Levéltári Szemle, 62. (2012)
Levéltári Szemle, 62. (2012) 2. szám - DISPUTA - HORVÁTH J. ANDRÁS: Levéltárelmélet a posztmodernig és vissza
Levéltárelmélet a posz t r"odern ig és vissza Disputa szefüggésben a nemzeti identitást biztosító eszközrendszer jelentőségét hangsúlyozza." Itt is, miként másutt is a 19. század nagyobb részében a fondegység elvének (respect des fonds) laza kezelése, az egyes levéltári darabok tetszőleges ismérvek szerinti csoportosításának hajlandósága jellemezte a helyzetet (vö. MOL DL-gyűjtemény!). Ez jelentős mértékben gyengítette a különféle hatalmi szerveknek a dokumentumokon keresztül is manifesztálható erejét, hitelességét, ezért az iratok eredeti rendjének fenntartása, illetve helyreállítása fontos nemzeti érdekként jelentkezett. Mullerék alapművének tudománytörténeti eredőjét keresve Ridener összekapcsolja azt a 19. századi modern történettudomány létrejöttének egy lehetséges magyarázatával. Eszerint, mivel „a történészek nem voltak képesek tudományos igénnyel meghatározni a kezükben lévő bizonyító anyag segítségével, hogy voltaképpen mely cselekmények következtek be a múltban, ezért a legkézenfekvőbbnek az mutatkozott, hogy amennyire csak lehet, kiküszöböljék a történészi elfogultságot. Ezen, a tudományos eredmények és a tárgyilagos megfigyelések iránti vágyakozás elegye vezetett a kauzális kapcsolatok iránti bizalomhoz, ahhoz az elképzeléshez, miszerint egyedi eseményeknek egyedi folyományai vannak." Ridener ebben látja magyarázatát a pozitivista történetírás ún. „tényekhez" való kötődésének, sajátságos filozófiaidegenségének. 1 2 Ridener döntően ebből az egykorú nemzetpolitikai, illetve tudományelméleti háttérből vezeti le Muller, Feith és Fruin művének egyik fő paradoxonát, nevezetesen hogy „gyakorlati szempontú" kézikönyv volta ellenére elvi alapvetésként szolgál. Azzal, hogy az iratrend(szer)ezésre és az anyagleírásra helyezi a hangsúlyt, s számos elvi kérdést nyitva hagy, ezzel ugyanakkor a későbbi egyéni értelmezési lehetőségek számára is lehetőséget teremt. 1 3 A Handleiding „gyakorlatiasságára" utalva - mely szerint a „miért" helyett a „mit" és a „hogyan" kérdését vetették fel egykorú honfitársai, Uric Ketelaar magától értetődőnek tekinti, hogy eg}' levéltáros a módszertanra, s nem az elvi kérdésekre helyezi a hangsúlyt — vagyis az arcbivistica púra helyett az arcbivistica applicata kerül a „megoldásra koncentráló" levéltáros látkörébe... 1 4 A holland kézikönyvről eddig már ismert szemléleti kereteket Ridener azzal is tágítja, hog)' felhívja a figyelmet arra, miszerint nem csupán a fondegység elve, a fond szerves voltának kiemelése elengedhetetlen, hanem a fondképzővel való közvetlen kapcsolat fontosságának hangsúlyozása is. A szerző főként a Provenienzprinzip és a Registraturprinzip szemléleti egyesítésében látja Mullerék fő érdemét. Míg azt megelőzően — úgymond - a% iratképp és általa létrehozott regisztratúra elkülönült szemléleti bázison nyugodott, a kézikönyv szerves egységre törekvő normarendszere összekapcsolta a kettőt, s a levéltáros közös feladatává tette a kétféle megközelítés együttes értelmezését. 1 5 Nem utal ugyanakkor az egyéni hangvételű levéltárelméleti eszmefuttatás szerzője arra a sajátos, mondhatni „veszedelmes", már igen régen felismert dialektikára, mely szerint a levéltáros iratképzőhöz „utasítása" egyben a bürokratikus szempontrendszer átvételét, a saját iratértékelés gyakorlatának elcsökevényesedését, avagy rosszabb esetben annak „ki sem alakulását" eredményezheti. 1 6 (Végső soron a „kinek az oldalán áll a levéltáros" morális természetű kérdése merül itt fel. „O maga is »csak egy tégla a falban«, aki nem tehet mást, mint amit az egész közigazgatási apparátustól a fenntartó hatalmi ágensek elvárnak (archív-arkhón), vag)' a társadalmi memória létrehozásában játszott szerepe és (morális) felelőssége egészen odá1 1 RIDENER, 2009. 22. 1 2 RIDENER, 2009. 24-25. 1 3 RIDENER, 2009. 36-39.; Ketelaar egyébként jellemzőnek és sokat mondónak tartja, hog)' a Handleiding a voltaképpeni levéltárelméletek megszületését megelőzően jött létre. KETEI.AAR, 2000. 324. 1 4 KETELAAR, 2000. 325.; Varga Endre már 1938-ban, a Handleiding első részletes magyar nyelvű ismertetése során felhívta a figyelmet arra, hogy az organicitás elvi megközelítése milyen mértékben közelítette és tette befogadhatóvá a művet az egykorú tudományos szemléletmód számára. VARGA, 1938. 33. skk. 1 5 RIDENER, 2009. 33. " RIDENER, 2009. 32.; Vö. POSNER, 1940. 168.; Cox, 1989. 22. 27
