyívű visszaemlékezés a múltból. Mester Miklós

Mérleg mogatásával előbb a Sztójay-, majd a Lakatos-kormányban vállalt vallás- és közoktatásügyi minisztériumi államtitkári posztot. Az 1944. május l-jén kezdődött hivatali működése alatt a keresztény egyházakkal, a Zsidó Tanáccsal, a Magyar Cionista Szövetséggel és az Ambrózy Gyula vezette kormányzói kabinetirodával együttműködve intézte a mentesítéseket, amelynek során több mint ezer zsidó származású tudóst, írót, művészt, azaz a tárcája hatáskörébe tartózó embert és családját mentett meg a deportálástól. A nyilas hatalomátvétel után neki is menekülnie kellett, 1944. október 16-án végérvényesen befejeződött a politikai karrierje. Az ország német uralom alóli felszabadulása után a szovjet hatóságok, mint a háborús bűnöst letartóztatták, de néhány hét vizsgálati fogság után, a mentesített személyek vallomásai alapján szabadon bocsátották. Ismét a diákotthon igazgatója, de annak 1949-ben történt megszüntetése után a Horizont Könyvterjesztő Vállalat kistisztviselője lett, majd mint osztályidegent 1951-ben a Borsod megyei Felsővadászra kitelepítették. 1953ban visszaengedték Budapestre, de sem politikai, sem történészi tevékenységet nem vállalhatott. Ismét a Horizont Vállalatnál, majd az Elektromos Mérőkészülékek Gyáránál dolgozott, végül a Könyvtárellátótól vonult nyugdíjba 1966-ban. Visszaemlékezéseinek megírásába ezután fogott, s 1971-re fejezte be, de 1989. január 5-én bekövetkezett haláláig folyamatosan kiegészítette, lábjegyzeteket fűzött hozzá. A kéziratot a közben az Amerikai Egyesült Államokba diszszidált fia, hazatérve, magával vitte, s innen került vissza, megjelentetés céljából Magyarországra. A kéziratot a szerző végrendelete szerint a Ráday Gyűjteményben kell elhelyezni, amelynek a könyv megjelenése után komoly forrásértéke már nem lesz. A 815 oldalas kötetben a szerző emlékirata közel hétszáz oldalt tesz ki. Ezen kívül a szerző hagyatékából előkerült fényképek, a kiadó által, a kötetben szereplő személyekhez és egyes fogalmakhoz, intézményekhez készített jegyzetek, rövid tanulmány olvasható, s végül névmutató könnyíti meg a keresést. Emlékiratát hat fejezetre tagolja a szerző, ezen belül azonban semmilyen további tagolást nem alkalmaz. Ezért első olvasására a mű nehezen követhető, azonban hamarosan felfedezhető benne a kifinomult történészi logika. Arcképeket, azaz életrajzokat közöl, sajátos időrendben. Egyes történelmi személyiségre többször is vissza-visszatér, ahogy azt az időrend megköveteli. Emlékiratot és történészi munkát olvashatunk egyszerre. Mégis, a legszorosabb értelemben vett emlékiratról van szó, ugyanis úgy mutatja be kortársait, ahogy ő kapcsolatba került, találkozott velük, s ez alapján vagy akár a másoktól szerzett információk alapján végezte el jellemzésüket. Az emlékiratokat mindig kellő forráskritikával kell olvasni, és annak tartalmához mindig fel kell tenni a kérdést, tisztázni kell, ki, mikor és miért írta, hány év telt el a megörökített cselekmény óta. Azonban Mester Miklós képzett történész volt, mint említettük, az Erdélyről írt doktori disszertációjával kivívta a szakma érdeklődését és elismerését. Mester műve tehát nem egyszerű emlékirat, hanem egy jól összeállított történészi alkotás, természetesen az alkotó résztvevő szubjektív megítélésével. Az alaphangot a beköszöntő első soraiban üti meg: „Két külön korszakban éltem Magyarországon. Az egyik Horthy Miklós kormányzói úri Magyarországa volt 1925-től 1944 év végéig. [...] A másik Magyarországot a második világháború után, 1945-től kezdve mostanáig, vagyis 1971 végéig nyugodtan lehet uralmi szempontból Rákosi Mátyás és utódai kommunista Magyarországának nevezni. [...] Bár különböző volt a szerepem, a munkaköröm az életben a két Magyarországon, de lelkem mélyén egyik sem tetszett nekem. Lényegében nem éreztem igazán otthon magam soha a két Magyarországon. Vagyis mai divatos szóval élve — az osztályidegen szerepét kellett vállalnom származásomnál és felfogásomnál fogva két különböző, az életemben egymást felváltó, ellentétes társadalomban az uralkodó körök előtt." Emlékirata megírásának célját is itt határozza meg: „Hosszú idő után elhatároztam, rászánom magam, hogy leírjam emlékeim, gondolataim egy részét e két korról. írásom vallomás. Szeretnék őszinte írást hátrahagyni e két ellentétes, de lényegében antidemokratikus, embertelen és kegyeden korszak embereiről, eseményeiről, természetesen a saját meglátásom, felfogásom szerint. Mondanivalómnak, emlékezésemnek a központjában az 1944. év, vagyis az akkor 88